A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Állami támogatás Csányinak

via Népszabadság Online

2014. július 12. 11:09 | 3 hozzászólás

Jelentős támogatással segíti a kormány a Csányi Sándor OTP-vezérhez köthető Bonafarm-csoport új vágóhídjának felépítését.

Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken újságíróknak arról beszélt, hogy a kabinet egyedi döntése értelmében az állam 1,46 milliárd forinttal járul hozzá a projekthez. A politikus hozzátette: a mohácsi beruházás összköltsége 7,3 milliárd forint.

Indoklásként is értelmezhető szavai szerint az élelmiszer-ipari export növelése szempontjából kiemelt jelentősége van a sertéságazat fejlesztésének, mivel az utóbbi években erre a területre alig érkeztek befektetések – s különösen igaz ez a vágóhidakra –, ami miatt az ágazat versenyképessége csökkent. Az Mcs Vágóhíd Kft. – a Bonafarm-csoport tagja – által tervezett projekt pedig hozzájárul a hazai sertéságazat fejlődéséhez – mondta az államtitkár.

A döntés nem volt váratlan azután, hogy alig egy hónapja a kormány internetes oldalán közzétett jogszabálytervezetből kiderült, hogy a kabinet kiemelt jelentőségű ügyként kezeli a Bonafarm Mohácsra tervezett vágóhídját. A fejlesztéshez szükséges eljárásokat – a sertésvágóhíd, valamint a csontozó- és feldolgozóüzem esetében – egyszerűbb és gyorsabb ügyintézéssel segítenék. A kabinet ezzel kívánja garantálni, hogy a telephelyen 2016-ben megkezdődhessen a munka.

A dokumentumból az is kiderül, hogy a kiemelt minősítést a város is kérte. Arra is volt utalás, hogy a vágóhíd mintegy 15 milliárd forintba kerül, ami több mint a duplája a Szijjártó Péter által említett összegnél. A különbséget az indokolhatja, hogy a mohácsi fejlesztést három lépcsőben tervezi megvalósítani a Bonafarm, s az államtitkár csak az első fázisról beszélt. A kormány oldalán olvasható iratokban arról is említést tesznek, hogy a vágóhíd mintegy 400 embernek biztosít majd munkát.

Információnk szerint a tervezéshez már az év elején hozzáláttak, és előkészítették a vágóhíd működéséhez nélkülözhetetlen gépek beszerzéséhez szükséges pályázatokat is. Az új vágóhíd a tervek szerint évente – egy műszakos termelés mellett – egymillió sertés levágására lesz alkalmas. Ezzel a kapacitással a hárommilliós hazai sertésállomány harmadát ez az egy üzem képes feldolgozni.

Annak érdekében, hogy a jelenlegi hazai sertésszám mellett is hatékonyan működjön, a Bonafarm arról is tárgyal, hogy horvát tenyésztők szintén Mohácson vágassák állataikat.

 


A cikk eredetije: Állami támogatás Csányinak


Hozzászólások


kwepi
3 éve

Ez egy sima adok-kapok játék. Az OTP bankot súlytja a kormány - de cserébe ad a Bonafarmnak. Lásd a CBA-t. Elvették a Lázár testvérektől a resti-koncessziót, de megkapták a Magyar Vágta szervezését és minden jobb helyen is CBA nyílhat - nem más. Sima politikai játszma - ehhez azért nem kell Nóbel díjas tudósnak lenni, hogy ezt valaki észre vegye. 

potyka képe

potyka
3 éve

lehet, hogy Csányi átvette -vagy épp átveszi- Simicska helyét?

csejoska képe

csejoska
3 éve

Ami azt illeti igencsak ráfér a támogatás az ágazatra!(Vegyük számba a 70 es évek sertéslétszámát és a ,mostanit!!!

 

Csak az a problémám ezzel, hogy Csányi úrék nem integrátorként, henem a haszon lefölözőjeként fognak jelen lenni!!!

 

Azt már nem is firtatom, hogy mértnem egy termelői csoport-akik egyúttal a termelés mellett a feldolgozást is végeznék- hanem a csókos stáb tagja volt a kedveznényezett!!!

Urnők és uraim. Emlékezzetek! antallék kijelentették a fidess meg megvalósitja az új magyar burzsoázia létesitését.