A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Ingyen sem olcsó a tudás

via Népszava Online

2017. február 28. 10:34 | 9 hozzászólás

A kormány tervei alapján már 2018-tól ingyenes lesz a nyelvvizsga, és térítésmentesen mehetnek a diákok a Kresz-vizsgára tudta meg a Magyar Idők. Az „ingyenes nyelvvizsga" azonban csupán illúzió: a költségek tetemes részét az iskolán kívüli különórák, felkészítő tanfolyamok jelentik. Ugyanez mondható el a KRESZ-vizsgadíj esetében is.

Nem valószínű, hogy jelentősen növekedik majd a nyelvvizsgával rendelkező fiatalok aránya attól, hogy a kormány átvállalja az első középfokú nyelvvizsga költségeit - mondta lapunknak Légrádi Tamás. A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint nem azért csökken évről évre a nyelvvizsgázók száma, mert a jelentkezők nem tudják kifizetni a 20-30 ezer forintos vizsgadíjat. „Természetesen jó dolog, hogy támogatja az állam, de a problémát ezzel nem oldják meg" - mondta.

A kormány napilapja, a Magyar Idők írta meg: az ingyenes nyelvvizsgára az új ifjúsági stratégiában tesz javaslatot a kabinet, az intézkedés pedig már jövőre életbe léphet. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter már február elején, a Magyar Ifjúság 2016 kutatás eredményeinek bemutatása után is beszélt a kormány terveiről. A kutatás szerint ugyanis a fiatal, 15-29 éves korosztálynak csupán töredéke (31 százaléka) rendelkezik legalább egy középfokú nyelvvizsgával. Arányuk 2010-től csökken: míg 2007-2010 között évente mintegy 100 ezer volt a megszerzett bizonyítványok száma, 2013-ra majdnem felére esett vissza.

Légrádi Tamás szerint a demográfiai okok mellett ebben nagy szerepet játszik az is, hogy az egyetemi felvételiknél jelenleg még egy felsőfokú nyelvvizsgánál is többet ér egy emelt szintű nyelvi érettségi. „Sokkal fontosabb kérdés, a nyelvtanítás belső tartalmát hogyan javítanák az állami iskolákban. Felkészült, motivált nyelvtanárok kellenek, akiknek nincs megkötve a kezük abban, mit és hogyan tanítsanak" - fogalmazott a szakértő. Az „ingyenes nyelvvizsga" ráadásul így is csak illúzió: a költségek tetemes részét a különórák, felkészítő tanfolyamok jelentik, amelyek nélkül az iskolai nyelvoktatás jelenlegi színvonala mellett csak kevesen jutnak el a középfokú nyelvvizsgáig.

Tovább...


A cikk eredetije: Ingyen sem olcsó a tudás


Hozzászólások

ZSADIzene képe

ZSADIzene
2 hónapja

Mit akarsz most ezzel a linkkel, Pöfögő?! :(((
Gondolod, hogy engem érdekel, hogyan vélekedett Zorán azokról az időkről?
Pont ő, aki a déli szomszédainktól IDE tette le a sejhaját, és - mit tesz isten! - itt még piedesztálra is emelték?! Énekelt, pedig azt se tudott (és most meg már pláne nem...)! A dalai szövegét se ő írta... Többnyire Dusán tesó, a "szürke eminenciás", mint ahogy EZT is. Akkor MIT is csinált azért, amiért úgy ajnározták?

Vagy ő nem így érzi, hogy (indokolatlanul!!!) elkényeztette a MAGYAR közönség?!
Ha nem tetszett neki itt, lehetett volna visszamenni pár km-el lejebb, neeeeem?
Mitől higgyem én HITELESNEK Zoránt, milyen idők voltak azok, heeee?!

U.i.: MOST talán különb idők járnak?! :(((

Eltelik majd 100 év, és azt se tudják majd, milyen volt a XX. századi Európa, és hogy VOLT itt egy picinyke ország, tele túl önérzetes néppel...

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
2 hónapja

LSD a tijed, Pöfögő!

Méghogy Sasvári, Szamosi, Várhegyi?!
Röhög a vakbelem csücske! :DDD :P

Nem is értem, miért nem Disznós (mint az üknagyanyám volt), vagy Pálinkás (mint a nagyanyám szomszédja volt), vagy Zsíros (mint az egyik sógor édesanyja volt)??!!!
Mind valójában tisztességes parasztok voltak, majd TSZ tagok, he-he-he!

Érdekes módon minden névváltoztató valami "elegáns", netán ÚRI nevet vett föl, lett légyen az sváb (német?), tót (szlovák?) nemzetiségű, "azokról" nem is beszélve!
(Kérdőjel azért téve, mert egyik se beszélte az IGAZI németet, szlovákot!!! Csak valami keverék zagy nyelvet. A magyar nyelvben meg több kárt tettek, mint maci a málnásban! ... Vajh, MIÉRT?!)

Úgy megszaporodtak a Garamy, Tárnoky, Szombathelyi, Veszprémy, stb. nevek.
Alig látszik ki az ördög patája a slafrok alól, neeeeem!?:P
Ez is olyan, mint a nyuszikás vicc, akit megerőszakolt a medve! :DDD
 

plalyA képe

plalyA
2 hónapja

Kedves Kirschner!
Ha a rokonaid is olyan szinten állnak mint te, akkor megértem, hogy miért volt szükségük "magyar" nevekre. akkor valóban jobban tették, hogy mést választottak.

Azén felmenőim németek ( anyám, nagyszüleim, dédnagyszüleim, stb - csak hogy tudd kikről van szó)

Adédnagyszüleimet  kitlepítették annó. %0 kg-os csomagot határoztak meg nekik, demire a határra értek addigra a derék "magyarok" - ne tévedj, nem a kommunisták és nem az elvtársak- hanem a derék "magyarok"  ellopták, elvették tőlük és nincstelenül lökték ki őket a határon.

Nagyapán Horty katonájaként harcolta végig a II. viláfháborút,amerikai fogságba esett a mai Ausztria területén 7 év után került haza- és mire hazajörtt a derék magyarok elintézték( nem a kommunisták- ők hozták haza) hogy ne legyen családja.  a dédnagyszüleim NSZK-ba haltak meg ottis vannak eltemetve- sohasem jöttek többet Magyarországnak még a tájékára sem. ( Mondom nem a kommunnisták miatt- hanem a hozzád hasonló, derék magyarok miatt)

Anyám német anyanyelvű iskolába jrt és onnan került Sopronba felső iskolába.

Úgy hogy kedves Kirsrchner megint ostobaságoookat beszélsz. Ráadásul, valótlanságokat állítasz. 

Tudom ezt már zsigerből teszed, mert így aztán sikerül valamiféle figyelmet magadnak kisajtolni- mert egyébként a kutyát sem igazán tudnád érdekelni. 

Én egyáltalán nem azt mondom, hogy a  előző rendszrer az hibátlan volt, dehogy volt az. 

Csak azt mondodm hogy hülyeségeket beszélsz amikor kimmunistázol- ugyan is elég kevés kommunista volt - (ha lettek volna akkor nem lett volna rendszerváltásnak nevezett módszerváltás)

Tudod a kommunisták azok vagy meghaltak a hazájukért, vagy pedig elüldözték őket a hozzád hasonló "derék" magyarok.

Nem volt kommunizmus ( egyébként sehol sem volt a világon) - államkapitalizmus volt. Tehát megint melllé mentél. Vagyis OTBHB.

Köszönöm egyébként az "értékes" megszólalásodat. Sikeresen bizonyítottad azt, amit az előzőekben leírtam. Ha ugyan is értelmesen akartál volna írni akkor el kellett volan ismerned, hogy tévedsz. Jó egészséget és szép napot neked kedves Kirschner.

kirschner képe

kirschner
2 hónapja

Látom megint beindult a bullshit generátor. Dől az LSD* mint szakadt zsákból a búza.

Mikor veszed észre , hogy néhány csekélyértelmű komcsi őskövületen kívül már nincs vevő a hazugságaidra?

Jössz itt mindenféle ilyen-olyan törvényekkel , rendeletekkel , határozatokkal meg egyéb linkségekkel. Közben pontosan tudod , hogy az elvtársak magasról sz .@ . tak saját törvényeikre. Vizet prédikáltak és bort ittak. A nemzetiségeket brutálisan elnyomták. Nem törvénnyel hanem a gyakorlattal : pénzbüntetéssel , veréssel , börtönnel, kitelepítéssel , vagyonelkobzással. . .  stb.

Konrét példa : A rokonaimnak volt tisztességes nevük : Shaffer , Kessler , Walter , Weis  . . . stb. Nem volt szükségük magyar nevekre. Aztán egyszercsak hirtelen Sasvári , Szamosi , Kenyeres , Várhegyi  . . . stb lett belőlük.  Persze azt mondod önként , közben te is tudod , hogy nyílt vagy burkolt erőszak hatására.

LSD : Link Süket Duma

plalyA képe

plalyA
2 hónapja

kedves Zsadi!

nem fog szólni semmit sem. Ahhoz el kellene ismernie, hogy tévedett. De az meg "magyaréknál" nem divat és nem is megy.

No meg abban nincs semmi olyan amivel fel tudná hívni magára a figyelmet, és nem is lehet "pocskondiázni" 

Úgy hogy nagy valószínűséggel csendben marad és keresi a következő olyan lehetőséget amikor megin bedobhat ehhez hasonló " ostobaságot"

Ez az élete. Ebben éli ki magát.

Vannak ilyenek nem is kevesen. 

Már kérdeztem Ezekkel akarod te Orbánt leváltani- és ezeknek akarsz te demokráciát? Ugyan már abban gondolkozni kell, és a jobb életáért meg tenni kell.  Viszont akkor nem lehet szájaskodni, mindent és mindenkit megszólni, mutogatni mindefele és főleg mindenkit okolni ( csak saját magát nem)
 Tudod a pocsolyát nem akarja ám elhagyni mert abban olyan jó dagonyázni és persze közben lehet kiabálni, szájat tépni, az nem kerül semmibe se.

Nos, ezért nem fog válaszolni.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
2 hónapja

Kedves PlayA!

Először is köszöntlek újbóli megjelenésed alkalmából! :)

Nos, én alföldi származékként ott nem tapasztaltam nemzetiségi oktatást, mert nem éltek semmilyen nemzetiségiek a Kunságban, ahol ált. iskolai tanulmányaimat végeztem.

Viszont mikor ide kerültem Komárom megyébe, itt már igen!
Csolnokon volt német nyelvű oktatás, és ha jól tudom, Leányvárott is.
Kesztülcön is volt olyan osztály a 60-as években, de érdeklődés hiányában hamar kimúlt, és az a néhány szülő, aki ragaszkodott hozzá, Budapestre vitte bentlakásos szlovák tannyelvű iskolába a gyerekét. Tehát VOLT lehetőség! 

Most nem tudom, mi a helyzet, de annyit tudok, hogy mind a szlovák, mind a német (sváb) nyelv igen "keverék" nyelvvé változott az idők folyamán. Olyannyira, hogy a német vejem, mikor udvarolt még a lányomnak, és meglátogatott bennünket, az itt, Dorogon élő svábsággal EGYÁLTALÁN NEM TUDOTT SZÓT ÉRTENI!.(((
MERT BIZONY AZOK MÁR NEM TUDNAK NÉMETÜL. VALAMI ZAGYVA NYELVET BESZÉLNEK, AMELLYEL EGYMÁST ÚGY-AHOGY MEGÉRTIK, DE ŐK SEM MIND!

Pl. a Leányváriak nem értik a Vörösvárott élőket, és egyik se érti a Csolnokiakat.
Ez van!
És ennek nem az oktatás hiánya az oka, hanem az "elnépiesedett" nemzetiségi nyelvezet, a nagyszülők nyelvén beszélő unoka nem németül beszél!
Mikor kikerül Németországha, les, mint Hanzi a cipóra, vajon miért nem érti, mit beszél a kinti rokonság?!

A lányom németből érettségizett a Győri zenegimiben. Tökéletes kiejtéssel, helyes német nyelvtan szerint beszéli a nyelvet. Magyar lány. Az iskolában tanult németül. Igen jól tud! És nem gondolják ott, hogy magyar, még a nyelv dallamát, ritmusát is átvette.

A német nemzetiségiek itt meg igen helytelenül beszélnek, mert ha próbáltak az iskolában tanultak szerint beszélni otthon, lehurrogták a nagyszülők, szülők, miket nem beszél?!:(((

Akkor most ki a hibás, ki ezért a felelős?! :(((

Erre varrjon gombot Pöfögő uraság! :DDD
 

plalyA képe

plalyA
2 hónapja

Nos, kedves Kirschner, hogy mekkora baromságot írtál le, arra nincs is kifejezés. Én a helyedben inkább utána néznék, mielőtt ilyen hülyeséget írkálsz össze. Helyette lássuk a tényeket időrendben.

1945. június júliusban az Ideiglenes Nemzeti Kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumának – melynek élén a pártonkívüli, polgári konzervatív politikus, Teleki Géza állt – rendeleteket adott ki, amelyek a gimnáziumi valamint a kereskedelmi középiskolai érettségi vizsgákon „a német nyelv helyett más élő idegen nyelv” kötelező választását írták elő. Ezen iskolatípusokban érettségi vizsgát német nyelv és irodalom helyett „orosz, angol, francia vagy olasz nyelvből” tehetett az a diák, aki az adott nyelvet középiskolai tanulmányai során legkevesebb két éven át és legalább elégséges eredménnyel tanulta, feltéve, hogy „gondoskodni lehet olyan tanárról, aki az illető nyelvből és irodalomból vizsgáztatni tud”.

Csak hogy ennek nem volt meg a feltétele tehát maradt minden a régiben és német nyelven folyt a vizsgáztatás a nemzetiségi iskolában (na meg szlovák, román  stb. nyelven)

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. október 24-i rendeletével a háború után első ízben szabályozta a nemzetiségi oktatást. Ott, ahol 10 tanuló szülője kérte, szavazással dönthettek arról, hogy gyermekeiket az általános iskolában anyanyelvükön kívánják-e taníttatni a magyar nyelvnek, mint tantárgynak a meghagyásával, vagy pedig az anyanyelvük tantárgykénti oktatását kívánják-e magyar tanítási nyelv mellett. Nemzetiségi tanítási nyelvű iskola megnyitását engedélyezni kellett, ha a szavazás megtartása után az iskolában 20, egy nemzetiséghez tartozó tanuló jelentkezett.

Ez a jogszabály semmiféle megkülönböztetést nem tett a hazai nemzetiségek között, egyetlen nemzetiséget sem neveztek meg, így elvben mindenkire egyaránt, tehát a német nemzetiségre is vonatkozott.

Röviddel a magyarországi német nemzetiségű lakosság kitelepítéséről szóló rendelet megjelenése után, 1946. január 5-én újabb miniszterelnöki rendelet foglalkozott a nemzetiségekhez tartozó tanulók anyanyelvi oktatásával. Ez a jogszabály már a nemzetiségi oktatás valóban demokratikus szellemű alapelveit rögzítette, kimondván: „A nemzetiséghez tartozó tanulókat anyanyelven folyó oktatásban kell részesíteni. Az anyanyelvi oktatást állami iskolák létesítésével és fenntartásával, illetőleg államsegély nyújtásával kell biztosítani.

A jogszabály igen lényeges, elvi megállapítása az volt, amely kimondta, hogy a nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák nyilvános jogúak, s a megfelelő magyar tanítási nyelvű iskolákkal „egyenlő értékű, államérvényes bizonyítvány kiállítására jogosultak”; vagyis a nemzetiségi tannyelvű iskolák jogi helyzete megegyezett a magyar tannyelvű iskolák jogi helyzetével. A nemzetiségi oktatás kollektív nemzetiségi jogként való elvi elismerésére – lényegében függetlenül a nemzetiségek helyzetének nemzetközi jogi szabályozásától, illetve annak elmaradásától és Magyarország külpolitikai státusától – az európai népi demokráciák közül az elsők között került sor.

Az viszont igaz, hogy Német nemzetiségi oktatásról a fentebb ismertetett rendeletek ellenére – a második világháborút követő években tulajdonképpen nem beszélhetünk. (Annak megszervezése, illetve újjászervezése csak az 1951/1952. tanévtől kezdődött el.) Viszont már az 1947/1948. tanévben Magyarországon 49 „délszláv”, 18 román és 16 szlovák nyelvet, illetve nyelven oktató népiskola volt.

De, az az állításod merőben rosszindulatú hogy az ország vezetésének hibájából nem valósult meg a német nemzetiségi oktatás.

Az MDP 1948-as programnyilatkozatában kiemelt helyet foglalt el a nemzetiségi kérdés és nemzetiségi oktatás. Idézem:

Az országban élő nemzetiségek (délszlávok, románok, szlovákok stb.) számára a párt teljes állampolgári egyenjogúság biztosítása mellett, haladó nemzeti kultúrájuk, társadalmi és politikai szervezkedésük teljes szabadságáért, a szomszéd országokban élő anya-nemzeteikkel való kultúrcsere és érintkezés szabadságáért száll síkra.”

Az 1949 évi XX törv. (más néven az Alkotmány) viszont már konkrétan és nem elvi alapon intézkedik a nemzetiségi oktatásra:

A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiségi számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét.”

Természetesen nem ment egyik napról a másikra a dolog. Több akadályozó tényező is felmerült a legfontosabbak a tanárok hiánya volt illetve a nemzetközi helyzet alakulása is szerepet játszott. Mindezek ellenére az 1951/52 tanévben megindult a magyarországi németség állampolgárként való elismerése és a nemzetiségi oktatási hálózat megszervezése, ugyan csak a szlovák anyanyelvű lakosság körében is megszervezésre került a nemzetiségi iskola hálózat.

Ennek eredménye képpen, az 1955/1956. tanévben 113 szlovák, 107 német, 59 „délszláv” és 21 román nyelvet, illetve nyelven oktató általános iskola szolgálta Magyarországon a nemzetiségi oktatást.

kedves kirschner – megint sikerült óriási nagy marhaságot összehoznod. Tájékozódni kellene és nem vaktában leírni mindenféle dolgokat. Tudom én, hogy könnyebb csak úgy odavetni mindenféle sületlenséget - mint komolyan utána nézni a dolgoknak. Az utóbbi időigényes, meg aztán sokszor nem is igen igazolja a „szép elgondolásaidat” - viszont azt is tudom, hogy mostanában ebbe a pocskondiázós világban nagyon népszerűek az az általad „igazságnak” kimondott sületlenségek. Hisz olyan jó mindent, és mindenkit lepocskondiázni, még akkor is, ha félelmetes mellébeszélésen alapul.

De azért vannak, még akik inkább a tényeket részesítik előnyben és nem a fantáziálgatásaidat. legalább is remélem, hogy vannak még néhányan.

kirschner képe

kirschner
2 hónapja

Ha a háború után nem tiltják be a magyarországi sváb és tót falvakban a német és szlovák anyanyelvi oktatást akkor most több százezer fiatal anyanyelvi szinten beszélne németül vagy szlovákul. Mindezt mindenféle különóra , tanfolyam , többlet energiabefektetés nélkül , tulajdonképpen ingyen. De betiltották az anyanyelvi oktatást. Ezzel senkinek nem használtak , de igen sokat ártottak vele az országnak is és azoknak is akiket eltiltottak az anyanyelvüktől.  A magyar akkor sem volt fontos nyelv Európában , ma sem az és a dolgok mai állása alapján nem is lesz.

Az ország akkori vezetőinek összesen ennyi esze volt.