A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Szijjártó pontosan tudja, mit akar Soros

via HVG

2017. november 23. 11:04 | 1 hozzászólás

A kormány pontosan tudja, mit akar Soros György, az illegális bevándorlókat be akarja hozni Európába - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak, hozzátéve: "mi ezt elutasítjuk, ezért a magyar kormány az útjában áll" Soros Györgynek.

A napilap csütörtöki számában megjelent interjúban Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar emberek a magyar kormányt és parlamentet választották meg, nem Soros Györgyöt. A magyarok egy amerikai spekuláns nélkül is el tudják dönteni, mi a jó nekik – jegyezte meg. A külügyminiszter kiemelte: Soros György elmondta, hogy mit akar, s ezt hívják Soros-tervnek. "Most már magyarázhatja, hogy ő nem egészen úgy gondolta, de nekünk nem szabad naivnak lennünk" – fogalmazott a miniszter.

Közeledik a választás – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, aki szerint miután Soros György most már személyesen is megszólal, az általa a kormány ellen hirdetett harcban is az "új lendület időszaka" jött el. Hozzátette: Soros György "nem akarja, hogy egy szuverén, független politikát folytató erő kormányozzon, amely meg tudja védeni az országot a külső befolyásokkal szemben".

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, hogy már most megdőlt a tavalyi befektetési rekord Magyarországon. A szerdai adatok szerint már 78 új beruházásról állapodott meg a befektetési ügynökség – mondta Szijjártó, hozzátéve: ez a szám még növekedni fog az év végéig.

Tovább...


A cikk eredetije: Szijjártó pontosan tudja, mit akar Soros


Hozzászólások

kirschner képe

kirschner
3 hete

Hogy soros mit akar arról csak feltételezéseink lehetnek. De azt pontosan láthatja aki akarja , hogy pl. Svédországban hogyan alakult a különféle bűncselekmények mennyisége az utóbbi 5 évben. Nem hiszem, hogy  ez az emelkedés pusztán véletlenül esik egybe a nagymértékű bevándorlással.  ( autórobbantások, utcai bandaháborúk, nők zaklatása-megerőszakolása, rablótámadások, bántalmazások . . . stb)

Érdemes utánanézni. A GOOGLE a barátod!