A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

„Fizessenek a gazdagok!” – Populizmus, vagy komolyan vehető politikai irány?

via Ténytár blog

2017. április 18. 09:45 | 0 hozzászólás

Az utóbbi hónapokban mind a baloldal, mind pedig a Jobbik olyan javaslatokkal állt elő, amelyek a legvagyonosabb társadalmi rétegeteket adóztatnák meg. A „fizessenek a gazdagok” szlogen nem 2017 politikai terméke, hiszen már a 2010-es kormányváltás előtt is megpróbálkozott a Bajnai-kormány a vagyonadó bevezetésével, ez azonban elvérzett az Alkotmánybíróság előtt.

Az adórendszer kialakítása során mindig is az egyik legnagyobb dilemmát az igazságosság kérdése jelentette. Ezt a legtöbb országban progresszív jövedelemadóval és vagyonadóval oldják meg. A politikai pártok között azonban sosem volt egyetértés abban, hogy kiket, és milyen mértékben kell megadóztatni: a balliberális oldalon a szolidaritást tartják fontosnak, míg jobboldalon úgy gondolják, a vagyonosabbak megadóztatása bünteti a tehetséget. 

Magyarországon 2010 után az adórendszert úgy alakították át, hogy az inkább a vagyonosabbaknak kedvezett, a kieső bevételeket pedig különadók útján próbálta meg kitermelni a kormány. Ezek egy része azonban elvérzett az Európai Bizottság előtt

Fizessenek a gazdagok?

Nagy vihart kavart Thomas Piketty Tőke a 21. században című könyve, amelynek egyik fő állítása az volt, hogy a kapitalizmus elkerülhetetlen eredménye a társadalmi rétegek közötti egyenlőtlenségeket növekedése. Közgazdászok között azóta sincs egyetértés abban, hogy mennyire helytálló Piketty és csapatának állítása, a legtöbb országban azonban egyre nagyobb társadalmi vita alakult ki arról, hogy hogyan lehetne csökkenteni a jövedelmi különbségeket. 

Magyarországon az újraelosztási kérdések sokáig háttérbe szorultak a korrupciós témákkal szemben. Az utóbbi időben azonban az ellenzék visszahozta a közbeszédbe a témát. Mind az MSZP, mind a Jobbik előállt a vagyonadó ötletével az elmúlt hónapokban, a kampányban pedig ismét fontos szerepe lesz, amennyiben a Fidesz nem dobja le a „rezsicsökkentés atombombát”. 2014-ben pont a rezsicsökkentés kommunikálása jelentett nehézséget az ellenzéki pártok számára, mivel arányaiban hiába csökkent nagyobb mértékben a gazdagok számlája, összességében a szegényebb társadalmi csoportok terhei is csökkentek. A Fidesznek ráadásul ezt könnyen eladható történettel sikerült véghezvinnie, az ellenzék kezéből pedig kivettek egy fontos témát. 

A választások után azonban a Fidesz nem folytatta a rezsicsökkentést, és a Varga Mihály által belengetett egykulcsos adó is megtorpant. A társadalmi egyenlőtlenségekről szóló vitában emiatt az ellenzék mozgástere is megnőtt, nem véletlen, hogy 2017 elején mind az MSZP, mind a Jobbik előállt a maga ötletével:

- Botka László javaslata szerint azoknak kellene többet fizetniük, akiknek a havi jövedelme meghaladja az 1 millió forintot, 100 milliónál több vagyonnal rendelkeznek, vagy 100 hektárnál több földterületet birtokolnak. 

- A Jobbik ezzel szemben egy visszamenőleges hatályú törvényt vezetne be, amely alapján azokat adóztatnák meg, akiknek az évi vagyongyarapodása 2002-től kezdődően meghaladta az év 300 millió forintot. A Jobbik a földesúr-adóval” az oligarchákat és korrupt politikusokat célozza meg.

Tovább...


A blogbejegyzés eredetije: „Fizessenek a gazdagok!” – Populizmus, vagy komolyan vehető politikai irány?


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges