A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Rejtélyes befektetők veszik a magyar lakosságnak szánt állampapírokat

via Portfolio

2017. június 21. 09:56 | 0 hozzászólás

Nem tudjuk, kihez került 1700 milliárd forintnyi lakossági állampapír, ennyivel kevesebb van ugyanis a háztartások tulajdonában, mint amennyi lakossági állampapírt az ÁKK számon tart. A különbség kétharmada ráadásul idén év eleje óta halmozódott fel. Megkérdeztük, de sem az ÁKK, sem az MNB nem tudja megmondani, pontosan kik azok a piaci szereplők, akik a háztartások mellett ilyen nagy összegben vesznek a lakossági kötvényekből. Ettől még igyekeztünk utánajárni, mi lehet a különbség oka, kik a rejtélyes piaci szereplők és mennyibe kerül az adófizetőknek, hogy másokat is beenged az állam a magasabb kamatozású lakossági állampapírok piacára. Becslésünk szerint ennek a számlája az 50 milliárd forintot is meghaladhatta már.

Az utóbbi két-három évben brutális állományi növekedést produkáltak a lakossági állampapírok, az ÁKK közlése szerint

  • 2010-ben még az 500 milliárd forintot sem érte el az állomány,
  • 2014 végén ez már közel 3200 milliárdra,
  • 2017. május végén pedig közel 6250 milliárd forintra duzzadt.

A lakossági állampapírok értékesítésével az ÁKK-nak az a ( már sokszor hangoztatott) célja, hogy az államadósság finanszírozását hazai szereplők, ezen belül is a magyar háztartások segítségével valósítsák meg. Bár korábban az intézményi szereplők egy szélesebb köre is vehetett lakossági állampapírt, azóta jelentősen leszabályozta a vásárlók körét az ÁKK, és a lakosságon kívül gyakorlatilag csak az önkormányzatok és nonprofit intézmények maradtak a körön belül (bizonyos feltételek mellett a bankok is).

Tovább...


A cikk eredetije: Rejtélyes befektetők veszik a magyar lakosságnak szánt állampapírokat


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges