A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Eszkaláció

via Andrassew Iván blogja

2012. június 21. 19:14 | 0 hozzászólás

A demográfiai katasztrófával szembenéző országokban azon mesterkednek, hogyan tarthatnák minél tovább munkában azokat a nagy tudású embereket, akik dolgozni képesek és akarnak is.

Rájöttek, hogy a tudásuk nagyon sokba került, és a pótlásukhoz nagy társadalmi ráfordítás kell - ráadásul bizonyos dolgok nem taníthatók, csak megtanulhatók. Ezek az “öregek” nemzeti jövedelmet termelnek, egyebek mellett a saját későbbi nyugdíjas éveikre is. Kivéve Unortodoxiában, ahol most majd mindenkit elküldenek a közszolgaságból, aki elérte a korhatárt. Mert ezen lehet majd valami húszmilliárdot megtakarítani. Meg ugye a fiatalok előre lépnek, sőt az alsóbb szinteken munkához jutnak azok is, akik eddig nem. És majd a Fidesznek lesznek hálásak. Attól tartok, hogy az unortodoxia - amit másképpen közhülyeségnek vagy közelborulásnak is mondhatunk - eszkalálódik Magyarországon.

Persze értem én: például ez nagyon jól beleillik a pedagógus életpálya modellbe, hiszen tanárok, tanítók ezreitől lehet majd megszabadulni. Az a teljes káosz biztos jele, hogy az egészségügyi államtitkár rögtön összeomlott és bejelentette, hogy az öregecske orvosok és segítőik nélkül döghalál lesz az egészségügyben. Vagyis megint nem volt egyeztetés.
El kellene már zavarni ezeket. Mielőtt mi is megzavarodunk.


A blogbejegyzés eredetije: Eszkaláció


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges