A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Az MSZP megakadályozza a tömeges megfigyelésről szóló törvény elfogadását


2017. augusztus 8. 14:20 | 10 hozzászólás

Az állampolgárok biztonságát súlyosan veszélyezteti a kormánynak az a terve, mely a központi tárhelyszolgáltató révén lehetővé tenné az emberek tömeges megfigyelését, a róluk készült felvételek kontroll nélküli felhasználását.

Az állampolgárok biztonságát súlyosan veszélyezteti a kormánynak az a terve, mely a központi tárhelyszolgáltató révén lehetővé tenné az emberek tömeges megfigyelését, a róluk készült felvételek kontroll nélküli felhasználását. A törvénytervezetet még Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is ellenzi.
 
Az MSZP minden erővel meg fogja akadályozni, hogy ezt a 2/3-os törvényt elfogadja a parlament, és kéri a többi ellenzéki pártot, hogy azok is ezt tegyék. A Belügyminisztériumot pedig felszólítjuk, hogy ezt a nyilvánvalóan Alaptörvény-ellenes, alapjogokat sértő törvénytervezetet be se nyújtsa az Országgyűlésnek.
 
Harangozó Tamás,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

Hozzászólások

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Kedves Anna!

Passzol, vagy sem, nagyon is JÓ, hogy idehoztad ezt a cikket!
Végre világosabban látom a Momentumot, mert bevallom, eddig (máshol) csupa jót olvastam róla.
És most az egyszer teljesen tanácstalan vagyok, kikre is szavazzak? Soha nem voltam ennyire bizonytalan.

DE! Bartust olvasva, már annyit tudok, EZEKRE nem fogok szavazni, még véletlenül se!!! :(((

"Aki a rendszernek ellenzéke, és nem akar egy új Orbán Viktort, az kerülje el a Momentumot."

Megfogadom, köszönöm!

 


anna
4 hónapja

Tudom, hogy nem passzol a témába, de nem tudtam megállni, hogy ne hozzam ide.

http://nepszava.us/bartus-laszlo-megjott-az-uj-orban-viktor/

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Kedves PlalyA!

De jó, hogy megvagy! :)))
Már megijedtem, hogy Te is eltűntél, mint a legutóbbi írásaink, pedig igen érdekes dolgokat feszegettünk, de hát így jár az, aki "pajszerral" (lásd: expolgármester Esztergom...) feszgeti a feszegethetetlen TABU témákat, vagy kitörlik, vagy kilökik, oszt annyi! Lásd:Kutya-macska álnevű emberek... :(((

Na szóval én már arra gondoltam, hogy a párom anyukája vallásos, és megkérem, tanítson meg imádkozni, hogy ne érjek meg olyan magas kort, amikor már az elektronika egyenesen a szürkeállományunkban fog kaparászni, és én nem leszek én, Te nem leszel Te, sőt, a sekrestyés se lesz cseresznye, hanem mondjuk EGRES! Legalábbis savanyúságilag, mert ARRA lesz a fejjebbvalóinknak szüksége! :DDD
Bár az is lehet, mindannyian kísérleti nyulak leszünk egy gépezetben, tudod, mint a The Wall filmfantáziában...

Jajj, jajj, szegény Orwell hiába óvta a jövő nemzedéket, hogy az 1984. c. könyvét FIGYELMEZTETÉSNEK szánta, és nem pedig HASZNÁLATI UTASÍTÁSNAK! :P :P :P

Win. 10? Meg Win. 7? Ejnyehhh!
A COMO(N)DOROKAT nem kihagytad?!
Pedig az a "hőskor" igen érdekes lehetett!
Gondolhatod, ha a 6 éves keresztlányom éjjel, mikor a szülei filmet néztek, a banánt valami egész másnak nézte!
Reggel meg is jegyezte szemrehányóan a szüleinek:
"- Láttam, hogy egy néni banánt evett, nekem meg ti nem vesztek!" ;o)

Jajjjj, jajjj, a radír! Azt meg elfelejtettem... Bocsánat!!!:((( 
Csak semmi szex! THIS IS ENGLAND '86.! :P:P:P

RendszergazdaG meg annyi van itt, mint a nyű! Csak körül kell nézni a HÁZ tájékán.
Nem írom le pontosan, hol, úgyis tudod...
 

plalyA képe

plalyA
4 hónapja

Kedves Zsadi!

Én meg azt nem értem, hogy te mit nem értesz. Kivételesen a sekrestyés igen komoly dolgot feszeget. Bár én azt gondolom, hogy nem éppen olyan módon gondolja, mint én, de hát ugye, vannak eltérő dolgok a világban. Tudod, humán végzettségű ismerősömtől tudom, hogy a Flightradar alkalmas arra, hogy lehallgassák az embereket, a tartózkodási helyüket,meg az utazási szokásaikat szóval egészen pontos képet tudnak arról alkotni, hogy hányszor és milyen gyakran utazok haza, mikor melyik reptérről indulok, és merre jövök - megyek. Ugyan ezt már busszal is meg tudják csinálni – főleg azóta, hogy volt ez a buszbaleset sorozat. 

Az fordult meg a fejembe, hogy óhatatlanul ki vagyunk téve annak, hogy mindig mindent tudnak rólunk, és mindig mindenről értesülnek a személyemmel kapcsolatban és még csak meg sem kérdeznek erről. Hol is láttam már ilyet,- na várj , gondolkoznom kell  egy kicsit. Ja meg van már.

Abba a telelökött, hú de elnyomó, piszkos, komenista, pártállami időkben volt ilyen. Tudod, amikor úgy el voltunk nyomva, de úgy – hogy ne tudd meg mennyire elvoltunk nyomva. Csak, akkor a KISZ titkár elvtárs, meg a párttitkár elvtársnő, az ÜB elvtárs, meg az SZB elvtársnő, a csoportbizalmi, meg a nem bizalmi, a sima jelentgető, meg a hivatásos besúgó csinálta ugyan ezeket. Szóval ez azért most mégis más, ebbe a piszok nagy szabadságban - amikor olyan szabad vagy, de olyan – hogy arra nincs is kifejezés. Most ezt a feladatot simán átvette az elektronikus világ.  Csak azt nem értem, hogy egy következő módszerváltás után vajon kiket fognak elővenni holmi Ügynöktörvény alapján és vágnak el keresztbe sorsokat és meszelnek el embereket. Jól bezárják a biteket, meg a bytokat- vagy az üzemeltetőket fogják III/III-asnak nevezni. Esetleg az elektroniku s nyilvántartásokat fogják a népbíróság elé citálni- vagy, hogy lesz. Azért ezen is érdemes volna Fülig Huckhinsnak elgondolkodni. vagy Fülig Josénak- mindegy hogy melyiknek csak valaki gondolkozzon el.

Ha hiszed, ha nem felrémlett előttem, amikor majd interpellációt terjesztenek be a parlament elnökének a 32 bites rendszer kiszabadítása érdekében, vagy esetleg titkositják 80 évre előre is visszamenőleg a Windows -10 et. Képzeld el hogy minden win7-nek, NT-nek és korábbi verziónak el kell számolni a múltjával, hogy hányszor, és milyen adatokat tartott nyilván és dolgozott fel.  Igazolásokat kell kérniük és a majdani „tartótiszteknek” sem lesz nyugtuk - nem is beszélve a Rendszergazdákról, meg a programozókról. 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Na igen... aztán egymásra is köpködnek! 
Már Hofi is megmondta:
Korrupció az, amiből TÉGED kihagytak, tudod?! :DDD

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Ez most hogy jön ide, kedves Kirschner?!...
Zsadinka nem ért...:(((
Becsörömpölsz ide teljesen ide nem illő témával, mint elefánt a porcelánboltba! :P

Egyébként tudtommal van olyan is, hogy személyiségi jogok, meg adatvédelem.
Azt kell megbüntetni, aki nem gondoskodik ezek betarthatóságáról, azaz olyan személyi azonosítókat forgalmaz (pl. csipes személyi igazolvány kártya...), ami megbízhatatlan.
Tehát kik is terveztették meg ezeket? 
Akkor ŐK a felelősek, őket KELL megbüntetni.

Fülig Jimmy meg királykodjon a saját személyi dombján! :DDD

http://antivirus.blog.hu/2009/05/21/iq_mentes_mkb_akcio
 

 

Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja

Amit  mások eldobtak maguktól, az ő zsebükbe vándorol...

kirschner képe

kirschner
4 hónapja

Egyik humán végzettségű ismerősöm mesélte , hogy a csippes személyi igazolvány kártya alkalmas az adott személy folyamatos lehallgatására , tartózkodási helyének folyamatos követésére. Ha nem boncolgatjuk a műszaki megoldást , akkor is adódik a kérdés , hogyan tudják ezt az iszonytos mennyiségű adatot rendszerezni , kezelni? Ki fizeti ezt az egész procedúrát? Aztán ha sikerül az adatokat rendszerezni , kezelhetővé tenni  akkor mit kezdenek vele? Mert tulajdonképpen ez a dolog lényege : mire használják az így megszerzett adatokat?

Javaslatom most is van : aki a birtokába jutott személyes adatokat törvénytelenül használja fel azt derekasan megbüntetni. Letöltendő plussz komoly pénzbírság plusz közügyektől eltiltás. Ráadásul Füli Jimy jól fejbeüti a szeneslapáttal.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
4 hónapja

Nagyon elegem van már abból a sok hülyeségből, amit kitalálnak: mindig újabbakkal és újabbakkal állnak elő, hogy még ebben az őrjítő kánikulában se legyen egy perc nyugtunk se! :(((

Ilyen pocsék nyarunk még nem volt tán sohase! 
És ennyi pénzt se szórtak még szét, úgy tudom! Muszáj mindent nekünk felvállalni, amit mások eldobtak maguktól?! .... (Lásd vizes VB...) Ilyen GAZDAG ország vagyunk, vagy ilyen balek?!:P

Mondtam én már tavaly év végén, hogy a 17-es nem jó szám! :(((

 

Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja

Ez   is tömeg érzelmi mozgósítására szolgál. Igen, meg  kell akadályozni.