A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Kávéval leöblített takony és vér a Bayer-civil találkozón

via Népszava Online

2017. május 16. 11:09 | 1 hozzászólás

Mindkét tábor hívei - mármint Bayer Zsolt szimpatizánsai és ellenfelei - politikai műalkotással készültek a civilek és a publicista találkozójára.

A bejáratnál felállított egyik installáció Soros Györgyöt jelenítette meg "itt a gazda" felirattal, a másik Orbán Viktort ábrázolta a Hitlerré fazonírozott Putyin, Bayer, valamint szovjet zászló társaságában.

A mostani kávézgatás azzal indult, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén táblákkal demonstráló aktivisták csendben tiltakoztak a készülő civil törvény ellen a Parlamentben. Bayer erre felhorgadt az egyik kormánypárti rádióban, és közölte, hogy legközelebb akár a „taknyukon és vérükön” kell kirángatni őket az Országházból, ha úgy adódik, „szanaszét kell verni a pofájukat”. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársai ezután beszélgetni hívták az újságírót.

Bayer pedig állt elébe, a helyszínt (egy tabáni kisvendéglő) és az időpontot (hétfő délelőtt 11 óra) ő jelölte meg. A sajtó munkatársai gyorsan megtöltötték az éttermet, a demonstrálók nagy része a teraszra és az utcára szorult. Közöttük volt a „gój motorosok” vezetője, Mészáros Imre is, aki Bayerhez hasonlóan törzsvendégnek számít az étteremben. Kérdésünkre elmondta, hogy bár nem mindenben ért egyet Bayerrel, hasonlóan gondolkodnak: „csak ő tollal küzd, mi pedig motorral”. Mészáros letett arról, hogy meghallgassa a beszélgetést. Odabent túl nagy a meleg. „Márpedig én nem szeretem a meleget. És a melegeket sem” - viccelt a maga módján.

Bayer csak utólag tájékoztatta a vendéglőt arról, hogy oda szervezte a találkozót. Az ott dolgozók egyáltalán nem bánták a felhajtást: Mondy István és Veress Anikó egybehangzóan állította, hogy a rendezvény jó reklámot csinál nekik. Elvégre Bayer is azért jár hozzájuk, mert szeret jókat enni. Azt pedig véletlenül se gondolja senki, hogy kifejezetten jobbos a hely. Megfordult már náluk Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is, „mindenkit szívesen látunk”.

Az utcán időnként parázs vita folyt, egy idős asszony például – sejtelmünk sincs, miért – azt kiabálta, hogy 2006-ban „izraeli ágyúkkal lőtték a magyarokat”. A Bayer-csapat egyik férfitagja válogatottan trágár kifejezésekkel vette védelmébe a kormány nyugdíjpolitikáját. A 888.hu eközben közhírré tette, hogy újságíróit egy „Soros-provokátor” inzultálta. Az esetet nem láttuk, a portálon közzétett felvételekből nehéz kihámozni, mi történt – ugyanígy arról sem vagyunk meggyőződve, valóban az ellentáborból került-e ki a támadó.

Tovább...


A cikk eredetije: Kávéval leöblített takony és vér a Bayer-civil találkozón


Hozzászólások

katicabogar képe

katicabogar
5 hónapja

Szerintem sok értelme nem volt ennek a kávézásnak. Hírverés, semmi más. Pár nap múlva Bayer ugyanúgy folytatja a mocskolódását, mint ahogy eddig is tette.