A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

"Orbán pitbulljai alaptalanul rágalmaztak"

via Népszabadság Online

2012. július 20. 15:56 | 5 hozzászólás

Az MSZP szerint a Központi Nyomozó Főügyészség pénteki, a sukorói ügyben hozott döntése azt bizonyítja, hogy "Orbán pitbulljainak vádjai koholt vádak lehetnek" - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialisták szóvivője.

"Orbán Viktor pitbulljai újból bebizonyították, hogy alaptalanul rágalmaztak mindenkit, akit az elmúlt időszakban perbe akartak fogni" - jelentette ki a Kossuth téren, a Vidékfejlesztési Minisztérium épületével szemben Török Zsolt.

A politikus úgy fogalmazott, hogy Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztosnak "nincs jó időszaka", mert a bíróság a Bábolna-ügyben felmentette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, míg a filozófuspályázatok ügyében is megszüntették az eljárást. Szavai szerint ezek mellett számos olyan ügy volt, ahol "az bizonyosodott be, hogy Budai Gyula alaptalanul rágalmazott, politikailag meghurcolt embereket".

Török Zsolt azt mondta, hogy a pénteki ügyészségi döntés után "Orbán Viktor pittbulljainak" két lehetősége maradt: vagy lemondanak és visszafizetik a közpénzből indokolatlanul felvett milliókat, vagy tovább folytatják a vizsgálódást az elmúlt két év zavaros ügyeivel. Ezt követően a szóvivő krétával egy sematikus ábrát rajzolt a Kossuth tér betonjára, amely azoknak a "Nyerges-vontatóknak" helye, amelyek - elmondása szerint - "elviszik a közpénzeket és természetesen a földeket is".

Tovább...


A cikk eredetije: "Orbán pitbulljai alaptalanul rágalmaztak"


Hozzászólások

nonarancs képe

nonarancs
6 éve

Bízom benne hogy:
Tátrai Miklós, Császy Zsolt, Markó Andrea, ellen is kénytelenek lesznek ejteni a vádakat, vagy felmentő ítéletet hozni.
Talán még akad a gazságszolgáltatók között, igazságszolgáltató.

Kataaa képe

Kataaa
6 éve

Úgy  gondolom, nem ott  keresik avalódi bünösöket , ahol kellene. Durva dolognak tartom, valakit alaptalanul megvádolni, különösen, hogy hasznot is hozott  az államnak.

plalyA képe

plalyA
6 éve

Ne feledjétek az alapigazságot. A legjobb vádlókból és tanúkból lehet a legjobb vádlott. Ezt már bizonyította a történele minden irányban.

Citoyen képe

Citoyen
6 éve

Nem szeretem az ilyesmit, de lesznek még a mostani vádlókból vádlottak....

katiicabogar képe

katiicabogar
6 éve

Lassan kipukkadnak a lufik amit Budai felfújt.