A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Nyikhaj, senkiházi, szemforgató terrorista

via Föld S. Péter blogja

2012. április 27. 19:57 | 3 hozzászólás

Vártam néhány napot, hátha valaki érintett megszólal az ügyben. Hogy lesz, aki magára veszi, megsértődik, kikéri magának. Ha más nem, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevű szakmai (?), érdekvédelmi (?) szervezet.

Vagy, jobb híján, a szakma.

Mert már megint botrányos, ami történt. Kövér László házelnök, amúgy ideiglenesen köztársasági elnök, nyikhaj senkiházi terroristának nevezte a hvg.hu újságíróját. Azt a kollégát, aki először tette közzé Schmitt Pál plágiumügyét.

Nem csupán őt minősítette ezzel, hanem az egész szakmát. Azokat a tisztes tollforgatókat, akik arra tették fel az életüket, hogy az igazság kiderítésén munkálkodjanak.

Mert amit a hvg.hu írt, arról rögtön az elején kiderült, hogy nem bulvárkacsa, amint azt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője első felindulásában hazudni méltóztatott. De még csak nem is egy hamis állítás – az első szótól az utolsóig igaz volt minden. Bebizonyosodott, hogy Schmitt Pál plagizált, mások szövegéből írta a doktoriját, és végül, a kelleténél később és igen kínos körülmények között, lemondott.

A MÚOSZ szokása szerint hallgat. Megszokhattuk már, az lenne a fura, ha mondanának valamit. (Nyilván úgy gondolják, ne aprózzuk el az erőt, nem kell minden kicsiségre azonnal rárepülni.).....


A blogbejegyzés eredetije: Nyikhaj, senkiházi, szemforgató terrorista


Hozzászólások

Erika1 képe

Erika1
5 éve

Persona  non    grata-nak  kellene  tekinteni  ezt  a  dühöngő  szerencsétlent  a  közéletben  .  Akit  állandóan  ilyen  gyűlölet  vezérel  ,csak  sajnálni  lehet  , ilyen  léllekkel  élni  se  lehet  könnyű. 

faluvegi képe

faluvegi
5 éve

A fidesz hitvany vezetosegenek talan legocskabb szellemi hajlektalanja ez az otromba figura, akinek az orra, es a szorpamacsa alatt levo szajformaju csatornanyilasbol a szavak olyan mocskos aradata omlik, hogy ennek buzet szazmeteres korzetben csak gazalarccal lehet megkozeliteni.

Ja. Arrol mintha keveset beszelne, hogy az egyetem elvégzését követően az MSZMP egyik politikailag meghatarozo szellemi muhelyenek, az MSZMP Kozponti Bizottsaga Tarsadalomtudomanyi Intezetenek lett a munkatarsa, ahol a kommunista elkotelezettseg, a politikai megbizhatosag alaveto kovetelmeny volt.

Jo lenne megtudni, hogy ezekutan sajat magat hogyan jellemezne.

begonia képe

begonia
5 éve

Kövérnek nagyon szemét megnyilvánulása volt ez. Tehát nem Schmitt Pál a hibás, aki csalt, hanem az újságírók, akik felfeldték. Azért kíváncsi vagyok, hogy most a Hír.TV újságíróiról mi a véleményük akik megpiszkálták Gyurcsány dolgozatát. Természetesen ők nem terroristák, hanem jó fiúk.