Szerkesztők ajánlják Semjén most mindenkinek üzent
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Kövér: kormányzás csak rendeleti lehet

via Népszava Online

2013. október 3. 10:48 | 2 hozzászólás

Kövér László szerint a mostani kormány idején kezd "tiszta víz kerülni a cigánygyilkosságok mocskos poharába". A házelnök erről a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban beszélt, amelyben szólt arról, hogy a kormányzás csak rendeleti lehet.

Kövér László, a korábbi, rendeleti kormányzást felvető kijelentésével kapcsolatban feltette a kérdést: "milyen tudna lenni a kormányzás, ha nem rendeleti?" Hozzátette: a kormány rendeletek kiadásával kormányoz, törvényt a parlament hoz.

Kifejtette: minden olyan szabály elfogadását, amelynek megváltoztatását két-háromévente az élet úgyis kikényszeríti, a végrehajtó hatalomra kellene ruházni, a képviselők pedig több energiát fordíthatnának a kormány ellenőrzésére.

A parlamentben általa kiszabott büntetésekről azt mondta: nem becsülné alá annak jelentőségét, hogy a Jobbik képviselői a földtörvény szavazásánál fizikai erőszakkal néhány percre felfüggesztették az alkotmányos rendet. Az LMP-sekre kirótt, molinók kifüggesztése miatti büntetésekről azt mondta: a képviselők átlépnek egy határt, amikor a korábban sosem alkalmazott eszközhöz nyúlnak. "A parlamenti vita verbális műfaj, az ülésterem nem plakátháborúk és performanszok színtere" - fűzte hozzá.

"Kard által vész, ki kardot ragad" - válaszolta arra, hogy a Fidesz is gyűjti-e a muníciót válaszként azokra a videofelvételekre, amelyek a bajai utaztatott szavazókról szólnak. Hozzátette: a Fidesznek nem érdeke az efféle kampány. Mivel nincs kormányváltó hangulat, így az MSZP számára a bizonytalanok mozgósítására az egyetlen eszköz a hisztériakeltés - mondta.

"A taxisblokád óta minden innovációt a balliberális oldal hozott a politikai életbe. A játékszabályokat nem mi alakítjuk" - tette hozzá.

Kövér László saját, a kampányban betöltött szerepéről azt mondta: "évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos."


A cikk eredetije: Kövér: kormányzás csak rendeleti lehet


Hozzászólások


Simcsik
4 éve

Amennyiben Kövér rendeleti kormányzást akar,úgy ellenálló leszek!

Ezt a bagázst nem szavaztam be a parlamentbe,így nem ismerem el a

kormányomnak,annál is inkább,mivel érdekeimet nem képviseli,sőt még

az ígéreteit sem tartja be. A kormányrendeletek vonatkozzanak azokra,

akik bejuttaták őket. Egyeltalán minek a parlament,ha nyíltan diktálni

akarnak. A rendeleti kormányzásnak semmi köze a demokráciához,

visszatérünk a Hitleri németországhoz,vagy akár a Kádár korszakhoz.   

faluvegi képe

faluvegi
4 éve

Kover:

 "évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos."

A lenyeget kihagyta: olyan gerinces es annyi esze van mint egy plussmackonak.