A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

A nyugdíjasok is kezdenek bepöccenni a kormányra

via Propeller

2016. április 20. 10:44 | 1 hozzászólás

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége tiltakozik a jövőre tervezett nyugdíjemelés mértéke, módja és indoklása ellen – közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

Mint közleményükben írták, "a nyugdíjas társadalom elkeseredéssel és felháborodással fogadta" Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentését a jövő évre tervezett nyugdíjemelés mértékéről.

A miniszter a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban közölte: jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés. A költségvetés készítésekor cél, hogy az ellátások megőrizzék reálértéküket, ezért a tervezett infláció mértékével egyező nyugdíjemelésre tesz a kormány javaslatot – indokolta.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége közleményében kifogásolta, hogy egyeztetés nélkül döntött a kormány. Felidézték: korábban az Idősügyi Tanácsban minden lényeges témánál jelen volt és érdemben befolyásolta a döntéseket a nyugdíjas érdekvédelem.

Elkeserítőnek nevezték, hogy a rendszerváltás utáni időszakban – amióta létezik szabályozott évenkénti nyugdíjemelés – 2017-ben fogják a legalacsonyabb nyugdíjemelést kapni, és felháborítónak tartják, hogy a tervezett intézkedés indoklására "olyan érveket hozott a kormány, amelynek véleményünk szerint nincs köze a nyugdíjas fogyasztói szokásokhoz, érdemben nem befolyásolják azokat".

Tovább...


A cikk eredetije: A nyugdíjasok is kezdenek bepöccenni a kormányra


Hozzászólások

csejoska képe

csejoska
1 éve

Most véletlenül igazat mondott a kormány nevében szóló valaki -a neve nem emlitésre méltó- mivel kedden  a rekordszintű nyugdijemelést indokolta.

Büfögésének értelme, hogy ma Magyarország gazdasági teljesitménye nem tesz lehetővé magasabb mértékű nyugdijemelést !

Magyarország jobban teljesit  -naponta legalább százszor próbálják belénkszugerálni- duma szinten .Az igazság valahogy kibukkant a fent emlitett indoklásnál.(Igaz valakinek feltünhetett az elszólás, mert azóta sem ismétlődött sehol a médiában !!!!)