A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Elios - Orbán továbbra is hallgat

via Népszava Online

2018. március 8. 12:46 | 0 hozzászólás

„Egyetlen meghívott fideszes, így a miniszterelnök, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint csalási üggyel illetett veje, Tiborcz István illetve az érintett cégvezetők, városvezetők sem mentek el az Elios-ügyben összehívott ellenzéki alternatív bizottság ülésére.”

Nemcsak vitázni, magyarázkodni sem hajlandó Orbán: egyetlen meghívott fideszes, így a miniszterelnök, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint csalási üggyel illetett veje, Tiborcz István illetve az érintett cégvezetők, városvezetők sem mentek el az Elios-ügyben összehívott ellenzéki alternatív bizottság ülésére.

A bizottság soros elnöke, Harangozó Tamás (MSZP) elmondta: a gyanú szerint az Elios-csalás 13 milliárdos kárt okozhatott a költségvetésnek és településeknek. Azonban igazán nagy botrányt az okoz, hogy a gyanú szerint egy bűnszervezetben elkövetett csalással állunk szemben, melynek szereplői a kormány tagjai, és személyesen Orbán Viktor és közvetlen családtagjai az érintettek.

„Orbánnak nemcsak azért szerettünk volna lehetőséget adni, mivel az országgyűlési törvény értelmében ez kötelessége is, hanem mert meggyőződésünk, hogy a választás kimenetelét eldönti az Elios-ügy” - hangsúlyozta Harangozó Tamás, aki szerint kérdés, hogy Orbán hozta-e meg a döntést a pályázatról. Korábbi nyilatkozata alapján ez joggal feltételezhető – mondta Harangozó.

Mint azt lapunk megírta, a Tiborcz-tendereknél a Nemzeti Fejlesztési Tárca (NFM) mint irányító bizottság sorozatban hozott olyan döntéseket, amelyekkel a Tiborcz-érdekeltséget hozták helyzetbe. Az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete, Eleni Kounalakis könyvében az akkori nemzeti fejlesztési miniszterre hivatkozva leírta: Orbán hetente egyeztetett a nagyprojektek ügyében a tárcával. Ergo a csak 2013-ban 9,6 milliárdos közvilágítási tender nem kerülhette el a miniszterelnök figyelmét.

Tovább...


A cikk eredetije: Elios - Orbán továbbra is hallgat


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges