A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

„Egyszerűen nekem Orbán Viktor zseni.” Jól van akkor

via Kolozsvári Szalonna

2017. augusztus 7. 10:04 | 0 hozzászólás

Jó reggelt, jó reggelt, hétfő van és lehet lélegezni, azt mondják. Mármint azt, hogy most ez itt a szél, eső, lehűlés ideje, ám szerdától megint támad a szubszaharai meleg. Remélem, mindenki jól van, én különösebben nem éreztem az éjjel sem, hogy felfrissült volna a levegő, de mindegy is.

A kormánypropagandából megtanulhattam, hogy ne annak higgyek, amit látok, érzek, tapasztalok, hanem amit odaraknak elém. Najó, vicceltem. Tényleg hatalmas vihar vonult végig tegnap Magyarországon, fát csavart ki, helyenként leállt a közlekedés, házak sérültek meg, egyes helyeken most sincs áram. Ezennel meg is állapítom, hogy szélsőségesedünk, a szó minden értelmében.

Itt van rögtön egy elsikkadt hírecske, ami annál súlyosabb. Ez pedig úgy hangzik, hogy titkos megfigyelőrendszer kiépítésén fáradozik pártunk és kormányunk, amely a hülye magyarok ellenőrzését szolgálja. Igaz, hogy abban az értelemben nem titkos, hogy tudunk róla, ellenben a szokásos salátatörvény-módszerrel benyújtott javaslat lényege akkor is penetráns: szorosabb megfigyelés alá vonni a polgárokat. A kezdeményezés az olajszőkített, rossz arcú belügyminisztert dícséri (nyilván), és azt érdemes tudni róla, hogy egy központi adattároló szervezetre bíznák a különféle szervek (pl. közútkezelő, közterület-fenntartó, rendőrség) által készített kép- és hangfelvételeket, azokat egységesen kezelnék, nemzetbiztonsági, bűnüldözési indokra hivatkozva onnan ki is kérhetnék azokat. Azt nem tudom, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, Péterfalvi Attilának az aggályai mire lesznek elegendőek, de az biztos, hogy amennyiben ez az aljadékság átmegy, minden adatunk szabad prédává válik az állami szervek számára.

Tovább...


A blogbejegyzés eredetije: „Egyszerűen nekem Orbán Viktor zseni.” Jól van akkor


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges