
Adatok töltése folyamatban...
2009-01-12
Szerző: Végh Tibor
A szabályok egyszerűsítése és szigorítása jellemzi az év elején hatályba lépő adóeljárási törvényeket - mondta Végh Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Másfél millió embert érint az a rendelkezés, amely szerint már 2008-ra vonatkozóan is lehet kérni az adóhatóságtól, hogy állapítsa meg a magánszemély adóját - ismertette az egyszerűsödő rendelkezéseket a szocialista politikus. Végh Tibor megjegyezte, ha eddig valakinek nem volt adóköteles tevékenysége, akkor is be kellett nyújtania a nullás adóbevallást. Az új rendelkezések szerint elég egy elektronikus nyilatkozatot kitölteni arról, hogy tavaly nem volt adó alá eső jövedelme - fűzte hozzá.
A kormánypárti képviselő újdonságként említette a nettó módon számított adónyilvántartást. Példaként említette, hogy adózótól akkor is behajtották a vagyonosodási vizsgálat során megállapított 6,5 millió forintos adóhiányt, ha közben 7,5 millió forint visszaigényelhető adója volt. Ezután összevethetik ezeket a nyilvántartásokat - jelezte.
Végh Tibor azt is elmondta, lehet kérni a felvételt a köztartozásmentes adózók nyilvántartásába is annak, akinek nincs például vám-, illeték- vagy tb-tartozása. A nyilvántartás előnye, hogy ha egy vállalkozó közbeszerzési pályázaton indul, nem kell nullás igazolást kérnie, mivel szerepel ebben a nyilvántartásban. Forrás: MTI/mszp.hu Hozzászólások
A funkció használatához lépj be vagy regisztrálj!
|
Archív |