A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Felszólították a Fideszt: lopjanak kevesebbet

via 168 Óra Online

2016. február 7. 11:35 | 2 hozzászólás

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy „ne az embereken próbáljon meg spórolni”, hanem „lopjon kevesebbet”, hogy több maradjon az oktatásra, az egészségügyre és a fizetések emelésére.

Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, a kabinet „balga módon” százezreket akar kirúgni a közszférából, ami világossá teszi mindenkinek, hogy Magyarországon nem a gazdaság dübörgése hallatszik, hanem a „magyar embereken átgázoló úthengeré”.

A kormánynak az elbocsátások helyett meg kellene próbálnia korlátok közé szorítania a korrupciót – mondta, majd hozzátette, „ha kevesebbet lopnak, több jut oktatásra, egészségügyre és fizetésemelésre”.

Az MSZP képviselője példaként említette, hogy szerinte a kabinet minden harmadik dolgozót meglopta azzal, hogy 2010 után növelte a minimálbérre rakodó járulékokat. A legkisebb jövedelemmel rendelkezők így 5-6 évig kevesebb pénzt vihettek haza, mint korábban, ráadásul amennyiben a kormány nem növelte volna bérük terheit, akkor most 73 ezer forint helyett 100 ezer forintot vihetnének haza minden hónapban.

Tovább...


A cikk eredetije: Felszólították a Fideszt: lopjanak kevesebbet


Hozzászólások

csejoska képe

csejoska
1 éve

Hiu ábránd !  

A jelenleg regnáló rezsim -mint egykor a "felkent" uralkodók- a hű alattvalókat közpénzből (anno a királyi birtokokból) dotálja. Bár a "módszerek kifinomultabbak".

Meg aztán a rabló  -mivel "erkölcsi érzéke"   defektes-   nem ismeri az önmérsékletet! Mindaddig rabolni fog, mig "erősebbnek" hiszi magát az áldozatánál.(Vegyük észre itt nem egyesek táskáját, vagy más értéktárgyát rabolják, hanem a nemzetet, annak növekedési esélyeit, stb  sajátitják ki egyesek.)

 

Azt mondanám inkább, hogy egyáltalán ne lopjanak. Azt, hogy kevesebbet, nem jó. Már lassan mindent elloptak ami él és mozog. Meg ami nem mozog azt is.