A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Államfőválasztás - közvetlenül vagy négyötöddel (videó)

via mszp.hu

2012. április 2. 18:43 | 161 hozzászólás

Közvetlenül vagy négyötödös parlamenti többséggel válasszák meg az új államfőt!

Az MSZP a rendszerváltáskor képviselt álláspontjához visszatérve azt javasolja, hogy az emberek közvetlenül választhassanak köztársasági elnököt - tudatta a szocialisták rendkívüli frakcióülése után újságírókkal Mesterházy Attila. Az MSZP az államfőjelölésről szóló hétfő esti ötpárti egyeztetésen is emellett érvel majd, abban az esetben pedig, ha a kormánypártok nem támogatják kezdeményezésüket, azt szeretnék elérni, hogy az új köztársasági elnök megválasztásához négyötödös parlamenti többség legyen szükséges.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a köztársasági elnök lemondásáról azt mondta: Schmitt Pál bukása az őt jelölő Orbán Viktor veresége, és hangsúlyozta, hogy az államfőt az emberek kényszerítették távozásra, noha az elmúlt napokban többször is úgy nyilatkozott, nincs szándékában lemondani. Szerinte a tanulság, hogy "az orbáni rendszer legyőzhető".

Kifejtette: az MSZP független, szuverén államfő megválasztását szeretné elérni, ezt szolgálhatná a közvetlen elnökválasztás, illetve másik, a megválasztáshoz négyötödös parlamenti többséget előíró javaslatuk is, amely kizárná, hogy egy frakció egyedül köztársasági elnököt válasszon.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a tárgyalások első fordulójában a Fidesz-KDNP-nek kell javaslatot tennie a helyzet rendezésére.

Arra a felvetésre, hogy mivel a közvetlenül megválasztott államfők hatásköre általában szélesebb a Magyarországon megszokottnál, úgy reagált: arról, hogy a köztársasági elnök hatáskörén érdemes-e változtatni, akkor kell tárgyalni, ha a kormányoldal támogatja javaslatukat.

Szintén kérdésre válaszolva közölte: személyes véleményét ismertette, amikor alkalmas államfőjelöltnek nevezte Sólyom Lászlót, erről nem született testületi döntés a szocialista pártban. Ennek megfelelően az MSZP nem vette fel a kapcsolatot a tisztséget 2005 és 2010 között betöltő egykori köztársasági elnökkel.

Mesterházy Attila ezen kívül nyilvános, a plénum előtti bocsánatkérésre szólította fel Kövér Lászlót, amiért a házelnök Schmitt Pál beszéde után azt mondta: csak a köztársasági elnök iránti tisztelete miatt nem utasította rendre a beszéde alatt a tőle balra ülő képviselőket és a mögöttük lévő páholyokban helyet foglalókat. Úgy fogalmazott: szerint önmagában az méltatlan, hogy a parlamentben tőle balra helyet foglaló képviselők - az MSZP és a Demokratikus Koalíció politikusai - az Országgyűlésben ülhetnek.

Erre az MSZP vezetője úgy reagált: a házelnök szavai elfogadhatatlanok, azokat visszautasítja. Mint mondta, szavai alapján Kövér László nemcsak az államfői jogok átmeneti gyakorlására, hanem a házelnöki tisztségre is méltatlan, mert nem tudja tiszteletben tartani a házszabályt, a demokratikus szabályokat, azt hogy a pártok képviselőit az emberek juttatják be parlamentbe.


A cikk eredetije: Államfőválasztás - közvetlenül vagy négyötöddel (videó)


Hozzászólások

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Kedves Erika ! Olvass bűnügyi rovatot , és megtudod miért magasak az árak ! GY.F. előtt 250 ft. volt a plafon ára a benzinnek , aztán 8 év alatt elloptak és elosztogattak mindent , most meg lehet levegőért kapkodni .


ratkosandor
5 éve

Kövér László Úr nem először tett tanúbizonyságot "kimagasló" kulturáltságáról.

boxoló képe

boxoló
5 éve

Nem nekem kell ilyen személyt találni szerencsére,hanem nekik.De,ha véletlenül esetleg találnának senki nem mondhatná,hogy nem 4/5-öd által lett elnök.

Erika1 képe

Erika1
5 éve

A matek egy dolog , de ebben az esetben csak az!Mert mondj 1 Államfőnek ajálható személyt , aki mindkét pártnak megfelel .
Ezért elképzelhetetlen .

boxoló képe

boxoló
5 éve

Javíts ki kedves Erika,ha tévedtem volna.

boxoló képe

boxoló
5 éve

Sajnos ezt jelenti a jelenlegi parlamenti matematika. Fidesz+Jobbik=308képv.A 4/5-öd=304képv.

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Te 2 lábbal a földön jársz , vagy csak gúnyolódsz ?

boxoló képe

boxoló
5 éve

Ha a Jobbikkal konszenzusra jutnának elnökjelölt kérdésben,meglenne a 4/5-öd is.

sutike képe

sutike
5 éve

Ja hogy Kövér, ez csöbörből-vödörbe szindróma lesz, sőt még
sokkal rosszabb!

sutike képe

sutike
5 éve

Azért választottunk, küldtünk képviselőket a parlamentbe, hogy helyettünk a MAGYAR EMBEREK helyett döntsenek,IGEN IS 4/5 ös
többséggel a MI NEVÜNKBEN válasszák meg az új KÖZTÁRSASÁG
ELNÖKÉT!

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Azt tegye meg a fidesz , meg Kövér ! Lenne bőven miért kérni a Magyar nép bocsánatát .
Ilyen magas benzin , tojás , hús , euró és az egész élet , 20 éve nem voltak .
Kérjenek bocsánatot a maffiózó fideszes miniszterek .
Kérjenek bocsánatot joszip tot és a pénztárnok Varga miatt amit eltussolt a Poolt .Egyszóval nézzetek tükörbe !

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

M.A. viszont bocsánatot kérhetne a pártja és frakciója nevében a parlamenttől , a leköszönő elnöktől és a magyar néptől ! A FIFA több csapatot már megbüntetett a huhogásért és makogásért , nálunk sajnos a rendre utasító kér bocsánatot , de benne azért volt ennyi méltóság és tisztelet a tiszteletlenekkel szemben !!!

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Ezzel nem értek egyet , a 4/5 -el 20 évig sem lenne új elnök . Emlékezz az eddigi elnökök támogatottságára !

Apolitikus képe

Apolitikus
5 éve

A lopott doktori, csak a hab a tortán. Schmitt egész politikai karrierje a köpönyegforgatás, gerinctelenség és hazudozás története. Ezt Orbánnak is tudnia kellett. Pont ezért választotta. Az ilyen ember könnyen irányítható. Ezért igenis Orbán a felelős az egész Schmitt ügyért.

Apolitikus képe

Apolitikus
5 éve

A parlamenten keresztül gyakorolt választást úgy hívják: közvetett. Ne keverjük a fogalmakat. A közvetlen választást sem kéne összekeverni a népszavazással. A parlamenti 4/5-öd viszont nem lenne hülyeség a jelen helyzetben. Egyébként pedig minden választás "pillanatnyi statisztika" hogy a szavaiddal éljek.

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Most jön a Lendvai I. féle számtan ? Aki a balra szavazott meg aki senkire , az nem a jobbra .... Így a kettő összeadódik és a bal győzött... :)

etele1 képe

etele1
5 éve

"A politika nem arról szól, hogy bárkit, is meggyőzzél valamiről is"

Ez azért egy elég bátor kijelentés ;) Ha a politikának azt a vetületét nézzük, hogy próbálja biztositani egyesek "lojalitását", távoltartani másokat a "tűztől", még az is a meggyőzés (ösztönzés, lebeszélés, elriasztás...) kategóriába tartozik.

"A politika, valójában az érdekek harca, a társadalomban meglévő érdekcsoportok összeütközése, annak érdekében, hogy a közhatalomból milyen elosztás szerint részesüljön az adott érdekcsoport, vagy milyen befolyásolással legyen az adott érdekcsoport a döntési mechanizmusokra"

Valóban. De én konkrétan a népszavazásról irtam. Ami ugye a meggyőzés kategóriába tartozik közvetlenül, az "érdekcsoportok harca" kategóriába csak közvetetten. Ahogy a hó is azért esik mert hideg van. De a hó, az ugye fagyott vizből van, nem "hidegből". Amúgy pedig amikor arról irtam, hogy az "MSZP-t gúzsba köti a belső vállalkozói lobbicsoportja", az egyben hivatkozott az általad leirt "érdekcsoportok harca" megközelitésre. Hiába, olvasni kellene... ;)

"Az egyszerű polgár nem tud önmagában döntő befolyással élni (főleg ha tétlen politikai szerepre kárhoztatja önmagát), de mint a közösség tagja, és mint közösségi polgár joga és kötelessége a döntésekben részt venni és a közügyekbe részt vállalni azaz tevékeny szerepe van a poltika, mint közhatalom eszközének, gyakorlásának alakításában"

Ez ugye zöldség. A politika elsődleges célja mindig is az volt, hogy a többséget felmentse a döntéshozás "terhe" alól :p A demokrácia a résztvétel érzését teremti meg, illetve -elvben- egyfajta védelmet adhat a politikai érdekcsoportok ámokfutása ellen, mint intézményrendszer. Nade "jogok" és "kötelességek"?...

...Mindenki érdekei szerint cselekszik. Amennyiben az "egyszerű polgár" nem látja mi közös érdeke van neki az érdekcsoportok konglomerátumával (MSZP), amely párt -természetesen- mindent megtesz, hogy kivül tartsa az "egyszerű polgárt" és nem találja a közös érdeket az egyszerű polgárral (például a munkanélküli segély kérdésében, ami történetesen össztársadalmi érdek) akkor neki se nem "joga" se nem "kötelessége" részt venni az MSZP politizálásában.

"Ez azt jelenti, hogy nem bízhatjuk magunkat teljes egészében a közhatalmat gyakorlókra, hanem tevékenyen részt kell venni a jó döntések kialakításában"

Tekintetbe véve, hogy a fentiekben "érdekcsoportok harcaként" definiáltuk a politikát egyrészt, másrészt a politika célja egész nyilvánvalóan az egyszeri polgár _távoltartása a döntéshozástól_ ez nyilvánvalóan értelmetlen mondat :p

"ez egyébként a demokrácia étékek és elvek mentén történő megvalósulásnak egyik alapfeltétele"

Jó dolog amikor valaki felmondja a leckét. Nagyon jó. Tömegek képesek felmondani a leckét. Sőt még egy diktafon is képes rá...

"AZ LMP nem tett senkinek sem szívességet. Akkor tett volna szívességet, mondjuk az MSZP-nek, ha együttműködésben lennének, mondjuk a közös kitörési pontok, és érdekek mentén – ez pedig ugye nem szívesség függő"

Azt hiszem itt szövegértelmezési problémáid vannak. A szó amit használtam a "szolgálat", nem a "szivesség". Az hogy valakinek "szolgálatot tettek" (szenvedő szerkezet) nem jelenti, hogy az, akinek szolgálatot tettek valamivel is tartozik annak, aki neki a szolgálatot tette, vagy az, hogy ezt kérte, vagy azt, hogy aki szolgálatot tett neki, azt szándékosan az ő érdekében tette. Viszont akinek a "szolgálatot tették" az felismerheti, hogy ez a cselekedet az ő érdekeit "szolgálja".

"De nincsenek semmiféle együttműködésben. Még az is kétséges, hogy egyáltalán mit akarnak. Az sem tisztázott, hogy az MSZP milyen baloldali párt akar lenni, vagy egyáltalán baloldali párt akar-e lenni.(és ezt hogy képzeli)"

Ez mind igaz.

"Tehát akkor szívességről szó sem lehet"

De jól vitatkozol saját magaddal. Ki beszélt "szivességről"?

"Azon kívül pedig maga az LMP-is egy amorf valami, sok sértett ember gyüjtőhelye, amely azzal a szlogennel, hogy lehet más a politika - nem mond semmit- mert meg kéne mondani hogy mitől is akar más lenni"

Ha valakinek nincs szigorúan meghatározott identitása, akkor az befolyásolható. Ha az LMP körvonalai nem tiszták, akkor az egy lehetőség... arra, hogy segitsen valaki az LMP-nek ezeket a körvonalakat megszilárditani.

"Nem értem azt sem, hogy milyen lehetőségre gondolsz, amivel nem élt a nagy béna MSZP?"

Népszavazás. Amely népszavazás alapvetően a _nép érdekeivel_ azonos. Ami lehetővé tette (volna) az MSZP számára, hogy annak ellenére, hogy minden a nép érdekével köszönőviszonyban lévő cselekvési szándékot (és ebből következően kommunikációs elemet) a csiráiban elfojtó belső lobbija ellenére egy a nép érdekeivel egyező témában folytasson kampányt. Ezt még egy, az _adott lobbihoz tartozó_ de jó képességű politikus is felismerhette volna.

"Mi is lett volna ennek az „élésnek” a következménye, ha él vele?"

lásd az előző bekezdést

"Én például nem értem a tanulságot – elmagyaráznád?"

Ok. A fenti lehetőséget az MSZP testületileg hagyta kútba esni. Következtetés?

katiicabogar képe

katiicabogar
5 éve

Az életrajzából :)(és nem a sportra gondolok)Mint sportolót maximálisan tisztelem - kár volt elrontani a politikával :(

katiicabogar képe

katiicabogar
5 éve

:))) Az ország? Talán akik elmentek szavazni. Korántsem az ország kétharmada az a 2/3 :)) Egyébként nem a kétharmad fáj - hanem az amit csinálnak :( Lehet, hogy meglepő, de én természetesnek tartom, hogy a kormányok változnak. A gond az, hogy nem az ország érdekét szolgálják :(

dmolnar képe

dmolnar
5 éve

Mellesleg tökmindegy, mit szeretne bárki más a nemzet büszkeségén, a fociakadémiák mágusán kívül. Mert nem az lesz, ami az országnak jó, hanem ami neki..

dmolnar képe

dmolnar
5 éve

Mármint azt, hogy Schmitt alkalmatlan? Hát, már bocsi, de úgy első ránézésre kiderült. Hát még első írásra.. :0)

Persze, ugye minden korban más és mást jelent az "alkalmas" jelző. Az Antall és a baloldali kormányok idején a nagy tudású, önálló és jogkövető demokrata volt a követelmény. Vitya vitéz országlása idején pedig a seggnyaló, a gerinctelen és sunyi báb lett az alapkövetelmény.. Úgyhogy végül is igazad van.. A felcsúti géniusz kívánalmainak tökéletesen megfelelt, pedig csak egy rongy ember vala (és nem csak azért, amit akkor elkövetett, hanem azért, amit elnöksége óta) de éppen azért lett az, ami, mert az vala..

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Ja , ma süt a nap , ezt M.A. intézte így ? Elhiszem hogy fáj a 2/3-ad , de ebbe már 2 éve bele kellett volna törődni ! H.GY.-át idézve ... Na és , így döntött az ország !

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Ez a Lendvai I. féle beidegződés , ha beborul az ég , azt O.V. intézte így.... :)

Aranyember képe

Aranyember
5 éve

Honnan is kellett volna tudnia?Világosíts már fel!

katiicabogar képe

katiicabogar
5 éve

Nem. Azért, mert Orbán nagyon jól tudta, hogy Schmitt alkalmatlan köztársasági elnöki posztra, mégis lenyomta (a kétharmaddal) az ország torkán. Egyértelmű, hogy Schmitt, Orbán sara.

Aranyember képe

Aranyember
5 éve

Ekkora baromságot amit ez a Mesterházy mondott!Sok mindenért hibás Orbán de azért mert a Pali bácsi másolta a dolgozatot?Mert?Viktor vizsgáztatta vagy mi?Vagy előbb meg kellett volna vizsgálnia a 20 éves dolgozatát.Ő az MSZP elnöke!?? Hurrá!

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Kedves hozzászóló ! Jelen viszonyok közt a konszenzus reménytelen.... Példa rá a tegnapi Sólyom féle javaslat , amit aztán már egy óra múlva már vissza is vont a " kitalálója " . Emlékezzünk a Gy.F. féle utódlásra , szinte kétnaponta más volt a jelölt .

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

A közvetlen elnök választás a parlamenten keresztül is működik , hiszen a nép által választott képviselők választanak . Egy népszavazás csak egy pillanatnyi statisztika lenne az erő viszonyokról , no meg hatalmas kiadás állami részről ! Vagy pont ez a cél ?

Apolitikus képe

Apolitikus
5 éve

Ha abból indulunk ki, hogy az államfő testesítse meg a nemzet egységét, akkor jogos a felvetés, hogy ne lehessen bábelnököt választania egyik pártnak sem. A Schmitt elnökség tanulsága, hogy adott esetben egy paprikajancsit is bele lehet ültetni az elnöki székbe, csak azon múlik, hogy a kormányzó 2/3-ad mennyire gátlástalan. A konszenzusos választás lenne korrekt, de nem hiszem, hogy ez nálunk működne. Talán a svédeknél igen. Amúgy az önmagában is jelzésértékű, hogy a FIDESZ úgy változtatta meg a jelölés feltételeit, hogy az ellenzéknek még jelöltállítási lehetősége se legyen.

plalyA képe

plalyA
5 éve

Kedves etele1!
A politika nem arról szól, hogy bárkit, is meggyőzzél valamiről is. ( ez így nagyon leegyszerűsített dolog és nem is igaz – ez a hatalomnak a megfogalmazása az is egy kicsit pontatlanul). A politika, valójában az érdekek harca, a társadalomban meglévő érdekcsoportok összeütközése, annak érdekében, hogy a közhatalomból milyen elosztás szerint részesüljön az adott érdekcsoport, vagy milyen befolyásolással legyen az adott érdekcsoport a döntési mechanizmusokra. Az egyszerű polgár nem tud önmagában döntő befolyással élni (főleg ha tétlen politikai szerepre kárhoztatja önmagát), de mint a közösség tagja, és mint közösségi polgár joga és kötelessége a döntésekben részt venni és a közügyekbe részt vállalni azaz tevékeny szerepe van a poltika, mint közhatalom eszközének, gyakorlásának alakításában. Ez azt jelenti, hogy nem bízhatjuk magunkat teljes egészében a közhatalmat gyakorlókra, hanem tevékenyen részt kell venni a jó döntések kialakításában.( ez egyébként a demokrácia étékek és elvek mentén történő megvalósulásnak egyik alapfeltétele és nem a hatalomgyakorlás mikéntje és a politikai haszonelvűség szempontjai, hanem ezek)
Más: AZ LMP nem tett senkinek sem szívességet. Akkor tett volna szívességet, mondjuk az MSZP-nek, ha együttműködésben lennének, mondjuk a közös kitörési pontok, és érdekek mentén – ez pedig ugye nem szívesség függő. De nincsenek semmiféle együttműködésben. Még az is kétséges, hogy egyáltalán mit akarnak. Az sem tisztázott, hogy az MSZP milyen baloldali párt akar lenni, vagy egyáltalán baloldali párt akar-e lenni.(és ezt hogy képzeli). Tehát akkor szívességről szó sem lehet. Azon kívül pedig maga az LMP-is egy amorf valami, sok sértett ember gyüjtőhelye, amely azzal a szlogennel, hogy lehet más a politika - nem mond semmit- mert meg kéne mondani hogy mitől is akar más lenni- Baloldaltól, jobboldaltól, liberálistól, konzervatívtól, vagy egyszerűen a Húsvéti Nyuszitól- de mivel ezt még nem tisztázta, így magában ez a szlogen semmit sem ér. Vagy te tudod kitől és mitől akar más lenni?
Nem értem azt sem, hogy milyen lehetőségre gondolsz, amivel nem élt a nagy béna MSZP?
Mi is lett volna ennek az „élésnek” a következménye, ha él vele?
Én például nem értem a tanulságot – elmagyaráznád?
Köszönöm előre is.

belnul képe

belnul
5 éve

Nemcsak hiszi, de gykorolja is..adtak nekik a fülkeforradalmárok több mint kéltharmad parlamenti helyet...a MI parlamentünk, segitettük megcsinálni, sikerült.


hátmágát
5 éve

kedves aranyember
szép gondolatok:)

etele1 képe

etele1
5 éve

Milyen "kettős mérce"? A politika nem arról szól, hogy valaki mást rá akarsz venni, hogy a te álláspontodat fogadja el?

Ugye van a nép: az MSZP nem akarta meggyőzni a népet, hiszen a nagy semmivel nem lehet. Talán _tenni_ is kellene valamit.

Van az LMP: kit érdekel, hogy mit és miért csinál az LMP, hogy hogyan viszonyul az LMP az MSZP-hez. Éppenséggel, ha tudni akarod szolgálatot tett az MSZP-nek :p Ugyanis ha nem fut neki ennek a népszavazásnak, az MSZP, amit a saját belső vállalkozói lobbija gúzsba köt, soha az életben magától ilyesmibe nem kezdett volna (vagy csinált volna egy népszavazást a nagy semmiről: a "demokráciáról"). Az LMP -persze nem jóindulatból- de megnyitotta az utat a nagy, lomha, mozgásképtelen, béna MSZP előtt. Amely párt arra sem volt képes, hogy _éljen a tálcán kinált lehetőséggel_ Ugye érted mi a tanulság?

Hát nem az, hogy itt az ideje kacarászni... :p

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Kedves Erika ! Szerintem reálisan látod a jelen dolgokat ! Sajnos a "rendszar váltás " óta beidegződött a reflex ellenzék , nem az számít mit mond a kormány , reflexből ellene vannak az erkölcsök és a törvények figyelembe vétele nélkül . Mikor érhetjük meg azt , hogy egy az irány csak az oda vezető útban lesz vita ? Sajnos egyelőre széthúzás a jellemző , a barátom barátja a barátom , no meg az ellensége is az ellenségem.... de mi van ha az ellenségen ellenségét kell elhelyezni , barát , ellenség ?


hátmágát
5 éve

most miért is kavarsz bele bár mit is?
ugye nem erről volt sző?
a kettős mércének meg csak érted a jelentését
:):):)
és aki neked nem tetszőt ír az már egyből kekeckedik ugye
:):):)

etele1 képe

etele1
5 éve

"Miért kellett volna egy visszautasítást vagy elhatárolódást begyűjteni ?Most már biztos tudja az LMP , hogy egyedül neki se megy . Legközelebb nem lesznek ilyen nagyképűek , akkor sikerülni fog"

Hát ehhez nincs mit hozzáfűzni. Pontosan erre gondoltam, amikor kicsinyességről, szűk látókörröl irtam. Kettőt siekrült elérnie ezzel az MSZP-nek:

1) kihagyott egy lehetőséget, hogy politikai gesztust tegyen a leendő választási partnere felé. Az LMP szemszögéből ez egy meglehetősen keserű tapasztalat lehet. Nos, ismerve az emberi jellem működését, boritékolhatni lehet, hogy jó alaposan körülnéznek, kit is hibáztassanak ezért. Tudom, hogy a magyar politikában nem szokás hosszú távon gondolkozni és hogy az MSZP szive vágya hogy egyedüli baloldali párt legyen. Fel tetszett már ébredni?

2) Legközelebb? Nem lesz legközelebb.

Attila1959 képe

Attila1959
5 éve

Kedves párt elnök úr ! Már a futball meccseken is büntetik a szurkolók huhogását és a trágár megnyilvánulásokat ! Előbb kellene gondolkodni , aztán nem volna miért reklamálni ! A Ház elnökének ez elemi joga és feladata is a Ház és a még törvény szerinti közjogi méltóságok jó hírének és tekintélyének megőrzése és biztosítása ! A kakasnak még a szemétdombon is meg kell felelnie rangjának és tekintélyének , aki ez ellen vét azt nemes egyszerűséggel megcsípi vagy megrúgja !

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Ne kekeckedj , biztos érted amit írtam .
Ki nem teszi szóvá , milyen kettős mérce ?????Hát a Fidesz maga a két lábon járó kettős mérce !!! Gondolj a visszamenőleges törvények meghozatalára , vagy a soproni polgármesterük érdekében hozott törvényről ......mármint ha az ő emberük , rá ne vonatkozzon a fegyveres erőktől távozó 5 éves politikai szerepvállalás tíltása .


hátmágát
5 éve

értelek, szóval azon múlik hogy ki teszi szóvá
ez véletlen nem kettős mérce?

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Nem a törvény kicsinyes ,hanem a bejelentő ! Amúgy kéretik pontosan olvasni , azzal fejeztem be , hogy JOGOS .

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Ezt kérdem én is ?Emlékezzünk a Pesti helyhatósági választásoknál se voltak képesek visszalépni azért , hogy ne a Fidesz győ
zzön . Ők senkivel ?de más segítsen nekik akkor is ha megalázóan viselkednek ?Hát NEM ! Tanuljanak meg ők is alkalmazkodni , vagy kompromisszumkésznek lenni .


hátmágát
5 éve

kicsinyes?
egy törvény miért kicsinyes ha az érint?
márpedig törvény szabályozza hogy hol lehet gyűjteni a szavazatokat


hátmágát
5 éve

egyébként NEM bukott meg, csak nem gyűlt össze annyi szavazat hogy az kötelező jellegű legyen, a parlament szabadon dönthet annak kiírásáról

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Szerintem nem tudatosan , ki gondolta hogy ebbe is belekapaszkodik a fidesz . Ez kicsinyes ugyan , de jogos .

Citoyen képe

Citoyen
5 éve

Tuliképp az LMP határolódik el folyton más pártoktól... most az Mszp több képviselője is aláirt, a tagok is aláirtak. A Szolidaritás vállalta fel az LMP-vel az aláirásgyüjtést, mit kellett volna még tennie az Mszp-nek??? Tudom, hogy nem te kifogásoltad, csak kiegészitéskén irtam ezt a hsz-edhez :)))


hátmágát
5 éve

igen
Attila is szabálytalanul írt alá nekik
hogy tudatosan vagy a nélkül ez már örök titok marad és a lényegen nem változtat

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Az LMP-nél "önérdekübb" pást kevés van .

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Miért kellett volna egy visszautasítást vagy elhatárolódást begyűjteni ?Most már biztos tudja az LMP , hogy egyedül neki se megy . Legközelebb nem lesznek ilyen nagyképűek , akkor sikerülni fog .
Amúgy több szabálytalanságot is elkövettek .Nagyon "hebrencs" társaság . Majd belejönnek , vagy nem ..........

etele1 képe

etele1
5 éve

A hirek szerint megbukott az LMP népszavazási kezdeményezése.

Lenne egy kérdésem: ezt a fajta politikai szűkkeblűséget mi indokolja? Miért _hagyta_ az MSZP, hogy ez a népszavazás megbukjon? Talán csak nem azért, mert

A) _egyetértenek_ a 3 hónapos munkanélküli segéllyel?
B) tesznek a népre és nem hajlandóak a nép ügyéért megdolgozni?
C) semmi sem érdekli Önöket, csak a nyavalyás kis önérdekük?
D) ennyire alkalmatlanok a szakmájukra?

Nyugodtan lehet választani.

Oldalak