Szerkesztők ajánlják Szele Tamás: Önavatás
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

IMF tárgyalások: tánc a szakadék szélén

via Ténytár

2012. április 26. 09:29 | 18 hozzászólás

Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Egyfelől örülünk annak, hogy az unió végre zöld utat adott az IMF hiteltárgyalások megkezdéséhez. Másfelől az adatvédelmi hivatal és a bírák nyugdíjazása kapcsán, a harmadik szintre léptette a Bizottság az ügyet, azaz feljelentette az Európai Bíróságon hazánkat.

Ezen felül is vannak még fajsúlyos vitáink az unióval. Elég, ha a túlzott deficiteljárásra, vagy a már folyamatban lévő bírósági ügyekre gondolunk. Örömteli, hogy végre sikerült elmozdulnunk a holtpontról, de továbbra is a szakadék szélén táncolunk. Elég egy rossz lépés, és könnyen lezuhanhatunk a mélybe.

Márpedig a szabadságharcért eddig is hatalmas árat fizettünk – magas kamatokban, elszalasztott lehetőségekben, gyenge forintban.

Úri becsületszó Orbántól

Most már biztosak lehetünk abban, hogy a Bizottság és a miniszterelnök számára is fontos volt, hogy mielőbb elinduljanak a tárgyalások Magyarország és a Valutaalap között. Keddi találkozójukon Barroso elnök és Orbán Viktor is komoly engedményeket tett a kompromisszum elérése érdekében. Bár a Bizottság álláspontja eddig az volt, hogy a hiteltárgyalások megkezdésének feltétele, hogy a három, januárban indított kötelezettségszegési eljárás kapcsán, mielőbb lépje meg a kért változtatásokat a kormány, most mégis megelégedtek a számukra legfontosabbal, a jegybank törvénnyel. A magyar miniszterelnök cserébe politikai garanciát adott a Bizottságnak:....

A blogbejegyzés eredetije: IMF tárgyalások: tánc a szakadék szélén

Hozzászólások

Erika1 képe

Erika1
2 éve

Jól  látod  a  helyzetet  .  Két  év  még  hosszu  idő  ,  2014  -ben  pedig  kis  nyerés  = nem  sokat  érne  ,  majdnem  semmit  ,  Áderrel  ,  Poolttal  és  a  főbírónővel  csak  gúzsba  kötve  táncoklhatn a orbán  szája  íze  szerint  .  Nyerni  kell  ,  nem  kicsit  ,  nagyon  .Akkor  lesz  esély  a  tényleges  változtatásr a .

nyusziful képe

nyusziful
2 éve

Én meg türelmetlenül várom a hatalmon lévő Fidesz kormány olyan intézkedéseit,amit igérgettek.Új munkahelyek,az egészségügyi dolgozók bérének rendezése,pedagógus életpálya modell,adócsökkentés.Az MSZP és az ellenzék ráér még.Sajnos Ők még két évig nem rúgnak labdába.Az Istenadta nép remélem két év alatt felébred és a következő választáson ennek a kormánynak kétharmadot nem ad.Arról csak álmodozni tudok,hogy elveszti kormányzati pozicióját.Sokat és sok embernek kell még nélkülözni és ráébredni ennek a politikai rendszernek a gazságaira.

tiborki
2 éve

Pontosabban az MSZP közép- és alsószintű vezetői /megyei, kerületi, települési szint/.  Főleg kisebb településeken a szocialisták sem ítélik el nagyon a segélyezés jelenlegi szigorítását. A hangsúlyt én arra teszem, hogy az emberek közt van egy olyan vélemény, hogy a szocik is ezt csinálták volna. No persze kérdés, ez igaz vagy csak a Fidesz propaganda eredménye.

Apolitikus képe

Apolitikus
2 éve

Ezért várom kíváncsian az MSZP beharangozott programját, hogy legalább kiderüljön, hogy mit, és főleg hogyan akarnának csinálni, ha sikerülne újra hatalomra kerülniük.

tiborki
2 éve

Igen azokra. Persze abban teljesen igazad van, hogy a részletek nagyon fontosak. Abban is igazad van, hogy az MSZP nem így akarta volna megtenni. De azt lehet, soha nem tudjuk meg, hogy valójában hogyan is. Amúgy nem biztos, hogy az MSZP-ben nem voltak, esetleg most is nincsenek, akik ha nem is így , de nagyon hasonlóan tennének.

Apolitikus képe

Apolitikus
2 éve

Mármint mit akartak a szocialisták? Ha arra gondolsz, hogy a költségvetési hiányt le kellett faragni, és az adósságszolgálat fedezetét meg kell teremteni, akkor igazad van. Az ördög mindíg a részletekben rejlik. A FIDESZ megvalósítása egyrészt dilettáns, másrészt antiszociális. Ezt nem hiszem, hogy az MSZP így akarta volna meglépni.

tiborki
2 éve

Az már más kérdés, hogy Orbán mit tart be az ígéreteiből. Én úgy látom,hogy amit  a Fidesz tesz a gazdaságpolitikában abból sok mindent  az MSZP is meg tett volna, de nem volt meg a támogatottsága és/vagy nem merte. Igaz, ez inkább a Gyurcsány-féle MSZP-re igaz. De talán a mai vezetés egy része is tenne olyan intézkedéseket mint a kormány. Fidesz-MSZP koalíció:meredeknek tartom. De a politikában semmi sem elképzelhetetlen. 2014-ig sok minden változhat. 2014-ben a Fidesz egyedül nem tud kormányt alakítani, marad a Jobbik és az MSZP. Előbbivel lehet mégsem akar együtt kormányozni az esetleges bírálatok miatt. MSZP-vel koalíció elfelejtik minden korábbi bűnét. Kérdés: MSZP feltétel a Fidesszel, de Orbán nélkül! Belemennének? Szerintem Orbántől még ez is kiteleik, ha a háttérben ő a főnök.

Amúgy én hallok olyan véleményt az emberektől, hogy igazából a szocialisták is ezt akarták, csak nem merték. Igazából örülnek, hogy Orbán elvégzi a "piszkos munkát".

etele1 képe

etele1
2 éve

A különadókról annyit, hogy most hozzák vissza a telekomadót más néven.

Görögországban és Olaszországban igen, nálunk nem. Pontosabban most nem. Az, hogy O. elviszi-e szárazon az fogja jelezni ha az auró visszaerősödik. Ha nem: az 500 forintos benzint kombinálva az adókkal és a fogyasztáscsökkentéssel és a kvázi bérstoppal ez a kormány sem fogja túlélni 2014-ben. Függetlenül az ellenzék töredezettségétől. Ami magával hozhatja az én különbejáratú katasztrófa-scenriómat: a 2014-es Fidesz-MSZP koalát.

etele1 képe

etele1
2 éve

Diplomácia. Reálpolitika (már német oldalról). De ha ez a két fogalom nem ismerős (vagy csak nem akaródzik ismerni objektiv okokból), akkor hivhatjuk nyugodtan összeesküvéselméletnek.

etele1 képe

etele1
2 éve

Persze, ez is lehetséges ;)

Kataaa képe

Kataaa
2 éve

Szerintem semmi megállapodás nem történt.

tiborki
2 éve

Különadók kivezetése, visszaállamosítás helyett visszavásárlás. Lásd vízművek Budapesten. Inkább a feszültség éleződésétől tarthatott az unió. Túl sok gondja van, amitől lehet attól szabadul . A magyar ügytől viszonylag egyszerűen meg tudott szabadulni. Mivel két kérdésben az Európai Bírósághoz fordult és még néhány kérdésben tovább folyik az egyeztetés/egyezkedés a magyar kormánnyal, így kimondhatta: a lényegi kérdésekben sikerült megegyezni. Megtért rosszfiú eljátszás: visszafogja magát. Legalábbis néhány hétig, pár hónapig. Egyideig nem nevezz ki pártkatonát vezető posztra, nem támadja hevesen az ellenzéket, esetleg, talán néhány látszat gesztus. Ez a nesze semmi fogd meg jól kategáriába tartozó lesz. A szocialistákat, de a teljes demokratikus ellenzéket azért hagyta szerintem cserben az EU, mert nincs összefogás köztük. Ebből következően gyengék, nem látszik, hogy az ellenzék át tudná venni  a kormányzást. Az EU /és a meghatározó tagok/ szerintem nem látnak olyan személyt, aki alkalmas lenne szerintük kormányfőnek. Lehet, hogy arról sincsenek meggyőződve, hogy ellenzék tényleg meg akarja buktatni Orbánt.

Görög- és Olaszország esetében a piacok és mögötte az EU és a vezető hatalmai kikényszerítették a kormányváltást . Persze ott azonnal felvetődött több lehetséges kormányfő-jelelt neve is. Egyik alkalmasab volt mint a másik. De nálunk nem ez a helyzet.

katiicabogar képe

katiicabogar
2 éve

Összeesküvés elmélet :(

etele1 képe

etele1
2 éve

Amit mondanak az az, hogy az uniónak nem volt érdeke egy újabb feszültséggócot fenntartani a peremen. Persze mint mindenben, ebben is van igazság, de szerintem ez a nem eurózóna-tag Mo esetében másodlagos. Komolyabb feszültségforrás lehetett volna, ha a kis országok elkezdik megelégelni egy másik kis ország szivatását. Mivel nem vagyok bennfentes, és az uniós hireket sem követem én erről nem tudok, de van aki azt mondja, hogy valami hasonló történt.

Ami én orrontok az az, hogy O.V. korábban megigért valamit, ami nem publikus, de köze van a francia és a német gazdasági érdekekhez. Gondolom a legegyszerűbb azt feltételezni, hogy két dolgot igért meg: eljátssza a megtért rosszfiút. És betartja a hiánycélt, esetleg önként csatlakozik az 1%-os táborhoz. A németeknek jelenleg ez a prioritásuk: a csökkenő népesség és gazdasági teljesitmény  mellett az adósság (és a törlesztési hajlandóság) stabilizálása.

etele1 képe

etele1
2 éve

Ha a birákra gondolunk, kissé cserbenhagyták a szocialistákat. Ez egyébként bizonyitja azt az evidenciát, hogy ha el akarunk érni valamit -bármilyen területen-, azt magunktól kell elérnünk  mert az unió nem egy kisdedóvó.

Főleg nem úgy, hogy a zászlóra tűzött "ügyek" és a valódi -gazdasági jellegű- feszültségekl között köszönőviszony sincs, tehát az "ügyek" könnyedén beáldozhatóak, lealkudhatóak. Ez is evidencia.

begonia képe

begonia
2 éve

Nagy figyelemmel olvasom a lapokat, hallgatom a híreket, mégsem tudom megállapítani, hogy most akkor mi is történt tegnap?