A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Nem egyezkedik a baloldali pártokkal az LMP

via HVG

2016. október 21. 10:35 | 0 hozzászólás

Külön indul az LMP a következő országgyűlési választáson is - közölte a párt társelnöke. Az elnökség egyhangúlag megszavazta, hogy nem vesznek részt a PM által kezdeményezett megbeszélésen sem.

Az LMP nem egyezkedik a baloldali pártokkal a választás előtt, a PM által kezdeményezett előválasztásról szóló megbeszélésre sem mennek el – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke, aki szerint „az egy pártba tartozók szoktak előválasztási megbeszélést tartani.”

Az LMP azt tervezi, hogy mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet, nem lépnek vissza senki javára. Szél Bernadett nem osztja a baloldali pártok alapnézetét, miszerint ha nincs összefogás, az elaprózódó szavazatok miatt nem lehet leváltani a kormányt.

„Ha a szavazóknak a 2010 előtti világ maradéktalan visszatérése vagy a mostani fennmaradása között kell választania, akkor az előző két választás alapján az utóbbira szavaz. A baloldalon ugyanazok, ugyanazt mondják, ennek Gyurcsány Ferenc az emblematikus figurája. Nem mi vagyunk a hibásak azért, hogy az ellenzék hat év alatt nem tudott megújulni.”

Tovább...


A cikk eredetije: Nem egyezkedik a baloldali pártokkal az LMP


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges