Hírek « vissza az előző oldalra
2008-12-04
Szerző: Baja Ferenc   
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Az ügyfélbarát közigazgatás megvalósításáról

Az ügyfélbarát közigazgatás megvalósítását szolgája két ikertörvény, amelyet a kormány együtt fogadott el, terjesztett a parlament elé - jelentette be Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, közigazgatásért felelős kormánybiztos a keddi budapesti kormányszóvivő tájékoztatón. 
Baja Ferenc elmondta: a közigazgatási hatósági eljárásról és az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvények célja közös, illetve a két törvény együttes szabályozása egységes, közös eljárási és infrastrukturális rendet termet az elektronikus közigazgatásban. 
Az államtitkár szerint ha a parlamenti tárgyalás során felvetődik az igény, akkor ötpárti megbeszélést tartanak az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényről. Hozzátette: a cél az, hogy létrejöjjön a konszenzus, hiszen az elektronikus közszolgáltatások legfontosabb eleme az állampolgári bizalom. 
Budai Bernadett kormányszóvivő a témáról azt mondta, a két törvényjavaslat elfogadása nemcsak a közigazgatási eljárások elektronikus hátterét termeti meg, hanem a jelenleginél szélesebb körben biztosítja a gyorsabb, kényelmesebb ügyintézést.


Forrás: meh.hu
Kedvenc + Nyomtatom MegosztomMegosztom
Értékelés
Hozzászólások
A funkció használatához lépj be vagy regisztrálj!


Listázás: