A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Dől a pénz Lezsák Sándor birodalmába

via Origo

2015. december 2. 10:27 | 0 hozzászólás

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány 120, illetve 38 millió forinttal támogatja még idén a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakitelek Népfőiskolát.

A frissen nyilvánosságra került kormánydöntés alapján a Lakitelek Népfőiskola 2015. évi működéséhez 120 millió forint többletforrást biztosítanak a költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetéből. A nemzetgazdasági miniszter ezen felül feladatul kapta, hogy ugyanebben a fejezetben gondoskodjon további 38 millió forint biztosításáról, amit a Lakitelek Népfőiskola épületeinek felújításához használnának fel még az idén.

A kormánydöntés szerint mindent meg kell tenni, hogy az átutaláshoz szükséges támogatási szerződést mielőbb aláírhassák, a beruházáshoz szükséges közbeszerzést pedig 2015-ben, mielőbb kiírhassák. 

Lakitelek

1987. szeptember 27-én a Lezsák Sándor lakiteleki házának kertjében felállított sátorban alakult meg a lakiteleki találkozó után a Magyar Demokrata Fórum. A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította. Honlapjukon a négyhektáros területen fekvő intézményt az ország egyik szellemi fővárosának is nevezik.

Lezsák Sándor jelenleg az Országgyűlés alelnöke, egyben a Fidesz frakcióvezető-helyettese.


A cikk eredetije: Dől a pénz Lezsák Sándor birodalmába


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges