A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Rasszizmus és emberi büszkeség

via fn24

2013. július 20. 12:10 | 4 hozzászólás

Hogy a rasszisták megértsék: velük van a baj.

Az ember alapvető vonásának tűnik, hogy egyéntől függő mértékben, más népekkel szemben hajlamosak vagyunk előítéleteket gyártani. Az előítéletesség durvább változata a rasszizmus, mely szerint az emberiség biológiai alapon, értékbeli különbségekkel rendelkező csoportokra osztható: kevésbé intelligensek, gonoszak, nem megbízhatóak, vagy vérükből fakadóan csalók, tolvajok, esetleg agresszív rablók, vagy éppen terroristák.

Szélsőséges esetben a rasszizmus egy koherens eszmerendszert alkot, melynek alapját az a hit alkotja, hogy a saját „fajtánk” felsőbbrendű, s ebből következően, más népek alsóbbrendűek nálunk. A felsőbbrendűségen, még ha nem is mindig fogalmazódik meg explicit módon, elsősorban genetikailag kódolt intelligenciabeli fölényt értenek.

A modern genetika még ma sem képes kiolvasni az emberi DNS-ből, hogy van-e az egyének között öröklött különbség az intelligenciát illetően, s ha igen, akkor ezért milyen biológiai tényezők felelősek. Az egypetéjű ikrek vizsgálata azonban egyértelműen arra mutat, hogy léteznek genetikai alapok, de azt nem tudjuk, hogy megfelelő oktatással e különbség kompenzálható-e, s azt sem, hogy a különféle népek és rasszok mért különbségei elsősorban szociális alapúak, vagy öröklöttek. A teszteken alapuló intelligencia vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy a szélsőségesen rasszista álláspontot képviselők jelentősen alacsonyabb IQ-val rendelkeznek a társadalom átlagától (Carney és munkatársai).

A rasszizmus agyi lenyomatai

Az úgynevezett nem-invazív technikák (fMRI, PET) segítségével belekukkanthatunk az agy működésébe. A rasszista emberek agyában az amygdala (félelem központ) fokozott és a mediális prefrontális kéreg (a dehumanizálásban játszik szerepet) csökkent működését tapasztalták. Bár vannak, akik szerint e vizsgálatok értelmezése helytelen, mivel nem az eltérő rasszokra, hanem a normaszegésre adott agyi válaszokat mérték.

Az agy szerkezetére és működésére a gének mellett a környezetnek is jelentős hatása van, ezért e vizsgálatok nem adnak választ arra a kérdésre, hogy mi a rasszista gondolatok kialakulásának fő tényezője. Különféle pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy már az empátiánk is rassz-függő. Például a kézbe való tű szúrása nagyobb együttérzést alakít a figyelőkben, ha a szenvedő alanyok ugyanabba a rasszba tartoznak. A genetikai tényezők szerepére utalhat az a megfigyelés, hogy már a gyerekek is szívesebben játszanak az azonos rasszhoz tartozó társaikkal.

A felforrt békák esete

A mai magyar viszonyokra a felforrt béka esete illik rá. Ha bedobunk egy békát a forró vízbe, azonnal kiugrik onnan, ha viszont fokozatosan melegítjük a vizet, akkor belefő a fortyogó lébe. Ha az ember külföldre megy (kilép a hazai vízből), akár a szomszédos országok valamelyikébe, hazatérvén azt veszi észre, hogy a közélet levese már nagyon forró, de a honi „békák” még gyanútlanul lubickolnak benne, nem érezvén a kritikus hőmérséklet közeledtét. Ha belelapozunk bizonyos sajtóorgánumok förmedvényeibe, elolvassuk normális lapok kommentjeit, átmegyünk a zebrán, vagy éppen autóval közlekedünk, az a benyomásunk támad, hogy az utóbbi években idehaza valami nagyon elromlott. A társadalom minden szegletében érződik a feszültség. A politika a rendszerváltás óta felelőtlenül megosztja az embereket, elhitetvén velük, hogy személyes identitásuk legfőbb jellemzője az, hogy milyen pártcsaládhoz tartoznak. Persze az ideológia szerint a társadalom természetes értékek mentén hasad. Ezek az értékek azonban mára napi érdekek szerint változó, eklektikus, filozófia nélküli jelszavakká váltak.

Tovább....


A cikk eredetije: Rasszizmus és emberi büszkeség


Hozzászólások

adamik_ képe

adamik_
4 éve

Látszik, hogy nem ismered az Angliában élő különféle színes bőrű brit alattvalókat. Egy részük már itt született, angol az anyanyelvük, angol az identitásuk, csak a bőrük más színű. Egy másik részük nem itt született hanem valamelyik tengeren túli területen és onnan költözött a brit szigetekre (1*). Ezek szintén angol anyanyelvűek, de egy egyszerűbb angolt beszélnek. Ők szintén angolnak tartják magukat, aszerint élnek és viselkednek. Tőlük alapvetően különböznek azok a különféle színesbőrű bevándorlók akik kizárólag azért jöttek Angliába , hogy az itteni szociális ellátórendszeren élősködjenek (2*). Sokan közülük már itt születtek, de eszük ágában sincs tisztességes brit alattvalóvá válni. Képzetlenek , a nyelvet sem beszélik rendesen, valami borzasztó szlenget használnak amit szerintem ők sem értenek. A brit identitású négerek és karibiak sokkal jobban gyűlölik ezeket a parazitákat mint a fehér angolok.

1*  Egyik munkatársam úgy került Leeds-be , hogy egy kis karibi szigeten, ahol lakott, a vulkán elpusztította a falujukat. A helyi hatóság megkérdezte őket ki hova szeretne költözni. Néhányan Leeds-be jöttek

2*  Volt egy zulu munkatársam aki büszkén mesélte , milyen kemény harcokban győzték le a brit kolóniákat és vívták ki a függetlenségüket. – Akkor miért nem maradtál a független szabad Zimbabwe-ban és élvezted a vérrel kivívott szabadságot? Hiányzott a brit elnyomás és kizsákmánmyolás?– kérdeztem tőle, de választ sohasem kaptam.


Cleaner
4 éve

Kb. tíz nappal ezelőtt a házunk melletti parkban fiatal férfi ült a padon. A 35 fokos kánikulában is fejére volt húzva a póló kapucnija. Egy 60 év körüli nő jött arra , két kezében egy-egy tömött bevásárló szatyor. Kapucnis a nő mögé lépett , belenyúlt az egyik szatyorba , kikapta a belőle a pénztárcát és elrohant vele. Utána eredtem és két utcával arrébb utolértem. A kapucni már nem takarta az arcát , így egyértelműen látszottak rajta rasszának közismert jelei : fekete haj , sötétbarna bőr , barna szem . hízásra hajlamos közepes termet , kerek arc. Én 185 cm magas vagyok és 95 kiló , így nem esett nehezemre rábeszélni a tolvajt , hogy a pénztárcát azonnal vigye vissza a tulajdonosának.

Akkor én most rasszista vagyok?

katiicabogar képe

katiicabogar
4 éve

"A cigánytelepet felszámoló rendőrök között voltak négerek is. Ez már a vég : rasszista négerek."

Mit csináljanak szerencsétlenek. Ez a munkájuk - és parancsot kaptak. Valószínű ott sem könnyű a munkahely keresés.

adamik_ képe

adamik_
4 éve

Sajnos a rasszizmus terjedésének a jelei egyre nyilvánvalóbbak. Olaszország és Franciaország után a liberális Kanada is kezd rasszista jelleget mutatni. (Lásd a miskolci cigányokat nyíltan lealázó plakátkampányt és a súlyosan diszkriminatív új bevándorlási és menekültügyi törvényt.) A napokban pedig Paul Wylie, a londoni migrációért felelős hivatal vezetője tett rasszista kijelentést , azután, hogy a rendőrség felszámolt egy cigánytelepet a Park Lane –en. 20 embert repülőre tettek és hazaküldtek. A cigánytelepet felszámoló rendőrök között voltak négerek is. Ez már a vég : rasszista négerek.

A további terjedés megállításának egyik lehetséges módja, hogy a rasszizmust törvényileg kellene betiltani, a kisebbségi különjogokat pedig törvényileg garantálni. Elméletileg elképzelhető még a rasszizmus által üldözött célcsoport felzárkózása , törvénytisztelő jogkövető viselkedése is , elejét véve ezzel az ellenük irányuló ellenséges érzelmeknek. Mondom elméletileg. A gyakorlatban ez valamiért nem megy. Akkor sem megy ha elkezdjük magyarázni, hogy miért nem megy. Sőt még akkor sem megy ha engem lehülyéznek, lenácifasisztáznak a kedves ballib kommentelők.