A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

MSZP-DK - Lassan, nehezen, de alakul a szövetség

via Népszava Online

2017. november 13. 11:47 | 0 hozzászólás

Bár korábban erről ellentmondó kijelentések láttak napvilágot, megegyezett az egyéni választókerületek arányáról a szocialista párt és a Demokratikus Koalíció.

A hírt Molnár Gyula, az MSZP elnöke erősítette meg a Gurmai Zita elnökségi taggal közösen tartott hétvégi sajtóértekezletén. Az arány valamelyest még változhat, ha a kisebb pártok is bekapcsolódnak az együttműködésbe. Nevekről a pártelnök szerint még nem esett szó, bár Gurmai Zita elárulta, hogy Debrecenben ő indul a nemrégiben miniszterré avanzsált Kósa Lajossal szemben.

A szocialisták hivatalosan még nem döntötték el, kiket indítanak a 106 egyéni választókörzetben, illetve az ezek közül nekik jutókban. Molnár Gyula azt mondja, erről még tárgyalnak a Demokratikus Koalícióval. „Viták vannak arról, hogy melyik körzet melyik párthoz fog tartozni” – fogalmazott. „Majd egyszer egy párttörténeti lexikonban vagy az emlékirataimban meg fogom írni, hogy melyik pillanatban ki milyen politikai pozíciót foglalt el, ki ült az asztalnál, de most azt mondom, hogy elégedjünk meg azzal, ha ezt elfogadja – nyilván nem fogja, de megpróbálom, elégedjünk meg azzal –, hogy most egy részszakaszt lezártunk, és belátható időn belül megpróbáljuk a tárgyalásokat folytatni. Az a lényeg, hogy az arányokat, az elveket, a konstrukciókat látjuk, és ezt most megpróbáljuk nevekkel föltölteni” – idézte a Hír TV honlapja az MSZP elnökét.

Tovább...


A cikk eredetije: MSZP-DK - Lassan, nehezen, de alakul a szövetség


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges