A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Altusz Kristóf véletlenül tökön lőtte Orbán Viktort az ezerháromszázas elszólásával, akinek ez nagyon fájt

via Nyugat.hu

2018. január 19. 12:01 | 0 hozzászólás

Olyannyira, hogy villámgyorsan be is kötözte a sebet egy kis szemétséggel

S bár elsőre úgy tűnik, szokás szerint azért, hogy másról beszéljenek azok a népek, akiknek van még kedve egyáltalán beszélni, mint az ő kínjáról, de voltaképp ennél sokkal nagyobb lépést tett a fasiszta gépezet, amelynek a vége az összes akadékoskodó alak végleges elhallgattatása lesz.

Erről a civilek elleni újabb ámokfutásról van most éppen szó, amely még mindig nem verte ki teljesen a biztosítékot, mert ebben az országban semmi nem tesz ilyet. Mindenki bele van süppedve valami tompa kábulatba, mint a villamosszékhez vitt, benyugtatózott páciens.

Három lépést terveznek végrehajtani azok ellen, akik kekeckednek, és momentán azt sütik rájuk, hogy segítik az illegális migrációt, de mondhatnák azt is, hogy nem elég szőkék, és nem tiszta magyar a vérvonaluk.

Tehát: megjelölik őket, elveszik a pénzük egy részét, külföldi segítőiket kitiltják az országból, a magyarokat pedig távol tartják a határtól.

Tovább...


A cikk eredetije: Altusz Kristóf véletlenül tökön lőtte Orbán Viktort az ezerháromszázas elszólásával, akinek ez nagyon fájt


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges