Szerkesztők ajánlják Besokalltak a nyugdíjasok

Citoyen

“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.” (Khalil Gibran)

Halottak napja

November eleje van... Mindenszentek, Halottak napja... - az elmúlás ünnepei...

Valamennyiünknek vannak, lehetnek hozzátartozói, szerettei, barátai, akik már fizikai valóságukban nincsenek köztünk.

Szokás ilyenkor kimenni a temetőbe, azzal az érzéssel, mintha ott közelebb lennénk hozzájuk. Pedig köztünk vannak, velünk vannak mindig...

***Az emlékezés a találkozás egyik formája.*** - írta Kahlil Gibran. És ez így is van. Akikre emlékszünk, akikre nap mint nap szeretettel tudunk gondolni, azok mindig velünk vannak.

Egyetértek Müller Péterrel:

***A szeretetben nincs felejtés.
Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy.
Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.***

A halál éppen úgy életünk része, mint a születés. Lényegében földi életünk kezdetét és végét jelenti e két időpont... esemény... történés... Érdekes, hogy a születésnek nincs olyan napja, mint a halálnak... A születésnap dátumhoz, a születésünk időpontjához kötött. Halottak napja viszont van.

Régen az embereknek sokkal természetesebb is volt a halálhoz való viszonyuk, mint napjaink emberének. Jobb létre szenderült... mondták. És komolyan is gondolták...

Az alábbi versnek számomra ismeretlen a szerzője ... Álljon mégis itt, mert azt hiszem ez fejezi ki legjobban, amit akkor érzünk, amikor elveszítünk valakit... valakit, akit nagyon szeretünk - most is...

***Nekem felfoghatatlan,
hogy egyik nap még itt van,
még beszél, jár, simogat,
másnap pedig az űr csak, ami marad.

Nekem felfoghatatlan,
hogy született, itt volt, s távozott,
csak az emléke él,
mit maga után hagyott.

De emléke él és élni fog,
míg az én szívem e földön még dobog.
Őrzöm a képét, a mosolyát,
a hangját, s minden gesztusát.

Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig,
őrzöm a felém közvetített gondolatait,
a nekem elsuttogott szavait.

Mert nem halt meg ő, még mindig él -nekem-
csak messze távozott, hol meg nem érinthetem.***

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

 

Bojtor Zsuzsanna - Halottak napjára...

Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,
De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.
Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,
Kik meghaltak az én s te létedért,
Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,
Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.

Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled,
S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed,
Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Köszönöm Zsadi ♥

***Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.***

Móra Ferenc

***Meghalni valaki után, akit szerettünk, az könnyű. Tovább élni érte, és tovább örülni helyette is, az a nehéz!*** Kun Erzsébet

A másik emlékvers szerzője ismeretlen:
 

Szeretteimnek 

Ha meghalok, engedj, hadd menjek el, 
Vár reám, mit látnom s tennem kell. 
Könnyeiddel magadhoz ne köss, 
Örülj, hogy sok évünk volt közös. 
Szerettelek. Hogy míly jó volt veled, 
Te meg nem tudhatod, csak sejtheted. 
Hogy szerettél, köszönöm neked, 
De útra most már egyedül kelek. 
Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj, 
De túl sokáig magadba ne szállj! 
Csak rövid időre leszek tőled távol, 
S emlékem szívedben addig is világol. 
Sosem leszek messze, megy tovább az élet. 
Látni s érinteni nem tudsz engemet, 
Szívedből érezd szerelmemet. 
Veled lesz mindenkor, lágyan átölel, 
Míg végül te is egyedül indulsz az úton el. 
Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal, 
Hazaérsz hozzám minden bizonnyal. 

/Ismeretlen szerző/
 

Pár évvel ezelőtt kaptam a szomszédasszonyomtól két verset.
Kért, hogy sokszorosítsam őket, mert gyászmisére kell mennie, és szeretné szétrakni a templom padjaira. 
Elmentettem magamnak is, mert úgy gondolom, vígaszt találhat általuk az, aki elolvassa őket.
Íme az egyik:

Szent Ágoston: 

NE SÍRJ AZÉRT, MERT SZERETSZ! 

A halál nem jelent semmit. 
Csupán átmentem a másik oldalra. 
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. 
Akik egymáséi voltunk, azok vagyunk mindörökre. 
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindíg hívtál! 
Beszélj velem, ahogy mindíg szoktál, ne keress új szavakat! 
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, 
folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindíg tettük! 
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts! 
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindíg is hallható volt, 
ne árnyékolja be távolságtartó pátosz! 
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. 
A fonalat nem vágta el semmi, 
miért lennék a gondolataidon kívül... 
Csak mert a szemed most nem lát engem, 
nem vagyok messze, ne gondold. 
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. 
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult, 
szép, gyöngéd szeretetemet. 
Kérlek, légy szíves... ha lehet, töröld le könnyeidet, 
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz...
 

:) Köszönöm ezt a szép emlékezést, a gondolat ... :)

 

Köszönöm Kata, úgy látom, egyszerre írtunk :)

Nem szeretnék a többi blogokhoz hasonlóan beszélgetést, vitát... Jó lenne, ha a témával kapcsolatos érzéseitekről hoznátok verseket, idézeteket, zenét... vagy saját gondolatot...

Emlékezzünk!

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség."

Juhást Gyula