A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

A NAV nem a barátja, túlszámlázhatja idei adóját

via Index

2017. január 2. 10:10 | 0 hozzászólás

Akárcsak a minap a köztévé szokatlanul őszinte szakértője, úgy a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének, azaz az adókamarának az elnöke is kemény szavakkal illette a tavalyi adóváltoztatásokat, illetve általában véve a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáját. Zara László a Magyar Nemzetnek adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy

  • növeli a bizonytalanságot és nagyobb alkalmazkodási terheket ró az emberekre, hogy a kormány évente három-négy adócsomagot jelent be;
  • bár próbálják így beállítani, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem az adózó barátja;
  • sőt ha az ember nem figyel, akár a kelleténél több adót is kiróhatnak rá idén;
  • online kassza pedig bár nem rossz ötlet, de rosszul van kivitelezték.

Zara a jövő évi adózási változtatásokról, amelyeket itt hosszabban is összefoglaltunk, elmondta: a kivállalkozások jól jártak az új szabályokkal, és a járulékcsökkentésre is régóta szükség volt, viszont a minimálbér- és a bérminimum-emelés még a járulékcsökkentéssel együtt is leépítésekkel vagy trükközéssel járhat.

Tovább...


A cikk eredetije: A NAV nem a barátja, túlszámlázhatja idei adóját


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges