Szerkesztők ajánlják Május 8-án lezárják a Kossuth teret
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Ahol a jó édesanyjukat is túlárazva adnák el, ha lenne, aki megvegye őket

via Kolozsvári Szalonna

2017. június 9. 10:10 | 0 hozzászólás

– Azt harsogja két melldöngetés között a Fidesz, hogy üdvözlik ők a Kúria ítéletét, mert a bűnözőknek a börtönben a helye. Gyurcsány és a szocialisták követték el minden idők legkorruptabb kormányzását, lopták a nemzeti vagyont és visszaéltek hatalmukkal. Ezt a mai sukorói jogerős ítélet is bizonyítja.

– Azt mondta Juhász Péter tegnap, hogy a magyar bíróság jogerős ítélete szerint Rogán Antalt lehet bűnözőnek nevezni.

– Azt olvasom ma, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokon úgy döntött, hogy lehet azt mondani, hogy a Fidesz-kormány az adófizetőktől ellopott pénzből tart fenn szennylapokat és kanálisokat médiorgánumokat, köztük a Magyar Időket is.

– Megerősített együttműködés keretében húsz uniós tagállam létrehozza az európai ügyészi hivatalt. Ebben az együttműködésben természetesen Magyarország nem kíván részt venni. Igen, arról a Fidesz-KDNP által kormányzott Magyarországról beszélünk, ahol a legtöbb EU-támogatást csalták el uniós viszonylatban, és ahol Polt Péternek hívják a legfőbb ügyészt. Ha minden igaz, és remélem minden igaz lesz, a jövőben az európai ügyészséghez való csatlakozáshoz köthetik az EU-s források kifizetését. Addig is és állandóan is: nekünk a pénz kell, az ügyészséget tartsák meg maguknak. Van nekünk olyan világszínvonalú ügyészségünk, hogy Tarsolycsaba adja a másikat.

No, akkor rakjuk össze szépen a kockákat, ha már ekkora nagy egyetértés alakult ki közöttem meg a Fidesz között abban, hogy bűnözőknek (szevasz, Rogán!) hol a helyük. Valami egészen módfelett szórakoztató lenne, hacsak nem volna dühítő ez az izzadságszagú kapaszkodás minden idők legkorruptabb Gyurcsány-kormányzásába. Egy olyan állampárt részéről, amelynek berkeiben a miniszterelnököt egy darab strómanja (az összes többi enyves kezű erkölcsi hulladékot most ne soroljuk fel) egyetlen év alatt 100 milliárd = 100 000 millió forinttal zsírosodott. Arról nem is beszélve, hogy a szekta boldogan olvashatja tovább a lopott pénzből működő Magyar Idők Rogán Antal bűnözőről szóló cikkeit.

Tovább...


A cikk eredetije: Ahol a jó édesanyjukat is túlárazva adnák el, ha lenne, aki megvegye őket


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges