Kezdőlap 
Fórum » Cikkajánló « vissza az előző oldalra
2010-03-10 06:40
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Hogyan juthattunk ide?

"Hogyan juthattunk ide?

Calam az "Egy év után" című posztjában feltette a kérdést, hogyan juthattunk, juthatott el az ország idáig, hogy ártatlan emberek halnak meg pusztán a származásuk miatt. Ez a tény engem is elkeserít, sajnos az is látható, hogy az ilyenfajta bűncselekmény mind a kisebbségek, mind a többség tagjait is sújtotta az elmúlt időszakban és a rasszizmus is kétirányú dolog a véleményem szerint. Nem szeretném azonban az egyes eseteket párhuzamba állítani és az egyiket a másikkal magyarázni, mert én a rasszizmust és az ártatlan emberek halálát minden esetben elítélem és a legkomolyabb büntetés kiszabását tartom helyesnek és szükségesnek. Ezért kapcsoltam ki pl. cifra káromkodások közepette a Magyar Televízió egyik esti műsorát, amikor ez egyik ilyen gyilkosság már jogerős ítéletének súlyosságán siránkozott az egyik meghívott vendég. Tömegtájékoztatás, antirasszista gyűlés, egyéb népnevelési eljárások ellenére a helyzet nagyon elmérgesedett. Véleményem szerint minél előbb meg kell találni a módját, hogy ezt az állapotot megszüntessük. Nehéz lesz.

Az előző mondataimból némi rosszindulattal az is kiolvasható esetleg, hogy én nem értek egyet a politikai korrektséggel, az antirasszizmussal. Aki ezt gondolná téved, én mást tagadok, mással nem értek egyet; azzal, ahogy az elmúlt 8 évben ezeket a fogalmakat, eszméket használták, felhasználták és kihasználták a hatalmon lévők. Végül is az elérendő célokkal homlokegyenest ellenkező eredményt sikerült elérni. A hangoztatott elvek ugyanis bármennyire is tiszteletre méltóak, köszönő viszonyban sincsenek a valós helyzettel, nemhogy legalább a látszólag megoldják azokat a problémákat, amelyekkel a hétköznapok embere találkozott. Úgy érezték ezek az emberek, hogy magukra hagyták őket, mert tolerancia-oktatást kaptak, amikor leszüretelték a kiskertjüket és ez nem tetszett nekik. Külön említést érdemel -a már megszüntetett- cinikus 20 ezer forintos szabálysértési összeg, amibe ezek a lopások mind bőven belefértek (hipermarket áron számítva az ellopott zöldség árát), pedig a kárvallottnak jelentős munkája feküdt benne. A másik hasonlóan cinikus fogalom a "megélhetési bűnözés" ami ténylegesen bemutatja a visszásságokat; lényegében köztörvényes ügyeket kíván társadalmilag elfogadottá tenni, az elkövető nélkülözése okán. Az elkövető oldaláról és szigorúan csak ezt a felét nézve a dolognak elmondható, hogy ugyan a korrektségtől távol álló, de talán elfogadható dologról van szó. Ha a meglopottak mind kizárólag nagyon gazdag emberek, vagy cégek lennének, akkor egy újfajta államilag támogatott betyárvirtusról beszélhetnénk. Abban a pillanatban azonban, amikor a kárvallottak oldaláról szemléljük a dolgot; és figyelembe vesszük, hogy a kárvallottak is sok esetben szegény emberek már jócskán más a helyzet. Látható, hogy egy olyan dolgot (szegénység) amit a kormányzat nem tud kezelni, az egyes, sok esetben a kisemberek kárára történik a kompenzáció (magyarán mondva a lopás). Ez viszont már tűrhetetlen és sok elkeseredett, egyébként szorgos dolgos embert produkál, akik megpróbálnak boldogulni ebben a méltatlan környezetben. Ennek az elégedetlenségi hullámnak a tetejére ültek rá a radikálisok és törvényszerű, hogy sikert arattak.

A helyzet értékeléséhez szerintem nem szabad elfeledkezni arról a bizalmi válságról, ami a jelenlegi kormányzó erőkkel szemben kialakult. Ez a gondolat mostanában a kampány során többször előkerül, én azonban teljesen más okból írom le itt. Rá szeretnék ugyanis világítani arra, hogy egy rendes jóravaló demokráciának az is része kellene legyen, hogy a valamiért hiteltelenné vált ember, vagy politikai erő még idejében hátralép. Nálunk ez nem történt meg és meglátásom szerint a hiteltelenség mélyebbre sikeredett a vártnál és olyan területeken is rombolást végzett, ahol nem volt előre látható. Nem állt meg az egyik-másik politikai erő elutasításánál, hanem továbbment és átalakította az eddig elfogadott/megtűrt társadalmi tabukat és a kialakított értékrend egy részét is. Itt természetesen a néptömegek értékrendjére gondolok, a közbeszéd megváltozásának ténye is közismert, az a nagy kérdés, hogy az a bizonyos nehéz kő hol is áll meg. Ez utóbbi mindannyiunkon múlik, de azt észre kell venni, hogy egy másfajta kommunikáció és hatalomgyakorlás szükségeltetik ehhez."

http://sardobalo.blog.hu/2010/03/09/hogy an_juthattunk_ide
Kedvenc + Nyomtatom MegosztomMegosztom
Hozzászólások
A funkció használatához lépj be vagy regisztrálj!

« 1 2 3

Listázás:

Amida2010
2010-05-02 08:32
#370994 | Válasz KisMizse #359104 hozzászólására:
"...az aktív munkavállalok között 5%-os az Mszp népszerűsége."
Vajon honnan lehet előbányászni ilyen adatot?
Megmondanád mi a forrásod?

Vannak akiknek elvette a látását a Fidesz nagy csinnadrattája.
Valóban kétharmada van a Parlamentben, de az alcsony részvételi arány miatt a választásra jogosultak körében 30% a támogatottsága. Ez bizony hamar el fog kopni.
Mit mond akkor Orbán Viktor amikor 10% alá csökken majd. Most ugyan nagyon el van foglalva azzal, hogy prezidenciális rendszert hozzon létre, és az első Elnök ő lehessen, mondjuk akkora jogkörrel mint az amerikai, vagy a francia Elnök.

Elmondanám Neked, hogy az MSZP támogatói bázisa nagyobb, mint a Fideszé.
A választás nem a Fidesz győzelmét jelenti mert 30%.os támogatottsággal nem kellene ekkorát domborítani. Tulajdonképpen veszített.

Az MSZP szimpatizánsok döntötték el az eredményt. Otthon maradtak.

Mondanék valamit. Az Orbán Viktor népszerűsége a teljes lakosságon belűl 40%. Mnden idők legalacsonyabb politikusi népszerűgi  mutatóit sikerült produkálni a Fidesz lejárató módszereivel.
Ezzel együtt a pártnak 30% jutott. Nem mindenki hülye ebben az országban. Sokan nem hittek és most sem hisznek a Fidesznek.

Annak, hogy az MSZP szavazók nem mentek szavazni több oka is van.
- túl későn ismerték meg a miniszterelnök jelöltet
- sokan nem hittek abban. hogy lehetséges egy harmadik kormányzati ciklus
- néhányan meg akarták kímélni a pártot és önmagukat az ellenzék módszereitől
- az MSZP.n belűli megosztottság, torzsalkodás visszatetszést okozott
- csapnivaló kampány-stáb
- nem mentek el szavazni azok, akik arra várnak, hogy Gyurcsány Ferenc visszajön a politikába, akinek népszerűségi mutatója a párton belűl több mint kétszer akkora mint a miniszterelnök jelölté
- visszaütött az MSZP.re is a korrupciós botrány, bár ez valamennyi poltikus népszerűségét rontotta
- valószínűleg sokan azonosultak azzal a gondolattal, hogy Gyurcsány Ferencet elárulták, feladták, koncnak dobták, ennek súlyos következményei voltak pl rontotta más szocialista politikusok megítélését a párton belűl, az új arcok nagy része mindezek tükrében sokkal kisebb néppszerűséget hoztak, mivel Gyurcsány Ferenc ellenségeit látták bennük
- az első olyan választás volt, ahol a fő hadszintér az párton belűl volt
- szerintem az MSZP nem is akarta megnyerni ezt a választást, mert kifáradt és ezt meg is értem, de ebből fakadóan rengeteg megoldatlan belső ellentét feszül benne és ennek hatása kisugárzott a szimpatizánsokra is
- sok időnek kell eltelni, mire megbocsátják azt, ahogy cserbenhagyták és még meg is rugdosták Gyurcsány Ferencet, de addig sok szocialista poltikusnak ott marad a káin-béllyeg a homlokán

Ugyanis, senki nem hülye a baloldalon sem. A Bajnai Kormány végre tudta hajtatni a szocialista frakcióval azt amit akart. Igaz, hogy minden frakció-tagnak nyilatkozatot kellett aláírni. de az is igaz, hogy ez meg is pecsételte a morális megítélésüket.
Amit megtettek azt ugyanis Gyurcsány Ferenccel is megtehették volna, bár őbenne talán erősebben érvényesül a szociális hajlam azt meg egy időre félre lehet rakni. 
Még szerencse, hogy Bajnai Gordon megúszta a szociális demagógiát.

Most viszont azzal nyert a Fidesz. Lelkük rajta.

KisMizse
2010-03-10 21:47
#359104
Kedves filonemar!

Nem akarom önt megbántani, de sok hozzászólását elolvasva azt látom, hogy maga nem ebben a valóságban létezik.

Igen, van válság. Az egész világon ki szorult IMF hitelre? Hány ország van a világon? Miért kellett magyarországnak IMF hitelt kérnie?
Kicsit nézzen már körbe. Biztosan szép az unokája, de ha nem változnak a dolgok, akkor nem lesz egy normális pedagógusa, akik neveli, nem lesz orvosa, aki meggyógyítja, ellenben lesz három értéktelen diplomája, munkája meg nem.
Aztán ha nem kap lakást a szüleitől, akkor élete végéig fizetheti a lakáshitelét, stb.
Képzelje el, hogy a nem nyugdíjasok számára ez az ország élhetetlenné vált, főleg a második GYF kormány ideje alatt. Nem véletlen, hogy az aktív munkavállalok között 5%-os az Mszp népszerűsége. Vajon miért?

Magyarázza meg ezt, ha tudja.

Gyirike
2010-03-10 20:33
#359090 | Válasz linácska #359088 hozzászólására:
Valamit nem értettél. Pont az ÚJ van benne elrejtve. A MEGÚJULÁS. Igen, tudjuk, hogy minden tavasszal kinyilnak a virágok, a kicsi ovisokból idővel kamasz lesz, a kamaszból szerelmes ifjú, az ifjúból lassan szülő. Szülő, aki majd átéli a CSODÁT, hogy kezébe adják a gyermekét......igen és ez igy megy. De hisz ez az ÉLET. És az élet maga a csoda!

Milyen újat vársz? Nincs ennél újabb! Vannak a hétköznapok, a hétköznapok nehézségei , örömei, de az ÉLET ez.

Sajnálom, hogy elkeseritetettelek.

linácska
2010-03-10 20:25
#359088
"Gyönyörködünk az unokákban, örülünk a mosolyuknak,sikereiknek, táguló ismereteiknek,lehetőségeiknek, annak, hogy élnek,vannak nekünk.Örülünk az életnek, a tavasz leheletének, a természet szépségének és, hogy megélhetjük a jelen perceit! Hisz egyetlen dolog a miénk:A perc ,amit élünk.Az elmúlt perc már nem a miénk, a következő még nem a miénk!"

Amióta a világ világ ez így van, valami újat is mondj!

filonemari
2010-03-10 20:21
#359086 | Válasz leranta #359079 hozzászólására:
 A cáfolatot majd az élet adja! Az ország működik és élhető! Remélem egyre jobb lesz. A nehézségek ellenére mindíg egy picivel jobban élünk! Lassan kilábalunk a válságból a Bajnai kormánynak köszönhetően!Kacsint

filonemari
2010-03-10 20:13
#359083 | Válasz leranta #359079 hozzászólására:
 Számok! Csak számok! Vannak más számok is! Szerencsére !

leranta
2010-03-10 20:02
#359079 | Válasz filonemari #359032 hozzászólására:
 Ezek SZÁMOK cáfold meg őket ha tudod.


Gyirike
2010-03-10 19:58
#359078
Most aztán szeretnék közgazdász, de minimum politológus lenni és akkor csuda értelmes dolgokat irnék ide, hogy hogyan jutottunk ide. Sajnos egyik sem vagyok - csak egyszerűen itt élek veletek, köztetek. Én is a bőrömön érzem, hogy nehéz helyzetbe kerültünk. De nem lehet egyértelműen csak a kormányra, a baloldalra húzni a vizes lepedőt. Nem szabad elfelejteni a világgazdasági válságot. Ahogy körülnézek a világban, Európában több államot is megrázott ez az esemény, ami 1929 óta nem jelentkezett ilyen mértékben. Ennek ellenére filonemari-val értek egyet. Ha körülnézek a lakóhelyemen azért igenis látok fejlődést. Megújult jó pár út, iskola, stb. Ha ez semmi - akkor mi a valami? Lehet fintorogni a megépült hidakra, autópályára, stb. Én speciel a gondok ellenére örülök, hogy mélyebbre nem jutottunk. Jó volt a válságkezelő kormány programja.

filonemari
2010-03-10 19:30
#359074 | Válasz Visszalépett felhasználó #359071 hozzászólására:
 Így van! A városunk is egyre szebb lesz. Nehézségek vannak mindenhol, de azért élünk,hogy legyőzzük!" Ember küzdj és bízva bízzál!" A kis nyugdíjunkból is megélünk, mert megtanultunk spórolni és mindennek örülni.Az életünk olyan, amilyenné magunk tesszük. Szeretettel,derűvel sok minden elviselhető és megoldható még, akkor is, ha nem vagyunk gazdagok! Gyönyörködünk az unokákban, örülünk a mosolyuknak,sikereiknek, táguló ismereteiknek,lehetőségeiknek, annak, hogy élnek,vannak nekünk.Örülünk az életnek, a tavasz leheletének, a természet szépségének és, hogy megélhetjük a jelen perceit! Hisz egyetlen dolog a miénk:A perc ,amit élünk.Az elmúlt perc már nem a miénk, a következő még nem a miénk!

Visszalépett felhasználó
2010-03-10 19:14
#359071 | Válasz filonemari #359055 hozzászólására:
Örülök  neki,hogy  ezek szerint te és családod,  a  környezeted  fejlődik  és  gyarapodik....
« 1 2 3

A téma indítójának adatai


KisMizse

Topikok: 23 db
Topic hozzászólásai: 266 db
Leggyakoribb topic címkéi:
Még nem címkézett