A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Elkezdődtek az elbocsátások

via Femina

2013. november 22. 09:37 | 0 hozzászólás

Téged is érint az őszi kirúgáshullám? Van olyan cég, ahol alábbhagytak a korábbi híresztelések.

A Központi Statisztikai Hivatal felmérése alapján 2013 júliusa és szeptembere között 54 ezerrel több ember dolgozik, mint 2012 ugyanezen időszakában. A jó hír ellenére több cég is rákényszerült, hogy elbocsásson alkalmazottakat. Magyarországon is voltak botrányos ügyek, például rögtön az év elején az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Dezső Tamás jelentette be, hogy a költségvetési megszorítások miatt 22 oktatót el kell küldeniük.

A legnagyobb port mégis az ISD Dunaferr Zrt. augusztusban tett bejelentése kavarta, amikor még arról volt szó, hogy 1500 dolgozótól meg kell válnia a cégnek. Ez a szám novemberre végül négyszázra módosult, miután a kormány tudomásul vette, hogy a hosszú távú és stabil működés a cél - emiatt pedig segítséget nyújt a cégnek és a dolgozóknak, valamint továbbra is kitart a vállalat megvásárlásának szándéka mellett. Nézd meg képeken az idei év legnagyobb kirúgási botrányait!

Az ELTE-n nagy felháborodást keltett, amikor az év elején bejelentették, hogy 22 oktatót kényszernyugdíjaznak vagy év végéig fizetés nélküli szabadságra köteleznek. Olyan neves oktatók neve került a listára, mint Nádasdy Ádám vagy Tarján Tamás. A Budapesti Corvinus Egyetem, valamint a Miskolci és a Pécsi Tudományegyetem is hasonló lépések megtételére kényszerült.


A cikk eredetije: Elkezdődtek az elbocsátások


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges