Segítséget szeretnék kérni!

 

 

Én ellenzékinek gondolom magamat, ha nem is vagyok egy (be)szervezett pasi. Látom egy ideje, mekkora kártevő ez a kormány. Olyan rombolást végzett, hogy azt talán egy világháború utáni újjáépítés lendülete is kevés lesz helyrehozni. Nem akarnék közhelyezni, de a fejekben és a lelkekben, az erkölcsben végzett pusztítása mérhetetlen.

Mi ellenérzelműek, normálisak, jól neveltek pedig még segítünk is neki rombolni.

Mondom, mire gondolok: Mondjuk, van egy cikk egy kitűnő, kormánykritikus portál kormánykritikus újságírója tollából. Üti a kormányt és bérenceit rendesen. Ki is teszem a Facebookra üstöllést – döntöm el. Tenném a linket – és milyen képet rak a kormánykritikus cím fölé a cikk, vagyis az – elvileg kormánykritikus - újság?

Nem fogják elhinni.

Éppen a kritizált, maga a kormánybitorló díszeleg ott teljes valójában, közelképen, még csak nem is ellenszenves az ábrázatja, és persze előtte a szónoki emelvény jól látható részén hatalmas felirat – az egyik aktuális, vagy majdnem aktuális, hazugul bódító kormányszlogen.

Akárhányszor megesik ez napjában, akárhány függetlennek vagy ellenzékinek tartott újsággal; aki sokat olvas cikkeket, mind láthatja.

Amerre nézek, őt látom. Amerre keresek, az ő neve ordít a képembe. Meg a csatlósaié. Egészségügyről van szó? Kásler. Bármilyen kormánytervről? Gulyás, Hollik. És így tovább. Pedig kis keresgéléssel lehetne témába vágó képeket is találni. Ne adj’isten, fotózni.

Mi pedig reklámozzuk ezeket a simliseket és vizesnyolcasokat önként, beragasztjuk, bevasaljuk, még inkább beégetjük őket a köztudatba. Épeszűek vagyunk?

A másik: a szavak. Szépen kiszolgáljuk ártunk és ormányunk (copyright Szalonna, ha jól tudom) propagandakombinátját ezen a téren is. Majd’ leültem, amikor – évekkel ezelőtt – baloldali újságírók elkezdték a „balliberális” szót használni. Ami nincsen. Baloldali van, meg liberális. A Fidesz kezdte ezt szitokszóként használni akkor, amikor történetesen létrejött egy baloldali és egy liberális erőből álló kormány, a gyenge, de hangos liberális fél számára ráadásul ajándékként, mivel a baloldali erő önmagában is kormányképes lett volna. De az írásom nem erről szól.

Hanem arról, hogy ellenzékiek is „természetesen”, folyóbeszédben használják az „balliberális”, „ballib” és hasonló szavakat, mint ahogy a „kommunistát”, a „családvédelmi tervet” (ami semennyire sem védi a családokat), a „bevándorlóországot” vagy a „migránst” – ami, szintén elvesztvén eredeti jelentését, szitokszóvá aljasult.

Egy évig is sorolhatnánk a lenyúlt fogalmakat és értékeket, kezdve a HírTV-vel és az InfoRádióval, amelyek létrejöttükkor mindketten szégyentelen fideszes propagandamédiumok voltak álnév alatt. Polgári körök, egyáltalán: polgár; hazaszeretet, védelem, gondoskodás, Emberi Méltóság Központ, Alapjogokért Központ, Magyar Művészeti Akadémia, Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, Nemzeti Könyvtár, Nemzeti Versenyképességi Tanács (ha-ha). Vagy nagyjaink nevének fel- és elhasználását: Corvinus-lánc, Széchenyi-díj és Széchenyi Hitelprogram, Semmelweis Terv, etc., etc.

Igazából azt a címet akartam adni ennek a cikknek, hogy ’A balliberális migráns’, megígérve, hogy soha többet nem írom le ezeket a szavakat idézőjel nélkül.

E helyett inkább segítséget kérek.

Segítséget mindazoktól, akik megtehetik: köz-és magánemberek, írók, tanárok, bárhol megszólalók, bárhol képet készítők és terjesztők: kérlek Benneteket, ne őket reklámozzátok, ne nekik adjatok öntudatlanul is még nagyobb nyilvánosságot, ne engedjétek még jobban átitatódni a tudatunkat velük!

Akiben a normalitásnak egy szikrája még megvan, aki még tudja, hogy ez a mostani, hajlított valóság az ő történelmileg múlandó valóságuk, segítsetek!

Ne hagyjuk, ne hagyjátok!

Jasznevitz László