A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

A kormány visszalép - Mégse nő a közműhivatal vezetőinek bére

via Népszava Online

2018. július 12. 10:59 | 0 hozzászólás

Mégsem emelik a közműhivatal elnöke havi keresetét a bruttó átlagkereset tízszereséről tizenötszörösére, helyettesei jövedelmét pedig a kilencszereséről a tizenháromszorosára

Az Orbán-kabinet által jegyzett eredeti, júniusi törvényjavaslat értelmében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke, a korábban fideszes képviselőként tevékenykedő Dorkota Lajos havi fizetését hárommillióról 4,5 millióra, az elnökhelyettesét pedig havi 2,7 millióról 3,9 millióra emelték volna.

Az előterjesztő, vagyis az illetékes innovációs és technológiai tárcát vezető Palkovics László azt is javasolta, hogy a hivatali elnök a dolgozók számára a köztisztviselőkétől eltérő, emelt illetményt állapíthasson meg, annak növeléséről is szabadabban rendelkezhessen és hogy maguk állapíthassák meg teljesítményértékelési, jutalmazási, illetményen kívüli juttatási, toborzási, kiválasztási és képzési rendszerüket. Bánki Erik indoklásában ugyanakkor inkább a teljes köztisztviselői kar illetményemelési szükséglete mellett érvelt. Szerinte ezt a MEKH kapcsán is érdemes bevárni, szem előtt tartva, hogy a hatóság vonzani és megtartani is képes legyen a szakembereket. A bizottság a MEKH tevékenységére vonatkozó kormányindítványok közül csak a bérezésre vonatkozókat törli.

Tovább...


A cikk eredetije: A kormány visszalép - Mégse nő a közműhivatal vezetőinek bére


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges