A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

A (tegnapi) nap tahója – Kolozsvári Szalonna És Hir-Telen Beszólunk

via Kolozsvári Szalonna

2017. július 12. 09:44 | 0 hozzászólás

A csillagok, a Nap, a Hold (asszem ezeket nagybetűvel írják) állása szerint ma szerdát ülünk, állunk, vagy ki tudja mit csinálunk mi, ez ellenkező felsőbb utasításokig íg is marad. (Milyen cuki rókát találtam, nem igaz? Vagy mi ez? Rinocérosz nem lehet…) Ez csak azért fontos, mert két nap múlva nyakunkba szakad a világ dicsősége meg a 2017. évi budapesti vizes világbajnokság is. Amivel különösebben nem fárasztanék az első kávém előtt senkit, ellenben a tegnapi nap tahója díjat ünnepélyesen kiosztom most azonnal.

Bár a küzdelem ádáznak is nevezhető, de a saját maga által összetrombitált sajtótájékoztatóról, súlyos személyeskedések és félrebeszélések kíséretében kivonuló Halász Jánost végül legyőzte az ország egyik legnagyobb kártevője, az Emmi élén álló Balog Zoltán nevű egyén. Aki tegnap este az ATV Egyenes beszéd műsorában vendégszerepelt (nem emlékszem, hogy korábban ilyen előfordult volna vele) és eligazítást tartott MR és CT ügyben. Miután korábban arról volt pofája eszmét futtatni, hogy a média álhíreket gyárt az egészségügy állapotáról, most az Országos Kardiológiai Intézet hiányzó felszereléséről ezt mondta:

lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most legalább már van. 

Na, bazmeg. Úgyhogy ennek kell örülni, és nem kellene álhírekkel rombolni az egészségügybe vetett bizalmat és különben is a legbonyolultabb szívműtéteket végző kórházban MÁR JÖVŐRE beszerezhetnek egy CT-t, szóval érthetetlen, hogy min parázunk. Minden egyes áldott kurva napon kiderül: van hely még a magma alatt.

Csak az a baj, hogy miközben össze-vissza kamuznak a világszínvonalú magyar egészségügyről az elvtik, valójában Szerbia is lekörözött, a V4-eknek meg konkrétan bottal üthetjük a nyomukat. A tragédia az, hogy miközben hazudoznak, kisvárosnyi ember hal meg évente, és annak sincsen felelőse. És még mindig van, akinek az a legnagyobb kínja, hogy jövőre nincs kire szavaznia.

Tovább...


A blogbejegyzés eredetije: A (tegnapi) nap tahója – Kolozsvári Szalonna És Hir-Telen Beszólunk


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges