Citoyen

“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.” (Khalil Gibran)

Bölcsek köve

Sokfelé olvasgatok a neten, fórumokat is...

Többnyire azt lehet látni, hogy az emberek kritikai érzéke igencsak fejlett. Mondhatni az a legfejlettebb kommunikációs megnyilvánulásuk. Szinte minden vita - amely új érveket nem annyira tartalmaz, annál több "elveim vannak" megjegyzést - mintha azt üzenné az olvasónak, hogy írója a *Bölcsek köve* tulajdonosa. És ahogy sokan mindennek hangot adnak, az már nekem nem nagyon szimpi.

Kritizálnak mindent és mindenkit, teljesen mindegy, hogy mit és kit... Mintha attól lennének jobbak, attól lennének többek,hogy ezt teszik. Pedig ettől a világ nem megy előrébb.

Egy oldalon állunk - mondják... De valóban így van ? Valóban egy a célunk, egyet akarunk elérni? Mert ezeket olvasva nem az jön le az olvasónak.

Elgondolkodtam azon, hogy akik ezt teszik vajon tudják-e mennyi kárt tesznek? Tudatában vannak annak, hogy miközben ilyen-olyan véleményüknek adnak hangot, úgymond elveiket hangoztatják, mennyiben használnak ill. ártanak annak, amit valójában el szeretnének érni ???

Azt nem mondom, hogy legyünk puszi-pajtások... de miközben vitázunk, legyünk tekintettel a másik véleményére... Ne akarjuk őt mindenáron meggyőzni a magunk igazáról... Honnan és miért gondoljuk azt, hogy csak nekünk lehet igazunk ???  És csak a mi elveink azok, amik érnek is valamit? ?

Úgy gondolom mindenkinek saját magával kellene rendbe jönnie először! Magában kéne megnézni azt - mielőtt másokat ledorongolunk -, hogy mit is tettem, hogy is tettem, megtettem-e mindent a lehetőségeimhez képest a cél eléréséhez ?  És ne a másik kedvét akarjuk szegni, aki tesz is valamit!

Ha egymás kritizálására fordított energiánkat inkább a cél konkrét elérésére fordítanánk, bizton állíthatom, hogy nem lenne félnivalónk, a választásokon verhetetlenek lennénk...

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

És minél több a szószátyár, annál kevésbé jutunk a célhoz....

Megjegyzem, nem vagyok sértődős .:)

Katiicabogárral egyet kell, hogy értsek.

Jelen esetben az összefogás azonos az együttműködéssel - és ez nem összeborulás. Felesleges lovagolni a szavakon :)

kedves Zsadi!

Köszönöm szépen.

Én továbbra is teszem a dolgom.

Mert szem előtt tartom Lao-ce mondását, ami ide is igaz még ha átvitt értelembe is, de igaz.

Minél több a szabály,annál szegényebb a nép

Minél több a fegyver, annál nyugtalanabb a nép

Minél több a rendelet annál nagyobb a felfordulás

Minél több a törvény annál több a tolvaj és a rabló.

 

( na most jól megmondtam, hátha ezen elgondolkoznak és nem úgy járnak, hogy kimondta, mit mondott, mééé mondta- by Hofi)

Kedves PlalyA!

Sajnálom nagyon én is, hogy ÍGY alakult, de úgy láttam jónak, falra hányt borsót nem jáccok, ELÉG VOLT!:(((

Azért teljesen nem tűnök el (sokak bánatára! ....), nekem MÉG mindig megmarad a művészet "elefántcsont tornya", abban még sosem csalódtam, OTT megtalálsz:

http://kapcsolat.hu/blog/kultura/9745-robert-burnsoly-vig-volt-szivem

"Álld helyedet bátran, ha szorít a sors, és légy szilárd;
Viszont okosan MAGAD vond össze, hogyha kedvez a szél,
Túlontúl büszke vitorlád!" /Horatius/

"Jó szerencsét!" :)))

Tisztelettel és barátsággal Zsadi

Kedves Zsadi!

Azt hiszem igazad van, nem az a lényeg hogymi az igazság, mi az amiben van valami, hanem az hogy minden képen igazunk legyen. 

Jól van hallgatok rád, mert már bizonyítottad hogy bölcs vagy. 

Kedves mindenki. Előre a nagy szent összeborúlás utján. Éljen és virágozzék az Orbán megbuktatására létrehozandó összefogás. 

Jó így?

na akkor hajrá. Én maradok földhözragadt, kívülálló vagy mi. aztán majd meglátjuk mit hoz az élet. Előre.

De hiszek benne, hogy egyszer eljön az is amit ténylegesen balodali gondolkozásnak hívnak, és nem szemellőzdinek. addig még néhány liter víz lefolyik a Dunán. 

Hölgyeim, az ég önökkel.

Meg is kaptuk érte a magunkét PlalyA!
Mind a ketten! :(((
És meggyőződésem, hogy azt a teménytelen mínuszt NEM a jobboldaliaktól kaptuk, de nem ám!!!!

Úgyhogy hidd el, most már én is azt mondom:
Hagyni kell a francba az egészet!
Higgyen mindenki azt, amit akar, ez az ország menthetetlen, mert itt ilyen emberek vannak, fontosabb nekik a MAGUK igazát lamentálni, mint a VALÓDI igazsággal szembenézni, egyáltalán a MÁSFÉLE véleményt figyelemre méltatni!
:(((

Ha a cél csupán a "békesség", ám legyen!
A birka is békésen béget, hisz még ha a sarokba állítják, se talál ki belőle...

Jómagam sem vagyok híve, mikor valaki "kintről" osztja az észt, volt ilyen az egomi portálon is, nem is egy, de azok SOK éve nem élnek már itthon, és lilájuk sincs a helyzetről, illetve csak egyoldalúan tájékozódnak...

De Te másként látod, aki csak pár hónapja vagy kinn, és figyelemmel kíséred az itteni történéseket.
De valójában nem sok minden változott!
X gyár bezárt, Y gyár bővít... A végeredmény negatív... 

És Te pedig a kinti tapasztalataidat ÉPÍTŐ szándékkal ismerteted, de hát nyugodj bele, EZ ITT SENKIT nem érdekel!
Legalábbis a magukat "baloldalinak" vélőket nem!... Holott fogalmuk sincs, mi is az igazából...
Na mindegy!

Tanulság:
"Őtöcköggyünk, mert ráfázunk!" - by Hofi.

További munka?!
Ugyan már plalyA!
Nincs itt semmiféle munka! És ELŐRE LÁTHATÓLAG EGYHAMAR NEM IS LESZ!:(((
Csak tespedés van, sárdagonya, iszapbírkózás!

Oszt jónapot!
A végeredmény borítékolható! :((((

Azt hiszem, holnap majd Gaya Földanyácska leckét ad nekünk megint, mint márciusban, júniusban... 

Kedves balosok!
Jöhetnek a mínuszok! :P

 

Kedves Kataaa!

Igen, az együttműködés az arról szól, hogy az együttműködő partnerek, egymás érdekeit veszik figyelembe, és nem elvtelenül összefognak aztán pedig egymás torkának esnek. Egészen idáig mindig ezt mondtam ezt írtam és ezt is tartom. 

Ugyan mond már meg hogy kinek a véleményét pocskondiáztam ahogy te fogalmazol. Ne légy már ilyen. 

Nem tudod. akkor mégegyszer leírom, Nem összefogás kell, met az összefogás csak egy adott célfeladat érdekében jön létre, és ahogy az megoldódik azonnal szét megy. 

Együtt működés kell és ne összefogás együttműködés amely az együttmúködő felek érdekeinek figyelembevételével működik. Nem elég arra összefogni hogy a zorbánt elzavarjuk- az nem cél- az a kötelező minimum- AZ együttműködés célja csak az lehet hogy az országot kirángassuk a gödörből.

Ezt olyan nehéz megérteni? Egyszerüeen nem tudom felfogni ép ésszel, hogy ennek megértése miért ilyen nehéz. Nem azért kell együttműködni, hogy az zorbánt elzavarjuk- az a z ala, hanem azért hogy az országnak jobb legyen. Ha csak arra kell az összefogás hogy a zorbánt elzavarjuk akkor inkább ne legyen met azután mindig csak marakodás megy a koncon.

Ez lenne a mások véleményének pocskondiázása? Ugyan kedves Kataaa te sem gondolod ezt komolyan. 

Mi az ami ebben amit leírtam nem érthető és olyan nehéz. Nem az orrodig kell látni, hanem egy kicsit tovább. Az a baj hogy igazam van és nem akarod te sem elismerni. Ez a baj? Ezért aztán inkább megsértődsz? Ugyan már, ez egy kicsit gyerekes viselkedés.

Tudod ez kicsit hasonlít a muszlimok szent háborújára. Vagy neked van igazad vagy edig Dzsihád.

Na ne azért értelmesebbek vagytok ám ennél mint hogy ilyen  úgymond "leragadtak" legyetek.

Talán az a gond, hogy valakinek a védelmében akartál szólni, de nem igazán nézted meg hogy miről is folyik a beszélgetés. Azonnal megsértődsz, amikor nem neked van igazad? akkorén mit moogy nekem van igazam? ezért- annak ellenére, hogy te is meg akik berzenkednek onosan tudják-tudjátok, hogy valóban az az igazság amit leírtam.  Na ne.orkomat. Miért? azért mert adott esetben be kéne látni hndjak, már  alegtöbben mindenfélének elmomndtak, megátkoztak, és legszívsebben  elvágnák a torkomat pedig te is meg a többi berzenkedő is tudja pontosan hogy az az igazság amit leírtam- az vezet előre és vagy aszerint csináljuk a dolgot, vagy pedig belefulladunk a nagy marakodásba- ami a nagy összeborúlás után jön és akkor vége legalább 500 évig elásta megát a baloldal.

Ez a baj, hogy ez az igazság? Ugyan már. Sértődni lehet. Csak nem érdemes.

De nem olyan együttműködés, hogy a másik véleményét  pocskondiázzuk, mert úgy  gondolod, hogy  csak az  lehet a jó megoldás, amit  Te mondasz. De még  mindig  nem   tudom, hogy  szerinted az összefogáson kívül, mi lehet a  megoldás.  Igen, 8 hónap alatt  nagyon sok  minden változott. No lám, aki nem itthon él, még sem tudja pontosan, legalábbis nem mindenki, mi is történik  egyik napról a másikra ebben az országban.  Na, én itt  ezzel be is fejeztem mondandóm. Köszönöm, hogy  szólhattam, számomra tanulságos poszthoz. Megerősített  abban, amit  eddig is  gondoltam.

Nincs  mit köszönni. Aki ismert tudja, hogy  mennyire nehezen viselem azt, ha emberek ok nélkül  sérelmezik a másikat.  Most amikor a legnagyobb  összefogásra van szükség, egymás segítésére, akkor feledkeznek  meg egyesek  az emberi  méltóság legalapvető  eleméről - a békeségről.

 

Kedves Kataaa!

Értelek, illetve bocsánat nem értelek. Most aztán igazán. Egész eddig arról irkáltam minden fele, hogy együttműködés kell, amely az együttműködők érdekeinek kölcsönös figyelembevételén alapul.

Te pedig pont ezt kéred rajtam számon.

Mit kellene ezen még rövidebben és tömörebben leírnom?

Igen, vannak olyanok – ahogy te fogalmaztad, akik jószándékkal arra biztatnak, hogy együtt könnyebb meg minden. Csak hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

Én nagyon is jól értem. Nem elég arról beszélni, hogy összefogás, azt tudni is kell, érteni is kell. Nem elég az összefogás a zorbán ellen, azon túl is kell valami, és ha az összefogás csak azért van, hogy a zorbán - akkor az veszélyes és alkalmatlan arra hogy kijöjjünk a gödörből. A nagy összefogáspártiak meg ezt nem akarják megérteni.  Na, ezt kritizálom és mondom azt hogy nem elég  arra játszani, hogy összefogunk és elzavarjuk a zorbánt aztán meg egymásnak esünk és érdemeinket hangoztatva a zorbán elleni fellépésben vélt vagyvalós előnyöket követelünk magunknak. Én már láttam karón varjut. Te nem? Hogy képletes legyek.

Nem szabad ebbe a hibába beleesni. A sok „sértett” ember ezt nem érti meg, Csak fújják a nótájukat és nem gondolnak arra, hogy eddig akárhányszor ilyen felbuzdúlás volt az összefogás címszó alatt azt mindig egy még rosszabb marakodás követte.

Ja és én nem ismerem az embereket, ez tetszik. Na meg hogy könnyebb  kintről beszélni, hogy kell csinálni - már ne haragudj de ez nagy butaság. Ja, mert 8 hónapja külföldön dolgozom azóta biztos felnövekedett egy új generáció akik hú de mások mint apáik voltak- nem is tudtam róla.

Meg 8 hónap alatt annyi minden változott meg, hogy a Dunába a víz is visszafele folyik. Ugyan már. 

Úgy látszik még is csak álmodom.

Ahogy elolvasom a hsz-eket, azt hiszem tanulságos...  Eklatáns példája ez annak, hogy mindenki azt és úgy hall meg, azt és úgy értelmez, ahogy gondolkodik...

Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot és elolvasta.... és azoknak, akik hozzá is szóltak :)

*Ha egymás kritizálására fordított energiánkat inkább a cél konkrét elérésére fordítanánk, bizton állíthatom, hogy nem lenne félnivalónk, a választásokon verhetetlenek lennénk...…*

Ez lett volna a blog lényege, sajnálom, ha erről esett a legkevesebb szó ....

Köszönöm Kata!

Aki félre akar érteni valamit, az félre is fogja, aki kötekedni akar, az kötekedni is fog... Mindig minden azon múlik, hogy mit akarunk... Igazad van az emberismerettel kapcsolatosan is... Nem az a beszélgetés, amikor a másikat alázzuk és kiforgatjuk minden szavát, de főleg a szándékát... Annak lelke rajta, aki ezt teszi...

 

Nem álmodol Kedves PlalyA!  Ez a valóság Magyarországon, de ezt csak az tudja pontosan, aki itt éli mindennapjait. Könnyebb  kintről beszélni, hogy kellene csinálni, de mint korábban fogalmaztam, nincs  senkinél a bölcsek köve. Kevesen tudják mit is kellene tenni, hogyan győzzük le Orbánt. Én úgy gondolom, elsősorban az együttműködés, nem pedig az egymás elleni  pocskondiázás az  ami  jó útra  vezethet.  Vannak akik  próbálnak arra  bíztatni, hogy  így  vagy úgy  kellene. Na ezek közül kelelne alaklamazni, vagyis kiválasztani a legalkalmasabbat. Egy  dologot nagyon  nem értesz, vagy  nem akarod, megismerni az embereket. Sokszor azokat  kritizálod, akik jó szándékkal arra  bíztatnak, hogy  együtt  könnyebb - egy oldalon, legalább próbáljunk  valóban közösen tenni, és nem  egymás sértegetésével elvonni a figyelmet, illetve  vonzani az ellen figyelmét, ezzel is segítve a hatalomban maradását. Úgy, hogy  én  azt gondolom, és ehhez tartom is magam, próbáljunk meg uralkodni az indulatainkon, már akinek van, és azon  dolgozni, hogy  sikerüljön a kormányváltás.  Mennyivel örömtelibb lenne arról olvasni, hogyan oldjuk meg, milyen elgondolások vannak, mit  tudunk megvalósítani a cél érdekében. Mintsem egymást  sértegessük - ez nem vezet  győzelemre. Mi több inkább  ellenségeskedést vált  ki köreinkben. Kedves PlalyA, olyan szívesen olvasnék  tőled, rövid, tömör megfogalmazást arról, mit  is kéne tenünk a biztos cél érdekében.

Kedves faluvégi!

Tökéletes megfogalmazás, és nagy igazság amit leírsz.

Viszont ezzel együtt, azt is meg kell fogalmazni, hogy a kritikát fel is kell tudni ismerni, és azt is hogy a kritika mellett megfogalmazott megoldásokat semárt felismerni annak akit kritizáltak. Nem pedig élből elutasítani a kritikát azzal, hogy „nálad van tán a bölcsek köve” szegény J.K Rowling, ha tudta volna, micsoda áradatot indít el, ezzel a Bölcsek kövével szerintem eszébe sem jut megírni és a Harry Pottert is mint eleve elvetélt ötletet, azonnal elfelejti)

Azt gondolom, hogy ha én azt írom le, hogy az MSZP agitációs hálózata gyenge minőségű, mert nem mennek az emberekhez, megelégszenek azzal, hogy fehér asztal mellett várják az érdeklődőket – akkor ez egy előre mutató kritika. Miért? Azért mert nem csak azt mondom meg, hogy mi a hiba, hanem a megoldást is leírtam. Azaz el kell menni az emberekhez, a lakásukra, beszélgetni velük és nem azt várni, hogy majd oda jönnek megkeresni bennünket.

Azt gondolom, ettől életrevalóbb megoldást nem lehet, de nem is kell adni. Ugyan is ennek a gyakorlati kivitelezését, már minden agitátor munkatársnak egyénileg kell megtalálni (arra nem lehet egyedi kivitelezést adni, legfeljebb sémákat)

Vagy akkor amikor arról írok, hogy nem elég az összefogás -arra, hogy a zorbán, hanem program kell amely az együttműködők érdekeinek kölcsönös figyelembevételével történik ez is egy előre mutató kritika. Ugyan is valóban ez kellene. Mit kellene még ettől konkrétabban megfogalmazni. Akkor lehetne ettől konkrétabb, a megoldás, ha letenném a programot az asztalra – azt gondolom. Akkor azt nem értem, hogy ha ez így van. Miért kell ezeket a fajta kritikákat úgymond „rágalmazásnak”  minősíteni.

Pontosan az a gond, amit leírtál. Az Orbán kormány egyik nagy problémája, az, hogy nem lehet Orbánt kritizálni, csak egyet lehet vele érteni. Nem lehet rámutatni a hibákra és uram bocsá, megoldásokat javasolni. Miért kell akkor az Orbán metodikát utánozni? Miért az orbáni módszerrel akarjuk legyőzni Orbánt és miért nem a saját módszerünkkel? Ami ráadásul még egészségesebb is, mint az elvtelen hajbókolás. Na, erre adhatna valaki választ nekem. De, egyelőre azon kívül, hogy a másságot el kell fogadni…, hogy tolerálni kellmás véleményét…, meg, ha nem akkor csak ellene hat…, meg egyéb ilyen álságos vélemények hangzanak el. Ebből csak azt a következtetést tudom levonni, hogy azt a problémát amit leírtam nem is akarják megváltoztatni mert így kényelmes és igy nem kell gondolkozni.

Bár a fene tudja, lehet hogy csak álmodok és valójában nem is így néz ki az élet. 

 

Kedves Citoyen!

 

„Azt viszont nem szeretem, ha valaki minősiti, kinek mi a nehezebb közeg, kinek van nehezebb dolga...”

Bölcs álláspont, akkor miért nem alkalmazod. Te kezdted el a minősítést azzal, hogy milyen könnyű a kritikát mondani, de teszek-e valamit azért, hogy jogos legyen a kritikám. Akkor most mi a baj. Az, hogy megírtam, hogy igen is teszek. Ezzel nem becsülöm le másnak a munkáját. Nem értem ezt az egészet. Ha válaszolok a kérdésedre akkor az a baj, ha nem akkor az a baj.

Nem hasonlítok semmit semmihez sem. Attól, hogy azt írtam, hogy egy másik közegbe kell megtennem azt amit Magyarországon másosok, egy másik közegben cselekednek meg még semmi rosszat nem írtam.

Egyszerűen, mindenbe belekötsz, amibe csak tudsz. És ráadásul értelmetlenül teszed.

Azt mondod, szórakozol a beírásokon. Csak azért nem tartod viccesnek, mert rendkívül káros hatása lehet.

Kedves citoyen, én például nem szórakozom, még akkor sem, ha viccelek néha. A humorban nem ismerek tréfát ( by Bekesi-Kellér) Nem hogy a komoly dolgokban.

Lehet persze úgy értékelni, hogy vannak akik csak szórakoznak – na ők azok akik mindig mindenben csak az ártó szándékot feltételezik, akik mindig csak azt nézik, hogy ezzel vagy azzal szembe lehet helyezkedni, ők azok akik nem tudva azt hogy a a kritika nem azt jelentheti, hogy nem fogadom el a másik véleményét, vagy nem toleráloma másik véleményét, csak azt jelenti, hogy adott helyzetben mi az ami nem helyes a kritika megfogalmazója szerint. Ők azok, akik szarkasztikusan szeretnének fogalmazni azt hívén hogy ezzel irónikusak, mert nem tudják azt, hogy az iróniát a szarkazmustól az különbözteti meg, hogy az utóbbi nélkülözi a humort és rossz szándékkal teszik.

Kedves Citoyen, miért nem nekik írod le azokat a morális dolgokat, amiket nekem akarsz tanácsolni. Csak nem azért, mert ők egyetértenek mindig és mindennel, és soha sem kritizálnak semmit sem – mondván nem értek hozzá . (Ami ugye azt jelenti, hogy nincs véleményük- illetve nem merik megfogalmazni,mert gyávák ahhoz hogy a véleményük mellett kiáljanak, félnek attól hogy uram bocsá  más válemény az helyes lehet és nem az övék, azaz még tanulni sem mernek), Mihelyt viszont megjelenik egy kritika azonnal „szakértők” lesznek. Miért nem őket kárhoztatod, és miért engem aki nem csak a hibákat látom, hanem az eredményeket is ismerem( le is  írtam)

Szóval kedves Citoyen igazságtalan vagy. Megállapítható. Nem ismered akkor sem el hogy bizony igaz mindaz amit leírtam, ha a fenne fenét, ráadásul mindenféle igaztalan dolgokat mondasz, olyat amit én nem mondtam sohasem (felhasználó számára fizetős regisztrációtól- a minősítgetésig bezárólag)

Hogy van ez kedves Citoyen! Én nekem persze tolerálnom kell mások véleményét és el kell fogadnom bármekkora butaságnak tartom is. Nem lehet megfogalmaznom azokat a dolgokat amelyek rosszak, csak azért mert ez nem illik bele szépen elgondolt világotokba? Azonnal kardot rántotok, és a szent másság nevében ledöfköditek – ahelyett hogy értelmesen megpróbálnátok szótváltani benne. Azonnal megsértődtök és ennek a sértődésnek a nevében mindenféle dolgokat csapkodtok. Miért? Vagy nem éppen Katiicabogár volt az, aki sérelmezte, azt hogy a kritikát úgy fogalmaztam meg, hogy mi nem csináltuk, mi rosszul csináltuk (Én szamár elől ….például) Kikérte magának, hogy ne többes számba írjam le. Akkor, meg amikor nevesítettem, hogy akkor kedves Katiicabogár te nem csináltad, te rosszul csináltad – rögtön megsértődött. Vagy azt szerette volna, hogy ha azt írom, hogy ő mindent jól csinált csak a többi, az a kutya többi, az aztán nem? Vagy mit szeretnétek? Ha többes számba írom, akkor az a baj, ha nevesítem akkor az a baj? Az isten sem tud rajtatok kiigazodni. Milyen dolog ez? Ja és, hogy nem dühből válaszoltál? Na, ne. Akkor legalább elolvashattad volna, hogy például azt írtam, hogy az üzemeltető fizeti a serveren a helyet- erre mit válaszolsz- neked ingyenes volt a regisztráció nem is tudod miről beszélek – még hogy nem dühből tetted? Legalább elolvastad volna, amit leírok.

 

Kedves citoyen, azt hiszem  erre mondják azt hogy öngólt lőttél. De te tudod. Már mondtam Legyen nektek Tanácsköztársaság.

Ezzel egyet tudok érteni... Köszönöm, hogy így összeszedted. A blog sem a kritika ellen szól egyébként... :)))

Fontosnak tartanám még, hogy tudjunk, merjünk változtatni a véleményünkön, ha úgy adódik. Hiszen emberek vagyunk, tévedhetünk is... Nem leszünk tőle kevesebbek, sőt!

Nem szoktam dühből irni... már rég leszoktam róla :))) Arról is, hogy érzelmeket vigyek egy ilyen beszélgetésbe :) Majdhogy nem jól szórakozok egy-egy beiráson, amit néha olvasok... Csak azért nem tartom viccesnek, mert rendkivül káros hatása lehet... legalábbis szerintem. Szerinted nem... Kész. Ezzel be is fejezhetjük...

Azt viszont nem szeretem, ha valaki minősiti, kinek mi a nehezebb közeg, kinek van nehezebb dolga... Senki nem jár a másik cipőjében, tehát csak a magunkéról tudunk nyilatkozni... Ez megint olyan összehasonlitgatás, ami sehová nem vezet... mert oda-vissza lehet aztán osztogatni a sallerokat :)))

Úgyhogy továbbra is kérlek, ne minősits, se engem, se mást ... A feltételezések nem tények :) Legfeljebb arról árulkodhatnak, hogy te hogy érezhetsz, amikor ilyet olvasol v. irsz :) A másik ember az egy  másik ember :))) Más érzülettel és más individummal... :)

 

Tetszik a  blog. Minden szavával egyet is értek. Az utolsó mondatban  minden benne van. Azt gondolom, az írója nem  véletlenül emelte  ki. Előttem szólók azt mondják, kritikára szükség  van, mert tanulhatunk belőle, de  rosszat is okozhat.  Normális hangnemben  vitáznánk,  nem alakulna ki  néha  nyomdafestéket nem tűrő  vita, sértődések  egy egy blogon. Senkinél nincs a bölcsek köve, ezért inkább  a közös hangot kellene megtalálni. Amíg  egymást sértően   kritzáljuk, csak az ellennek adunk  nagyobb esélyt, az újrázásra.  Lassan kifutunk az időből, és még  mindig  egymást  szidjuk, miközben a  kormánypártiak  röhögnek rajtunk,  mi több  kegyetlenül kihasználják azt, hogy  egymással vagyunk elfoglalva.  Fogadjuk el végre, azzal nem jutunk előbbre, ha egymással  foglalkozunk. Próbáljunk közös nevezőre jutni, talán nagyobb  sikerünk lesz. Próbáljuk megtartani  emberi méltóságunkat...

 

A kritikara szukseg van, mert olyan hibakat tarhat fel, amik akadalyozzak a gazdasagi es tarsadalmi fejlodest, azt, amiert a baloldal harcol, egy igazsagos tarsadalom kialakulasat.

Ha valahol nincs lehetosege barkinek, hogy feltarja a hibakat, az az orszag vezetoinek hibas intezkedeseit tamogatja, hozzajarul a kozosseget megkarosito intezkedesek elfogadasahoz. Az orszag mai tragikus helyzete arra vezetheto vissza, hogy a miniszterelnokke felkapaszkodott Orbant senki sem meri biralni a partjaban. Orban mindenkit felelemben tart a partjaban, de hat ez a diktaturakban igy szokott lenni.

A kritika azonban sulyos karokat tud okozni, ha a kritikus olyan intezkedest vagy velemenyt helytelenit, ami helyes, ami a fejlodest szolgalja. Eppen ezert az egyoldalu kritika minden esetben karos. A kritika attol valik ertekesse, ha a kritikus a biralata mellett megmondja, hogy szerinte mi a helyes. Csakis ebben az esetben lehet eldonteni, hogy a kritika valoban helytallo e, mert a kritizalt helyzetet vagy intezkedest ossze lehet hasonlitani a kritikus altal javasolt megoldassal.

Ha a kritikusnak nincs megoldasi javaslata, akkor az nem kritika, hanem megalapozatlan, ures szoveg, vagy hazugsag, vagy ragalmazas. Egy, a palya szelerol bekiabalo felelotlen kibic, aki a sajat szellemi es fizikai kepessegeinek gyengeseget, alacsonyabbrendusegi erzeset, masok kritikanak nevezet becsmerlesevel veli kiegyenliteni .

Ne kritizalj, ha nincs megoldasi javaslatod, mert azzal csak magadat minosited.

Hát drága Citóka, ha AZ lenne a "CSINÁLSZ VALMIT", hogy én is állandóan kapom - talán a Kapcsolaton keresztül (???), mert én az MSZP lapjára nem regiztem be! - az MSZP-től, hogy: "Lájkoljon minket a facebook-on!" - mikor nem is vagyok fenn a Facén, háááát... enyhén szólva - sajnos! - ez bizony, több, mint GEG helyzet! :(((
EZT kéne csinálnom?
Beregizni a Facéra, CSAK AZÉRT, hogy lájkolhassam az MSZP-t?!
Ugyan má! MI lenne ebben jó, mi adna ELŐNYT az MSZP számára a fityisszel szemben?...
Lecsapódna ez pl. a Tárki tetszésvizsgálati százalékának kimutatásában?
Mert engem még SOHA nem kérdezett meg semelyik közvéleménykutató sem a 23 év alatt!
KIK akkor azok, akiket megkérdeznek?
Ide sose jön egyik se? Vajon miért? Mert ez szoci város maradt még mindig, vagy miért, a 23 év alatt?!

Nah neh!
 

Kedves Citoyen!

Azt gondolom, hogy ezt a hsz-t megint elhamarkodottan írtad meg. Vagy ha tetszik Dühből.

Te csinálsz valamit, vagy csak kritikát fogalmazol meg –

Igen csinálok konkrétan is valamit nem csak kritikát fogalmazok meg. Ott ahol élek és dolgozok. Nekem nap, mint nap meg kell küzdenem, és nem egy olyan közegbe, ahol adott esetben a bőrén érzi az ember azt amiről beszélek – hanem egy sokkal másabb közegbe történetesen Angliába. ott ezek a kérdések nem ennyire kézenfekvők mint mondjuk Magyarországon – ott sokkal nehezebb körülmények között kell elvégezni azt amit itt csinálnak egyesek.

Nem tudok róla, hogy fizetni kéne az oldal használatáért... nekem ingyenes a kapcsolat-regisztrációm...

Kedves citoyen, nem is azt mondtam, hogy neked fizetni kéne. Figyelj, oda mit írok le és ne dühből reagálj. Mert az nem jó.

Egyébként meg az a véleményem, hogy érdemi akkor lesz a kritika, ha hozzátehetem, hogy ezt meg ezt teszem konkrétan segítendő az ügyet... így csak alaptalan vádaskodásnak látszik... amire szerintem semmi de semmi szükség

Na ne. Tudod, mikor Marx megfogalmazta a Gothai Program kritikáját nem tette hozzá, hogy ő ezt meg azt csinálja konkrétan segítendő az ügyön, sőt messze elhatárolódott tőlük. Akkor alaptalan vádaskodást csinált? Azért ez egy kicsit erős nem gondolod?

Nem mondhatja egyikünk sem, hogy minden információ birtokában van, ami egy-egy döntést motivál... Lehet, hogy ez baj... de akkor sem kéne visszamenni Ádámig és Éváig, ráhúzni mindenre a magunkévá tett közhangulati jelzőket

Aha- értem, tehát te közhangulati jelzőnek gondolod azokat a dolgokat, amiről beszélünk. Pedig nem azok. Na meg hogy Ádámig és Éváig visszamenni- Na ne.

Szabad egy kérdést feltennem? Voltál már Kárpátia koncerten? Ha igen, akkor tudhatnád micsoda ideológiai meggyőzés megy ott a szélsőjobb részéről- pedig nem Ádámig és Éváig menetek vissza csak a 60-as évekig amikor az „Új baloldali” eszmék például a rock koncerteken való részvétellel terjedtek a fiatalság körében.( Woodstock és társai) Közhangulati jelző? Hm… azt hiszem azért ettől kissé többről van szó.

Vagy most az a gond, hogy kezded belátni, hogy igazam lesz a végén? Ezért vagy dühös?

Természetesnek tartom, hogy elégedetlenek az emberek, miért is ne lennének azok ? Hiszen nap mint nap azzal találják szembe magukat, hogy semmi sem úgy van, ahogy kéne. De a bírálat - mégha olyannyira jogosnak tartjuk is -, nem az ellenzék felé kéne, hogy irányuljon, főleg nem egy olyan helyzetben, amikor az ellenzéknek nullával egyenlő a törvényi mozgástere... Mégis mit is szeretnénk tőlük ??? Elégedetlenkedni könnyű... de olyan megoldásokat felmutatni, dolgozni rajtuk, ami a változás irányába mutat, az már egyáltalán nem az. És szerintem tisztelet és megbecsülés jár azoknak, akik ezt a jelen körülmények között is teszik... nem pedig betaposás. Könnyen el lehet igy jutni oda, hogy senki nem fog akarni tevőlegesen változtatni, mindenki csak kritizálni fog... jó uton haladunk efelé sajnos :( - hála(?) a fejlett kritizáló hajlamunknak :( 

Ha a fő kérdésekben zöldágra tudunk jutni magunkban, ha a megoldás felé mutató feltételeket meg tudjuk határozni (nem olyan nagy feladat, azt hiszem nem kell hozzá érettségi), akkor szerintem egyenesen bűnös, de minimálisan káros dolog ezt megkérdőjelezni.... az emberek jogos igényének a semmibevételével egyenlő... De hogy ebből még ideológiát is gyártsunk magunknak... hát mindenkinek lelke rajta...

A kritika akkor lehet jogos, ha egyben egy másik megvalósítható alternatívát állitunk a meglévővel szembe... Van ilyen ?

Te csinálsz valamit, vagy csak kritikát fogalmazol meg ? Nem tudok róla, hogy fizetni kéne az oldal használatáért... nekem ingyenes a kapcsolat-regisztrációm...

Egyébként meg az a véleményem, hogy érdemi akkor lesz a kritika, ha hozzátehetem, hogy ezt meg ezt teszem konkrétan segítendő az ügyet... így csak alaptalan vádaskodásnak látszik... amire szerintem semmi de semmi szükség...

Nem mondhatja egyikünk sem, hogy minden információ birtokában van, ami egy-egy döntést motivál... Lehet, hogy ez baj... de akkor sem kéne visszamenni Ádámig és Éváig, ráhúzni mindenre a magunkévá tett közhangulati jelzőket...

Kedves Citoyen!

Nagyon remélem, hogy figyeli is amiket írogatunk és az üzemeltetés nem csak addig terjed, hogy  fizetem a serveren a bérleti díjat. Sajnos tudok olyan MSZP-s oldalt neked mutatni, ahol az egyik ilyen üzemeltető moderátor, egy szélsőjobboldali személyiség- aki kitiltott az olodalról, mert a blogjában le merészeltem írni, hogy a szélsőséges eszméknek nincs helyük a magyar közéletben. Nevezetesen ezt egy Julius 4-i ünnepség kapcsán tettem meg. Elmondott mindenféle istentagadó magyarellenes és hü de hazátlan bitang stb nem kívánatos személynek- aztán pedig kitiltott.
Ha ez a portál is olyan, akkor azt gondolom ez sem ér többet.

A másik. Zsadi jól fogta meg a kérdést- látod ő is érti. Nem azzal van gondsom, hogy csinál valamit az MSZP-vagy sem. Teszik a dolgukat, gondolom, ahogyan tudják.

 A gondom az, ahogyan teszik.( Nem csak az enyém)

Nem mondhatom, hogy minden rendben van és így tovább, amikor semmi sincs rendben.  Nem mondhatom azt, hogy az aktivisták jól csinálják a dolgaikat, amikor nem csinálják jól. Ez elvtelenség lenne tőlem, meg akárkitől, aki mondja.

Nem mondhatom azt, hogy igen hajrá gyerünk összefogás meg minden, és buktassuk meg a zorbánt, aztám majd lesz valami – mert ez nem jó és ha kell akkor százszor ezerszer el kell mondanom mindenhol, ahol csak lehet. Hátha eljut oda ahova kell. Változtatnak rajta és akkor jó lesz.

Kedves Citoyen. Ezt még akkor is vállalnom kell, ha egyesek részéről a megnemértettség, a sértődöttség  az amit válaszul kapok. Nem az én személyem a lényeg, hanem az, amiért küzdök. Az én személyem az sokadlagos. Ha vállalom a küzdelmet számolnom kell azzal, hogy belém rúgnak, lepocskondiáznak, nem hallgatnak meg, mindennek elmondanak- ez benne van a pakliban. Aki ezt nem tudja felvállalni az ne akarja ezt a munkát, ez ilyen munka. Pontosan a legnagyobb intenzitással a saját berkeken belül kell végezni.

Tudod, az Államkapitalista rendszerben azt mondták, hogy az MSZMP-nek az ellenzéke saját maga. Ezt még egyszer nem szabad megengedni. ( Az éljen Rákosi mozgalom- az milyen ellenzék) Viszont ahhoz, hogy ma a tényleges ellenzék ne találjon fogást a baloldalon, ahhoz az kell hogy a baloldal akaratlagosan ne kövessen el hibákat. Úgy is lesz hiba, ezt nem lehet elkerülni, de legalább szánt szándékkal ne csináljunk magunknak problémát.

Valóban ma a baloldali politika megvalósítása nem megy másképpen, mint az MSZP-vel. Ha lenne más meghatározó erő, akkor azt támogatnám és nem az MSZP-t (aki mellesleg nem éppen egy baloldali konstrulció) De mivel nincs, így őt kell támogatni. Azzal hogy felhívom azokra a dolgokra a figyelmet, amelyek eleve kudarcot okoznak (Ilyen az zorbán eltávolitására szolgáló összeborúlás – mert utána törvényszerűen veszekedés a vége- hisz nincs alap és nem együttműködésről van szó) Ilyen az elvnélküliség az „esernyőpárt” szindróma,- nem lehet konkrét dolgokat szembe állítani a jobboldallal, mert ahhoz elvi állásfoglalás kellene, és még sorolhatnám a dolgokat. Persze ezt lehet úgy is megítélni, hogy MSZP ellenesség, aztán lehet úgy is reagálni, mint Katiicabogár tette – csak éppen értelme nincs. Ha leülne és elkezdene gondolkozni, hogy miről is írtam illetve írogatunk,  én is meg még néhányan, akit ő úgymond az MSZP sírásóinak tart, lehet, hogy többet érnénk el. De mindegy. Nekem ez a feladatom és ezt kell csinálnom- rám ez szabatott ki. Teszem a dolgom még akkor is ha netán 1. számu közellenségnek kiáltanak ki olyanok aki aztán  ugyan azt mondják egy –vagy két hónappal később. (Erre is volt példa: Ha emlékszel erika1- el vivott ilyen kis párbajra az agitátor hálózat szükségességéről és az aktivisták munkamódszeréről.-  ma már eljutottunk oda. hogy a Katiicabogár azt mondja, hogy igen meg kell szólítani az embereket az utcán- eljutunk majd oda is, hogy be kell menni a lakásukba). Az erika 1- még ott tartott, hogy a Városligetbe fehér asztal mellett mindenki oda mehet és megkérdezheti, meg fórumokat kell tartani. Mekkora előrelépés a Katiicabogár az erika 1-hez képest.  Kicsit félve mondom, de az én munkám is hozzájárult ehhez a változáshoz. Siker ez a változás. Csak piszokul lassan és nehezen megy. De megy és ez a lényeg kedves Citoyen.

Vannak aztán ellendrukkerek, akik mindig csak a rosszat keresik a másikban – azokkal nem szabad törődni. Lassan-lassan eljutunk oda, hogy a baloldalnak ismét fel kell venni a régi-jól bevált munkamódszereket ahhoz, hogy ha életbe akarjon maradni. Nem voltak hülyék az eleink, kár őket lesajnálni. Többek között a munkamódszerük sem volt hülyeség. Inkább tanulnunk kéne tőlük, mint lenézni, félredobni őket( Bizony még Dr. Goebbelstől sem árt tanulni munkamódszerét nem pedig az ideológiáját)

Sajnos csak addig terjed a figyelem. hogy nácizmus fúj, de például hányan veszik komolyan az NSDAP szociálpolitikáját. Pedig inkább tanulmányozni kéne, és amit lehet átvenni.

Látod ez megint egy szentségtörés ma még. De egyszer eljutunk oda hogy nem lesz az. Ezért küzdeni kell keményen.(nem az ideológiáról beszélek, hanem a szociálpolitikáról, még mielőtt a hivatásosok felhorkannának.) Na de mindegy Ez van. 

Kedvers Zsadi!

Köszönöm, a pozitív megerősítés mindig erőt ad a további munkához.

Citóka!

Naná, hogy Neked is igazad van! :)
Csakhogy!
Az ÓRA ketyeg! Gyorsabban közeleg az IDŐ, mint sokan hinnék!
A 23. órában vagyunk, bizony!

Zenész példával élve:
Ha van a zenekari mű partitúrájában 24 ütem szüneted, a 23. ütemnél már bizony KÉSŐ nyalogatni kezdened az oboa nádadat, mert belépéskor bizony fisztulás hang fog kijönni belőle, abban biztos lehetsz!
És akkor oda az egész addigi harmonikusan szóló muzsika, botrányba fulladhat az EGÉSZ KÖZÖSSÉG addigi munkája! :(((

EZT nem akarhatjátok!

A másik:
Én úgy értelmeztem PlalyA írását, hogy jelenleg ő is az MSZP-t TARTJA LEGALKALMASABBNAK a változás véghezvitelére.
Miért félted hát TŐLE az MSZP-t?...
Én nem érzek az írásaiban a BÁNTÓ szándékot, sőt!
De nem éreztem Eteléében sem. Ellenkezőleg!

Az igaz, hogy a JÓ pedagógus először dícsérettel kezdi, hogy a "nebuló" önbizalma ne sérüljön.
Lehet, hogy PlalyA ezen már rég túl van, nem olvastam minden írását...
De ha nem hívja fel a problémákra is a figyelmet, az illető könnyen azt hiszi, MINDENT JÓL CSINÁL, holott koránt sincs így! :(((

De tudom én a  félévszázados tanári gyakorlatomból, hogyan vélekedik az emberek többsége a pedagógusok munkájáról:

- Ha valami nem sikerül a gyereknek, a tanár a hibás.
- Ha sikerül, az csakis a tanuló zsenialitásától van.

Azaz: Mindenképpen a TANÁR az, aki ROSSZUL végzi a feladatát... 

Na mindegy....
Jobb, ha én is elvonulok eme témáktól.

Mindenesetre tudom a dolgom, ahogy tudtam minden 4. évben, kivéve egyszer... 90-ben.
Hittem a "nyugodt erő"-ben, mint annyian mások is... Pofára estünk! MINDANNYIAN!!!!
Senki nem "homályosított fel" bennünket egy FONTOS dologról:
"Emberek! ITT A KAPITALIZMUS KÉSZÜLŐDIK ÁTVENNI A HATALMAT!"
De mire leesett a TANTUSZ, késő volt.
És EZ egy életre való lecke volt nekem...

Itt nálunk - egyenlőre - nyugi van. Ez még mindig szoci város.
Szép, rendezett utcák, csinos porták, az emberek nem frusztráltak.
Készülünk a Bányász napra... Mint mindig ilyentájt, bár a bányát rég bezárták. 
(De eljöhet még az idő, hogy a HÚSZ körmükkel fogják kikaparni a lent hagyott szénvagyont, ha fogytán lesz a szénhidrogén!!!)

Annál borzalmasabb a SZOMSZÉD VÁRBA látogatni...
Gödrös utcák, szemét, egymást árgus szemmel figyelő emberek...
Hofit idézve: "Ki mondta, mit mondott, mér mondta?" :(((
Igen. Magyarország "mintavárosa" mellett élek. Még szerencse, hogy nem ott! :(((

https://www.youtube.com/watch?v=9u9-AL7wiDg
Bányászhimnusz - Tatabányai Bányászzenekar és énekkar
/A BORSODI szénbányák emlékére/

Sosem tudom meghallgatni könnybelábadt szemek nélkül...

"JÓ szerencsét" Nektek...
 

 

Én megértem őt... Szóból valóban érthet az ember, de az az érzésem, hogy valami nagyon félre lett itt értelmezve az emberek agyában... A politikához mindenki ért - elvileg! De kiváncsi lennék, hogy vajon hányan tudnák valóban csinálni... De bírálni persze mindenki tud... Én sem szívesen megyek bele olyan adok-kapokba, aminek semmi de semmi értelme azon kívül, hogy jól felidegelem magam... Erre nem vagyok kapható... Márpedig itt napról napra ez látszik... Egymást idegelik az emberek, sértegetik, lenézik, kioktatják... Szerintem ez nem vezet jóra, elkülönülést és nem összetartást eredményez.

El kéne döntenünk, melyiket is szeretnénk ???

Azt azért tudod ugye, hogy ezt az oldalt az MSzP üzemelteti... Itt ágálni, ahogy te mondod megfeszített munkával és összeszorított *csőrrel* kiállni az *elveink* mellett... hát enyhén szólva sem etikus. Picit olyan, mintha nap mint nap odamennének a lakásodra és szídnának... folyamatosan fejedre olvasnák, hogy mit tartanak rossznak és károsnak - nevezetesen téged tartanának alkalmatlannak mindenre - persze mindezt a pedagógia, pszichológia és mindenféle tudományos nézetekkel igazolva ... Tetszene neked ?

Lássuk már be, hogy ha valami valakiben nem tetszik, nem az az egyetlen és helyes módja, hogy folyamatosan a fejére olvasunk és minden általunk hibának vélt dolgot felnagyitunk...

A pedagógia másik, és azt hiszem minden valamire való képviselője ezt tartja egyedül fejlesztő és célravezető módszerének: a pozitiv tulajdonságokra való ráerősités... Vajon miért nem ezt alkalmazzák az itt bírálgatók inkább - ha már ismerik a fent emlitett tudományágakat, s annak minden csínját-bínját ???

Kedves LaFleur!
Szóból ért az ember. Nem visszavonulni kell, ellenkezőleg!
Inkább igenis mondd el, TE mit gondolsz, Te hogy képzeled a tennivalókat?
Én szívesen olvasnám a Te véleményedet is.

A sokféléből kisülhet valami, a semmiből nem sül ki semmi...

 

Kedves PlalyA!

EZ AZ ÍRÁSOD NAGYON JÓ ÍRÁS, GRATULA!

És én pedagógusként halál komolyan mondom: IGAZAD VAN!
Az emberek különfélék. Ki ebben jó, ki abban. És ez jó!
De!
Vannak dolgok, amiket valóban MINDENKINEK meg kellene értenie, be kellene látnia, mi a helyes teendő, mert lehet, hogy éppen az a valami a legfontosabb, mert LÉTKÉRDÉS lehet a jövőre -netán a túlélésre, fennmaradásra - nézvést!

Igen, így igaz: mindenkire SZEMÉLYRE SZABOTT MÓDSZER szükséges a tanításához, a megértetéshez, és valóban AZ AZ IGAZI, ha valaki végül  MAGA JÖN RÁ a dologk nyitjára, azaz "HEURÉKA!" - mondja nagy örömmel, mikor rájön a lényegre.
És akkor arra is gondol: Hogy ez eddig hogy nem jutott az eszembe!?

Valóban vannak esetek, mikor a "szájbarágós" módszer vezet célra.
De nem szabad feladni, addig kell magyarázni, míg a "nebuló" meg nem érti, vagy amíg magától rá nem jön a lényegre.

Én így voltam a matekkal valamikor. És tényleg az az igazi tudás, mikor az emberben egyszer csak megjön az a fránya "Heuréka!" :)))

Azért szerettük mi zenészek Debrecenben a marxizmus tanárunkat, mert mindig kézenfekvő példákat hozott a legbonyolultabb dolgokra is a hétköznapi életből. 
Pl. ilyeneket:
Tudják, hogy van ez? Nyáron kapható a bundabugyi, télen a bikini! ;o)

Én csak egy zenész vagyok (mindenki tudhatja, akit érdekel)...
De annyit már megtanultam én is: nem elég győzni, kell tudni, mi jöjjön UTÁNA!

Emlékszem Beke Kata könyvére 1990-ből, a címe ez volt: "Segítség, győztünk!"
Hamar kiderült:
Fogggalmuk se volt, MIT kéne csinálni!:(((
Meg is látszott azon a 4 éven!!! Az ország hajója zátonyra futott, de szerencsére utána jött egy apró kis ember, aki tudta, MIT kell csinálni: ide egy nagybajúszú robusztus ember kell, hogy lelökje azt a hajót a zátonyról...

Kellemetlen volt, de sikeres...

Mint említettem, zenész vagyok. Nem politikus.
De annyit azért sejtek, a politika is olyan, mint a deffenzív autóvezetés:
Ki kell tudni találni, MIT forgat a fejében, mit szándékozik tenni az a másik (jelen esetben az ellenfél)?
Mert ha ez nem megy, ha valaki nem rendelkezik ezzel a képességgel, akkor ne menjen politikusnak...

Rátermettség nélkül csak SELEJT lesz az eredmény...
 

LaFleur! De régen nem láttalak! Jó, hogy itt vagy :)

Köszönöm Cito az irásodat. Sokszor már azért nem jövök be, nem szólalok meg, mert semmi értelmét nem látom annak, hogy olyanokon és olyan hangnemben vitázzak, amik itt nap mint nap vita tárgyát képezik. Sajnálatos azonban, hogy nem mindenki érti a mondandód.

Kedves Citoyen!

Meg kell állapítsam nem vagy elveszett ember. Van remény.

 

„Hm... ha százféleképpen leirjuk ugyanazt, annak van értelme? Ha valakihez nem jut el a lényeg, annak hiába magyarázod...”

 

Azt gondolom, hogy nem csak az, az egy ember az aki elolvassa azt amit írok.

Pedagógiából azt tanították nekem, hogy mindig az osztály legalacsonyabb tudású emberéhez szabjam a magyarázatomat. Ha kell, akkor százszor és százféleképpen mondjam el. Nem biztos, hogy az első magyarázat fogja meg a nebulót, lehet hogy a kilencven kilencedik. De meg kell tennem, mert az a kötelességem, hogy megértessem vele a tananyagot.

 

Lehet, hogy itt is ez a követendő dolog. Lehet, hogy itt is százszor el kell magyarázni, hogy az illető megértse. Hogy bizony rossz nyomon jár akkor, amikor csak odáig lát, hogy zorbán – mert utána is van élet és úgy kellene ezt az egészet összehozni, hogy utána se kelljen szégyenkezni.

Lehet, hogy nem érti meg egyszer –kétszer , vagy tízszer, de valami elültetődik benne és elkezd motoszkálni, hogy mi a fenének mondja ez a barom azt, hogy nem úgy hanem emigy. Ez már jó dolog, mert idővel megérik és rádöbben, hogy van abban valami, amit mondott.

Ez már eredmény. Ezért érdemes csinálni. Ezért kell csinálni. Leírtam: ez egy átkozottúl kemény munka és nem egyszerű dolog. De ha azt elérem, hogy el kezdenek gondolkozni azon, hogy igen tényleg kéne valami, ami azután is összetartja ezt a nagy összeborúlást - akkor már megérte a munkám, mert van eredménye. (látod a dmolnár két szóból megértette, hogy nem az együttműködés ellen  beszélek, hanem az ellen, hogy ha csak odáig látunk hogy zorbán.) Katiicabogár meg nem értette meg. Van ilyen. Neki többször, többféleképpen kell elmondani.

Hol ilyen, hol olyan módszerekkel. Mint mondtad nem vagyunk egyformák. Igen, ha már ketten vagy hárman felfedezik, hogy mi a lényeg és erre ráadásul maguktól jönnek rá, akkor sikeres vagyok, jól csinálom azt amit csinálok. Vannak olyanok, akiknek a szájába kell rágni és akkor sem biztos, hogy értik, Nem elég tudni valamit, azt érteni is kell. - Nagy igazság. 

Hm... ha százféleképpen leirjuk ugyanazt, annak van értelme? Ha valakihez nem jut el a lényeg, annak hiába magyarázod...

Ez egy másfajta szemléletmód... mint amihez általában hozzászoktunk. De változik a világunk is... A régi módon már nem lehet se megoldásokat találni, de még a kérdések is mások... Tényleg sajnálom, ha nem tudsz vele mit kezdeni...

A vitának a vitáért nincs értelme... Ezt nevezem iszap-birkózásnak :))) Annak sincs értelme, hogy két meggyőzhetetlen ember vitázzon, hisz nem fogja meghallani a másik más véleményét... Csak a sajátját erőlteti, ha kell, ha nem...

Annak sincs értelme, hogy egy helyzet megoldásának keresésénél egy negativ kimenetelű dolgot szembeállitsunk egy lehetséges pozitívval... Még azzal a felkiáltással sem, hogy *nekem elveim vannak* és foggal körömmel ragaszkodni azokhoz az elvekhez, ha bizton tudja valaki, hogy annak jó vége nem lehet...

Szóval hosszan sorolhatnám, de nem látom értelmét... Egyszerűen elfogadom, hogy te másképp látod, másképp gondolod... persze ettől még jó ember vagy :))) Csak másképp látod a dolgokat mint én... És én csak ugyanezt kérem tőled, hogy fogadd el azt, hogy más meg másképp gondolja... Ilyen egyszerű :)

Magam részéről - ha még mindig ebben a kérdéskörben mozgunk - befejeztem :)  - és nem dobom be a labdát, hogy tessék, lehet focizni... mert eleve focizni hívtalak benneteket, nem edzeni :D

KedvesCitoyen!

Akkor szerinted mi a túrót csinálok, ha a vélemény ellenkezik a meggyőződésemmel és az elveimmel. Szerinted akkor nem elvtelenül fogadom el, ha elfogadom a másikk véleményét?

Szerinted akkor mi az elvtelen elfogadás? Mert szerintem ez.

„vitának önmagában nem szabadna lennie... Legalábbis nem ebben a formában... Hiszen nincs tétje... akkor meg mi a fenének iszap-birkózunk egymással ??? Mert a látszat bizony ez :)))”

Mi az hogy a vitának önmagában nem szabad lennie. Egy vita soha sincs csak önmagába- én nem értem ezeket a megfoghatatlan dolgokat.

 Egy vita azért van, hogy megtaláljuk a legkedvezőbbmegoldást, ha ketten akkor kette, ha tizen akkor tizen. Nem értem hogy lehet az hogy egy vitának nincs tétje. Minden vitának van tétje, ha az még nem is látszik. (Ha tényleg vita és nem vitatkozás.)

Most viccelek ( Látod már is van eredménye Kiris megpukkad dühében- nem igaz csak mondom)

Ha olvassák és el kezdenek agyalni, hogy mi a túrón vitáznak ezek akkor már va értelme. Még akkor is van értelme ha azt mondják hogy ezen nem kell vitázni, mert legalább gondolkoznak – ez magyarnál nagy szó.( tehát eredménye van nem magáért van a vita)

Kilátástalan, véget nem érő győzködés nem az én kenyerem :)))

Mi az hogy kilátástalan győzködés –akkor nem vitáról van szó. Ne keverd össze a kettőt.

Megírtam ezt a blogot, de mindenki azt kezd vele, amit ő gondol...

Jó, deakkor minek írtad? Valami célod csak volt vele. Általában csak úgy nem irogatunk blogot. Vagy igen? Mit jelent az hogy  mindenki azt kezd vele amit ő gondol? Nem értem. AZ ilyenek egyszerűen magasak nekem mint bivalynak a Mozart zene.

??? Hát azzal sincs igazán dolgom... izlések és pofonok ugye különbözőek... olyan soha nincs, hogy mindenkinek tetszik valami :)))

Persze, azért vannak a viták. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy írsz valamit, amivel aztán nincs gondod, de tudod hogy különbözőek vagyunk tehát vitát fog generálni, de mindenki kezdjen vele amit akar.

Ilyenkor mindig megboldogult testnevelő tanárom jut az eszembe. Egész órán hajtott bennünket, mint ama Zinger a találmányát aztán az utolsó 5 percben amikor már lélegezni sem tudtunk a fáradságtól bedobta  a labdát, hogy lehet fiuk focizni. Mit ne mondjak, nem gondoltunk szépeket róla. Nem vagy te a leszármazottja? (csak vicc)

Tisztelettel elbucsuzom, legalább novemberig!

Majd ha értelmét látom beszélgetéseknek, akkor visszajövök!Majd ha nem ostoba háryjankók uralják a blogokat itt leszek, addig nem!

Nem elvtelenül a másik álláspontját fogadod el, én legalábbis nem ezt szoktam tenni... Elfogadom azt, hogy ő másképp gondolja! Ez óriási különbség, nem gondolod ???

A vitának önmagában nem szabadna lennie... Legalábbis nem ebben a formában... Hiszen nincs tétje... akkor meg mi a fenének iszap-birkózunk egymással ??? Mert a látszat bizony ez :)))

A magam részéről elfogadom, hogy te másképp gondolod, és kérlek ne akarj meggyőzni engem arról, hogy én meg másképp gondoljam azt, amit én másképp gondolok :))) Ebben megállapodhatunk ? Mert ha nem, akkor sincs semmi :))) Mert a magam részéről nem látom értelmét erről tovább beszélgetni :)))

Az energiáim szeretem hasznos dolgokra (általam hasznosnak vélt dolgokra) fordítani... Kilátástalan, véget nem érő győzködés nem az én kenyerem :)))

Megírtam ezt a blogot, de mindenki azt kezd vele, amit ő gondol... Ha csak pár emberben gondolatokat inditott el, már megérte... És ha van olyan, akinek nem tetszik ??? Hát azzal sincs igazán dolgom... izlések és pofonok ugye különbözőek... olyan soha nincs, hogy mindenkinek tetszik valami :)))

Kedves Citoyen!

Az első dolog, amit le kívánok szögezni, hogy nem sértegetett senki  sem senkit.

Ha mégis akkor az szóvá kell tenni. Nem pedig megsértődni az könnyebb mint az igazunkért kiállni és harcolni.

(Tudod nincs számomra megvetendőbb viselkedési forma, mint az amikor mondok egy véleményt és ha nem értenek vele egyet akkor felsőbbségesen visszavonulok és megjátszom a megsértődöttet. Az akkor ne mondjak véleményt).

Én legalább is nem tudok róla. Tehát ebben  a feltételezésed nem állja meg a helyét.

Másodszor.

Kedves Citoyen

A vita mindig az érvek és elvek ütköztetése, mégpedig olyan elvek és érvek ameleket meggyőződésből vallunk. Ha nem így lenne akkor az vitatkozás lenne és nem vita.

A vitának mindig az a célja, hogy az igazságot kiderítsük függetlenúl az adot felek ártállásától vagy meggyőződésétől. Ha tehát te azt nehezményezed, hogy a cita a meggyőződésből fakad akkor nem tudom , hogy miért nem vitatkozol. Az mindig a mésiklegyőzéséére, megalázására meg afüggetlenül attól ogy mi az igazság.

A vitában az a cél, hogy a másik felelt meggyőzzük álláspontunk helyességéről illetve ha a másik fél álláspontja a helyes akkor annak az érvei alapján revidiáljuk az álláspontunkat.

„Tehát próbáljuk meg elfogadni egymás más véleményét és próbáljuk meg elfogadni azokat a helyzeteket, amik - mégha nem is egyeznek a mi  véleményünkkel -, de a megoldás keresésének irányába mutatnak”

Nem kedves Citoyen. Nem kell elfogadni elvtelenül a másik álláspontját, és nem is szabad ilyet tenni. ( Más dolog a tiszteletben tartás –az nem elfogadás, mert az a személynek szól, ne keverjük össze.)

Pontosan azért vitázunk, hogy a lehető legoptimálisabb utat megtaláljuk. Ha erről lemondunk akkor úgy járunk mint az egérke a labirintusban a Tanuláselméleti órákon.

"Pusztán ennyi lett volna a mondandóm..."

Nekem meg pusztán annyi, hogy nem kell és nem is szabad, mindig mindenben egyetérteni, akkor sohasem jutunk előre, Az út számos, a lehetőség végtelen ebből kell a legjobbat kiválasztani, Ez nem jelenti azt, hogy nem tévedünk, de igen is tévedhetünk, de az a mi tévedésünk és nem a másiké, meg a harmadiké. Ostoba ember az, aki a tévedésekből nem tanul.

A mondás azt tartja, hogy az okos ember a más kárán tanul, de mi magyarok annyira ostobák vagyunk, hogy a sajátunkén se. Sajna, ez igaz.

De, mint mondtam, legyen nektek Tanácsköztársaság.

De honnan veszi azt bárki is, hogy a másiknak a maga nézőpontjából nincs, nem lehet igaza ? Mindennek a próbája, mint a puddingnak is, hogy megeszik... azaz lesz egy eredménye... Mivel mindaz, amiről viták folynak, minden  a jövő zenéje, ezért teljesen feleslegesnek tartom, hogy bárki is a *Bölcsek kövét* magáénak tudja ezügyben... Tehát próbáljuk meg elfogadni egymás más véleményét és próbáljuk meg elfogadni azokat a helyzeteket, amik - mégha nem is egyeznek a mi  véleményünkkel -, de a megoldás keresésének irányába mutatnak ... Nem kell emiatt a másik torkának esni és mindenáron megpróbálni meggyőzni a magunk igazáról... főleg, ha már látszik, hogy neki más a véleménye... (Megjegyzem, akármilyen biztosra gondoljuk a saját igazunkat, sokszor bebizonyosodhatott már, hogy mégsem lett igazunk... igaz??? Ilyenkor mondjuk: No ezt nem gondoltam volna :D )

Még annyit, hogy nem biztos, (mivel még mindig a jövőről van szó, ami olyan képlékeny... és semminek a hatása nem mondható biztosra, csak valószínűsíthető...) hogy nekünk lesz igazunk, vagy másnak, aki a vitában győzködi a másikat.... De kérek minden vitázót, hogy próbáljuk meg elképzelni, hogy a másik véleménye is megfontolt... Az ő tapasztalataira és elgondolásaira épülő...  Tehát semmi, de semmi jogalapunk nincs a sértegetéshez... mégis ez megy itt már nemtom mióta :(

Pusztán ennyi lett volna a mondandóm...

Kedves Zsadi!

Mindegy melyik Windowst használod( rendszerprogramot) minegyikbe van egy ilyen programrész, hogy Notepad. Ha az megnyitod, akkor egy hasonló felületet kapsz, mint bármelyik Office Word felülete.Ez a Jegyzettömb.(Notepad)

Általában a böngészők( Opera. Modzilla, Firefox Googlecrom, Internet Explorer) szivesen dolgoznak együtt windows felületekkel( van azért kivétel de az mint tudjuk erősíti a szabályt)

Ha valamit gyorsan, rendezetten akarsz bemásolni akkor az eredeti helyéről egy Windows felületre rakd át (Notepad- Jegyzettömb)aztán csak a böngészőbe. Ezt akarta a Katiicabogár leírni.

Hát Katicám, ha én azt tudnám, mi a csuda az a "Jegyzettömb" virtuálisan!?
Van itt egy pár igazi mellettem, spirálos, meg anélküli... :DDD

De nem nekem kell, én megoldom, nálam működik minden.
Kisvuk meg feladta... ennyi...

 

Mondom... :) Jegyzettömbbe először, és onnan ide. Mindegyik Windowsnak van ilyen Jegyzettömbje :)

Kedves Zsadi!

Választhat másik böngészőt is. Nézze meg hátha azzal  megy. Aztán még egyéb dolgok is lehetnek. Operációs endszer, vagy csak például az Office nem "illik" az operációs rendszerhez, vagy a böngészőhöz. Ezek mind okozhatnak problémát.

Bocsi Citóka, én csak közvetítettem... 

 

Nálam a chrommal úgy műxik a dolog, hogy jobb gombot megnyomom, kijön a "beillesztés picike ablaka, és arra klikkelve jön fel az a Jegyzettömb, vagy mi...
És abba rakom be, majd onnan ide..
DE!
Kisvuknak NEM jelent meg a jobb gombra az a pici "Beillesztés" ablak...
Innentől kezdve aztán NINCS TOVÁBB!...
 

Érthetetlen... Rendes beregizett tag, bejelentkezett, mégse....

 

Kedves Citoyen!

Persze. Lehet úgy is értelmezni, hogy én a konyhába állok te meg egy strandon. Igen lehet sokféleképpen értelmezni. Csak egy dolgot nem lehet. Mást feltételezni, mint ami a való.

Ebben az esetben ez történik. Miért feltételezi bárki, hogy azzal, mert azt mondom, hogy nem csak az a fontos, hogy az első lépcsőn mi van, hanem az is, sőt az sokkal fontosabb hogy utána mi következik - ezzel én ellendrukker lennék. Honnan veszi ezt bárki is.  Milyen alapon? Azért mert nem az a legfontosabb dolgom, hogy a zorbán milyen mocsok.? Ezért máris ellenségkén kell kezelni. Azért mert nem az szent összeborúlás a legfontosabb, hanem az hogy legyen egy értelmes cél, amiért érdemes a szent összeborúlásba részt venni Ezért máris megvetendő hú de gaz ellenség vagyok. Ugyan már kedves Citoyen. Lásd be, hogy ezzel az ellendrukker szindrómával csak ártalmas dolgokat feltételezel.

 Ha nem akarod megérteni, hogy nem az a fontos egy együttműködésben, hogy a kötelezőt hozzuk, hanem az a fontos, hogy ez az együttműködés olyan legyen hogy utána is életképes maradjon, már bocsáss meg ez csak azt jelenti, csak azért se akarom elfogadni. De legyen ez a te dolgod.

Nem veszed észre, hogy nem az ellen vagyok, hogy legyen összefogás, összeborúlás heje huja sej, hanem az ellen, hogy ez értelmetlen legyen. Mert ha ez csak addig tart, hogy Zorbán akkor értelmetlen és bele se fogjunk.  Ha ezt nem látod be – akkor  tényeg jobb ha nem nyer a baloldal. Ezt a bulit nem szabad meggondolatlanul csinálni. Nem szabad megengedni, hogy az MSZP még egy „öszödbe” belefusson, mert akkor 500 évig esély se lesz arra, hogy kipucoljuk innen a tőkéseket és élhető világot teremtsünk. Azt a célt amit leírtam, csak is az MSZP-vel lehet elérni. Addig, amíg kell, őket kell támogatni, de nem elvtelenül és főleg nem ostobán, mindenáron belehajszolni egy lehetetlen összeborulásba. Csak azért mert zorbán.

Csak erről írtam. Persze ezt is lehet úgy értelmezni, hogy én vagyok a nagy összeborúlás ellensége a hú meg sej meg minden. Csak nem tudom, hogy ezt honnan veszi bárki is. Ha valamit nem értek, akkor én például meg szoktam kérdezni. Te megkérdezted, hogy ezt vagy azt hogy értem? Nem kérdeztél csak minősítetté.

Vagy megkérdezte a Katiicabogár, hogy miért mondom azt amit mondok. Dehogy kérdezte csak máris minősítette és 1.számu közellenségnek kiáltott ki.

 Igen, ez a blog rólunk szól akiknek van véleményünk. Ezek lehetnek eltérőek. Azért mondjuk el a véleményünket, mert jobbító szándékaink vannak. (nekem legalább is) Mégis és vagyok a nagy ellenség.

Tudod, mit gondolok. Bár ne legyen igazam – legyen meg a nagy összeborúlás aztán pedig a nagy marakodás- akkor vajon mit fogtok mondani. Ki lesz a hibás, az aki elvtelenül tánmogatta a nagy menetelést? Ne tán? Vagy megint kerestek egy újabb Gyurcsányt?

Sok szerencsét ehhez a hülyeséghez. Én inkább a meggondolt és kimunkált előrevivő dolgokban hiszek és nem az Ad-hoc összeborúlásokban.

Legyen nektek Tanácsköztársaság.

Lehet... lehet igy is értelmezni :)

Egy oldalon állunk... hogy lehet a cél más ??? Én inkább a hozzá vezető utakban látom a különbözőséget... De annyira fontos az az út, hogy a legfontosabb akadály legyőzésénél, ahonnan bármely uton való elindulás elérhető lesz,  megtorpanjunk, mert már elbukunk a különbözőségeken és nem tudunk egyetlen akadályon együtt átjutni ??? Mert jelen esetben erről van szó!

Köszi Zsadikám, hogy idehoztad, bár köszönő viszonyban sincs a blog témájával :D

Ez a blog rólunk szól... akik kommentelünk és irogatunk anélkül, hogy gondolkodnánk, hogy megfontolnánk, hogy mit is vált ki, amit leírunk...  mondunk... Hajlamosak vagyunk a magunk szerepét mellékesnek beállitani, miközben szeretnénk, hogy legyen szavunk...

Van szavunk! És mindannyian hatunk azokra, akik olvasnak, hallgatnak bennünket... Ezt tudni kell mindenkinek! Ezért mindenkinek megvan a maga felelőssége, ha tetszik, ha nem...

Ha valamit, valahonnan bemásolok, előtte mindig a Jegyzettömbbe másolom - és onnan ide.

Kisvuk véleményét közvetítem:
.........................................................................................

Kapcsolat, Citoyen, Bölcsek köve.

Mi köze a gazdaságnak a fasizmushoz, kirekesztéshez? Mindig akkor erősödik egy szélsőséges gondolat, ha táptalaja van, egy országban gazdasági bajok vannak, és úgy terelik el a nép figyelmét erről, hogy erősítik a társadalmi feszültséget, összeugrasztják, megosztják a társadalmat. Szép példája itteni írás.
Rendszerváltásnak mondott időben, 1990-ben nem volt 1 000-milliárd forint adóssága az államnak és volt állami vagyon, érték, fedezet. Mellé tenném, azok hozták létre a hiányt, kik rendszerváltás után tovább növelték, nézd meg a neveket, ki kinek a diákja volt, a politikai és gazdasági körökben. Igaz a mondás, nem képesek másként gondolkozni emberek, egy idő után, nem lesznek, megváltok, mert képtelenek megvilágosodni. Agymosott emberek cselekedete, rombolása szépen nyomon követhető. 1968-ig menj vissza, és nézd, meg az akkor felvet kölcsönt mire költötték. Egy részét társadalmi jólétre, lufi, mi ki is durrant, és másik részét nyersanyag feldolgozó ipara, mi egészséget károsította, nyugatnak jól jött, lásd: műanyag alapanyag, vegyipar.
Kormányok évente 1 000-milliárd forint államadósságot hoztak létre és élték fel a meglévő vagyont, ki árusították. Ezt Gyurcsány Ferenc kormány szakította meg mivel államcsőd közeli állapotot idézet elő. Kevesellte a meglévő pénzt, és pénzt szabadított fel, amit el is költött az állam, ki mentették a gazdaságból, országból. Lásd; banki hitelek, kölcsönöket, állami tartalékot. Bajnai kormányzása meg állította a adósság további nagymértékű növelését, szigorúbb fiskális gazdaságpolitikát valósított meg. Ezt EU és IMF is elvárta, ellenőrizte. Utána jött az Orbán kormány, teljes gazdasági és politikai analfabetizmusával, kevesellte a mozgástért, meglévő tőkét, tovább akart rabolni. Ezt csak nyugdíj vagyon terhére, feléléssel és további adósság létrehozással tudta megvalósítani. Egy szerencse azért van, Gyurcsány Ferenc óta nyugat rendesen figyeli a pénzmozgást hazánkban, és hamar ellenintézkedéseket tett így képtelen annyi tőkét felélni, kimenteni a gazdaságból, országból, mint amennyit szeretne, csak nép kárára tudja megtenni, mit érezhetsz is. Két kiemelkedően rossz gazdaságpolitikát, politikát megvalósító politikus, kormány jött egymás után, ezt egy ország se bírná ki. Nincs már mit felélni, maradt a gazdasági romhalmaz. Állam tőketermelő képessége szinte nulla, visszaosztani nincs miből, legalábbis kevés.
A központi költségvetés bruttó adóssága, 2013. Június 22,238.4 Milliárd forint. (ÁKK)
Kivel, miért és hogyan lehet összefogni? Mi a cél? Hogyan jussunk el oda?
Hazánkban az államcsődöt nem büntetik. Mindenűt a földön igen! Most újabb államcsőd elé nézünk, mit a nép nagyon megfog érezni. Választási és államháztartási törvény mit mond ki? Hogyan lehet leváltani a jelenlegi kormányt, és mi történik utána? Ok és okozati összefüggést nem árt nézni. Új kormány milyen nehézségekkel találja szembe magát? 
................................

Neki sajnos nem sikerül a beillesztés ide! :(((
 

Ezt nem értem...
Nekem engedi a linket és a szöveget is...
 

Próba:

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/78/Fotothek_df_tg_0004778_Geometrie_%5E_Architektur_%5E_Festungsbau_%5E_Vermessung.jpg

Próba: 

Palágyi László 

otthon

van élet a határ után
egy ködös mennyország
egy hűvös pokol

nincs miért sírnunk 
ezek sem könnyek
a szemeim csak izzadnak
mert látni akarok
de a szavak nincsenek sehol

szobrok szájáról próbálok olvasni
a fejekben kibogozhatatlan távolságok
a szívekben mérgezett nyugalom
honol

 

írott szöveget nem enged be másolni, be illeszteni, :(

írott szöveget nem enged be másolni, be illeszteni. :(

Ezt nem értem....
Nekem enged mindent, szöveget, linket...
Csak képet nem lehet direktben betenni.
 

nem enged semmit be másolni ide, :(

"Nekem az a célom, hogy egy olyan társadalomban éljek ahol nincs kizsákmányolás, nincs társadalmi munkamegosztás, és nincs magántulajdon. Hivhatod ezt kommunizmusnak, szocializmusnak, mindegy Én ezt akarom elérni. Tudom például azt hogy az én életemben ez nem fog megvalósulni, mert rengeteg problémát kell leküzdeni. Magyarországon és a világban is egyaránt. Én ezért dolgozom, és ezért mondom amit mondok. Nem azt mondom, hogy holnapra ezt kell elérni, hanem azt hogy ennek az elérése a célom."

Kedves plalyA!

EGYETÉRTÜNK! :)

Jómagam azt tartom, amit Goethe írt:

"Hogyan is használhatna a bölcsek köve, ha hiányzik a kőhöz a bölcs?"

A célhoz vezető út HOSSZÚ, igaz...
De nincs olyan hosszú út, ami véget ne érne egyszer, még ha tövisekkel, kövekkel, göröngyökkel is van kirakva.

De végigmenni rajta mindenkinek MAGÁNAK kell.
És az is egy igazság, hogy "véráldozat" nélkül semmi sincs, SZÜLETÉS meg pláne nem!
 

Kedves Citoyen!

Az hogy egy oldalon állunk, még nem jelenti azt hogy egy a célunk. Nem szabad ezt összekeverni. Dehogy lásd mire is gondolok. Nekem az a célom, hogy egy olyan társadalomban éljek ahol nincs kizsákmányolás, nincs társadalmi munkamegosztás, és nincs magántulajdon. Hivhatod ezt kommunizmusnak, szocializmusnak, mindegy Én ezt akarom elérni. Tudom például azt hogy az én életemben ez nem fog megvalósulni, mert rengeteg problémát kell leküzdeni. Magyarországon és a világban is egyaránt. Én ezért dolgozom, és ezért mondom amit mondok. Nem azt mondom, hogy holnapra ezt kell elérni, hanem azt hogy ennek az elérése a célom.

Azt is nagyon jól tudom, hogy ennek fokozatai vannak, nem megy egyik napról a másikra. Éppen ezért az is mondom hogy ezen az úton végig kell menni. Tehát olyanokkal is együtt kell dolgozni akiknek nem az a célja mint nekem, de ahhoz hogy én elérjem a célomat annak kell megvalósulni amit ők akarnak. Azaz egy oldalon állunk, de nem egy a célunk.

Én, azt amit esetlegesen ők akarnak egy közbevető lépésnek, egy állomásnak tekintem és nem a végcélnak. Hogy jól értsd. Orbán elzavarása az egy állomás, egy lépés ahhoz hogy tovább mehessünk, amit kötelezően meg kell lépni. Mert anélkül nem jutunk sehova sem. Tehát ez nem cél, hanem kötelező dolog. Számomra az egy kötelező dolog, amit meg kell lépni, hogy a baloldalnak ilyen vagy olyan módon ki kell ragadni ezt az országot a pocsványból és  valamilyen módon felkell zárkózni. Ez nem cél, hanem kötelező dolog.

Van akinek ez a cél, s van akinek az a cél hogy orbánt el kell zavarni. Nem egy a célunk, csak egy oldalon állunk. Ha én azt mondom, hogy ez meg az nem jó dolog, ez nem azt jelenti, hogy nem egy oldalon állunk, csupán csak azt, hogy tovább is kell lépni, mint azt egyesek látják ahhoz hogy az a második, harmadik, vagy negyedik … tizedik célt elérjük. Gy az első lépés is lehetőséget adjon arra, hEzt úgy kell tenni, hgy a  többit meg tudjuk tenni. Nem lehet azt mondani, hogy majd ha az elsőt elértük akkor ráérünk meggondolni hogy mit tegyünk ahhoz hogy a másodikat elérjük. Nem, mindegyiket ugy kell tennünk hogy lehetőséget adjon a következő elérésére.

Ez még nem a személy elleni támadás, és nagyon nagy kár, ha ezt valaki így fogja fel. Persze lehet ezen humorizálni, vagy akárminek is nevezni, ez attól még az ami valójában - egy oldalon állunk csak nem egy a célunk

" . . . de miközben vitázunk, legyünk tekintettel a másik véleményére . . . " írod a blogodban.

Na itt álljunk meg egy kicsit , mert ez így demagógia. Crassus nem volt tekintettel Spartacus véleményére , Werbőczit sem igazán érdekelte Dózsa véleménye , Ferenc József is úgy gondolta, hogy neki mindenképpen igaza van Kossuthal szemben , Rákosi és Kádár is leginkább géppisztollyal és verőlegényekkel érvelt az övétől eltérő véleményűekkel szemben. Ne keverjük össze az elvek különbözőségét az érdekek különbözőségével.

A rabló és a kirabolt között sohasem lesz vélemény egyezés. Köztük mindig a kibékíthetetlen érdekellentét fog dominálni.

Amúgy, teljes mértékben egyetértek az írásoddal :)

"Egy oldalon állunk - mondják... De valóban így van ? Valóban egy a célunk, egyet akarunk elérni? Mert ezeket olvasva nem az jön le az olvasónak."

Egy a célunk? Már ebben sem vagyok biztos. Ha valaki az elvei miatt nem bánja, hogy 2014-ben inkább Orbánék maradjanak....

Oldalak