A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Durva adat került nyilvánosságra: lehidalsz, ha meglátod, milyen támogatásokat kapnak az állami vezetőink

via Pesti Bulvár

2017. szeptember 14. 10:07 | 4 hozzászólás

Kevés olyan ország létezik, ahol az állam legfelsőbb vezetői ne tudhatnának fenekük alatt legalább egy autót, amellyel munkájukat könnyítik meg. Ezzel még nem is lenne baj, de a kormányzati leleményesség az igényelhető támogatások tekintetében határtalan, főleg Magyarországon. Itthon ugyanis nemcsak kocsikáznak, de ruházkodnak is a képviselőink, mindezt a minimálbérből adózó kisemberek pénzéből is többek között.

Az állami vezetők juttatásairól törvény rendelkezik, ezért a havi bruttó fizetéseket illetően sok meglepetéssel nem találkoztunk. A legtöbbet Orbán Viktor keresi, havi bruttó 1,5 millió forintért látja el feladatait, mellé éves 200 ezer forintos cafeteria-keret áll rendelkezésre – derül ki a kormany.hu-ra feltöltött dokumentumokból.

Mögötte Veresné Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár fizetése áll, bruttó 1,29 millió forint, plusz a 200 ezres cafeteria és egy 2015-ös Skoda Superb személyautót kapott használatra az államtól. Utána következnek a miniszterek bruttó 1,1 milliós fizetéssel, az államtitkárok pedig valamivel kevesebbel, 997 200 forinttal kell, hogy havi szinten beérjék.

A használt autók terén azonban jelentősebb eltérések mutatkoznak már. Többségében 2016-os és 2015-ös Skoda Superbekkel róják az utakat az állami vezetők, ám akad néhány kivétel. Példának okáért 4 állami vezető a Volkswagen Multivan mellett tette le a voksát: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Rogán Antal, kabinetfőnök, és Balog Zoltán, emberi erőforrások miniszter egy 2015-ös, Szijjártó Péter, külügyminiszter pedig egy 2014-es modellt használ.

Drágák a budapesti albérletárak, ezért lakás is kell, állami pénzből

Tovább...


A cikk eredetije: Durva adat került nyilvánosságra: lehidalsz, ha meglátod, milyen támogatásokat kapnak az állami vezetőink


Hozzászólások

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Kedves Öregnéne!

Mi, "öregnénik" már nem sokáig kell, hogy tűrjük a terrort, hisz már kevesebb van előre, mint vissza.
De jövőre remélem, MINDEN öregnéne és öregbácsika tudni fogja, hogy HOVÁ húzza be azt az X-et!
Mi márcsak "fülkeforradalmárok" tudunk lenni, a csatateret át kell engednünk a fiataloknak, mert nekik több veszteni valójuk van, mint nekünk, és még nekik TÖBB kell jusson, mint nekünk a "kapaföld"! ...
(Móricz Zsigmond: Hét krajcárját idézve)

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Tisztelt Bobby!

Nem, nem, MI mindannyian NEM EZT érdemeljük!
Mi, akik NEM szavaztunk rájuk, NEM szavaztunk arra sem, hogy a nyakunkon ülve fejjenek, és mi békésen tűrjük, mint a birkák!
Mert sajnos a KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG kapcsán mindannyian "élvezzük" ezt a terrort, akár rájuk szavaztunk, akár nem.

Volt egy reklám régen, ahol látható, milyen engedelmes állat a birka:

https://freyja.ru/wp-content/uploads/2000/01/exclusive_woolmark_02.jpg

Woolmark reklám

Lám, jöhet az olló, és viheti a gyapjunkat, mi meg csak fagyjunk meg, megérdemeljük!
Megérdemeljük?!:(((

Merem remélni, eljön az az idő, mikor az OLLÓ nem minket fog nyírni! ;o)
 

oregnene képe

oregnene
4 hónapja

De miért is ne tennék meg, ha megtehetik? Ezzel a néppel mindent meg lehet tenni.

Bobby_Kroon képe

Bobby_Kroon
4 hónapja

Ezt érdemlik ők. Ezt érdemeljük mi is