Aristotle

Homo sum, ergo nihil humani a me alienum puto. (Terentius)

A Bayer-feladvány

A természettudományokban feladványoknak szoktak nevezni olyan tudományos problémákat, aminek a megfejtése különösen nehéz, illetve csak történelmi távlatban lehet rá megoldást találni. A politikai filozófiában is lehetne ilyen problémákat megjelölni, amelyek közül elsőként a Bayer-problémát lehetne említeni.

 

Ma már szerte az egész világon ismertté vált Bayer Zsolt barátunknak a Magyar Hírlapban január 5-én megjelent Ki ne legyen? című remeke, amelyik Sávoly Gergőt és társát leszúró romákról szól. Maga a cikk egyébként kitűnő példája annak, hogyan gondolkodik Bayer Zsolt egyáltalán az embertársairól, különösen pedig a romákról. Érdemes idézni ebből a gyöngyszemből: A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, kezükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, pofájukon a „bármikor kicsinállak, te hülye magyar paraszt” kifejezéssel a „megélhetési bűnözők”. Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Eo ipso gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni.

 

A végkövetkeztetése pedig ez:


Nos, akkor tegyük fel a kérdést Erdős Virág után szabadon: na most akkor, nagyokosok, mi legyen? Vagy úgy is kérdezhetjük: ez itt még egy társadalom? Mert ha igen, akkor a rendőrség még ma elviszi a fenyegetőző állatokat. S ha nem, akkor a szigethalmi közösség gondoskodik róla, hogy soha többé ne legyen kedvük fenyegetőzni. Minden más esetben bátran elmondhatjuk magunkról, hogy mi már nem vagyunk emberi társadalom többé.

mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen”

Ezt kérdezi Erdős Virág. Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!


Azt nem akarom bizonygatni, hogy ez valóban kimeríti a rasszizmus fogalmát, hiszen annyira nyilvánvaló. Most az egyszer még Schiffer Andrással is egyetértek, aki szerint kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását is. Majd a jogászok dolga lesz annak kimutatása, hogy ez a vád valóban megáll-e, vagy sem. Én egészen másról akarok elmélkedni. A helyzet ugyanis az, hogy Bayer Zsolt barátunk rossz hangulatában engedett a ténylegesen benne lévő haragjának, embergyűlöletének és most valóban azt adta elő, amit korábban soha, a valódi énjét. Csak egy a világot elutasító, bensőleg torz személyiségű ember tud ilyen nyiltsággal beszélni egy valós társadalmi problémáról, amit minden olyan ember, aki a nagy nyilvánosság előtt megszólal, előbb alaposan átrág, százszor meggondol, megszűr és az Olvasók számára fogyaszthatóvá tesz. Bayernak eddig sikerült minden írását olyanná tenni, amikor már nem lehet ráfogni azt, hogy antiszemita, vagy romaellenes, ám mégis nyilvánvalóvá tette azt a véleményét, hogy utálja őket. Szóval Bayer eddig magabiztosan járt ezen a sikamlós terepen, de most elcsúszott rajta. Ezzel pedig egy olyan feladványt adott a Fidesz vezetőinek, amit nehéz lesz nekik megoldani, pontosabban jól megoldani. Itt ugyanis csak rossz megoldások jöhetnek számításba. De meglépi-e a Fidesz ezt?


 

Bayer Zsolt ugyanis nem Schmitt Pál, akit könnyen ki lehetett ejteni a léggömb kosarából, mert azt túlsúlyossá tette.Bayer emblematikus figurája a Fidesznek, aki 1988-tól kart karba fonva együtt menetelt a fiúkkal, és hűségesen kiszolgálta őket. Övé a 5. számú párttagkönyv, amire mellé még büszkén utalt többször is, és ami egyfajta rangot is jelentett számára és a külvilág szemében is. Ezt az embert elmozdítani erről a helyről, maga a pokoljárás, hiszen az egész Fidesz rangsorát felborítja, ami egy teljesen új helyzetet hoz létre.


 

Bayer Zsolt mindemellett rendszeresen írt különböző Fidesz-közeli újságokban, honlapokban és szerepelt a tévéjükben. Ezek az írások, illetve műsorok mind-mind egy-egy olyan értelmezést, iránymutatást adtak, amit a Fidesz támogatói birkák módjára ismételgettek és követtek. Ha netán ez a lehetőség kiesne, akkor egy patinás név tűnne el a fideszes kommunikáció sorából, amit mindenképpen megéreznének. Vajon tudják-e pótolni ezt, hiszen Bayer hitelessége megkérdőjelezhetetlen volt a Fidesz táborán belül.


 

Bayer Zsolt volt a Fideszes Békemenet egyik fő szervezője és az arról kiadott könyv szerzője is volt. Bár kétségtelen, hogy ezt mások helyette meg fogják csinálni, mindenesetre az a tény, hogy nem lenne ott az első sorban, komoly veszteséget jelentene a mozgalomnak. Ezt is figyelembe kell venni a Fidesz vezetőinek a döntéskor.


 

A sort persze lehetne tovább folytatni, amelyek tovább bizonyíthatják Bayer fontosságát a Fidesz gépezetében. De itt most szerintem nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kebelbarátai, a Fidesz vezérkara ténylegesen meghozzák-e azt a döntést, hogy Bayer Zsoltnak hátrább kell vonulnia. Legalábbis egy időre, mert én biztos vagyok abban, hogy a háttérből is úgy fogja majd irányítani a dolgok menetét, hogy az lehetőleg az általuk elgondolt irányba haladjon. Navracsics Tibor szerint Bayer Zsoltnak nincs helye a közösségben, de ez még nem Orbán Viktor döntése. Ám akárhogyan is nézzük a dolgot, végeredményben Orbánnak két út közül kell választania. Az egyik az, hogy hű marad a liberális demokrácia értékrendjéhez, amit szavakban mindig is vallott és hirdetett, amivel az Uniós elvárásoknak is eleget tud tenni. Ez Bayer bukását jelentené. A másik út pedig az, hogy elkeni az ügyet, amivel viszont ismét kihívja az ország és a világ haragját önmaga és a Fidesz ellen. Ez az út azt jelentené, hogy hű maradt a korábbi énjéhez, nem mond le az autokratizmusáról, ami szerinte elbír még egy jókora nyílt roma ellenességet is. Ebben az esetben Bayer Zsolt tovább írogathatja a rasszista cikkeit, hiszen megerősítést nyert ebben magától Orbán Viktortól.


 

Ez utóbbi lehetőség azonban egy olyan világ képét rajzolná fel, ahol szavakban nyíltan lehetne a más fajtájúakat, a másként gondolkodókat, a politikai ellenfeleket gyűlölni, megvetni és a társadalomból kirekeszteni. S innen már csak egy lépés ennek a gyakorlati megvalósítása.


 

Debrecen, 2013. 01. 08.

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

A 2. pontban leírtakkal tökéletesen egyetértek. De ez nem jelenti/jelentheti azt, hogy így írjunk róla. Nézd, engem kérhetnének milliószor, akkor sem írnék le hasonlókat, mint azt Bayer Zsolt barátunk tette. Van ugyanis szakmai tisztesség, ami többet jelent egyeseknél, így nálam is, mint annak a politikai hozadáka.

Egyszer itt a kapcsolat.hu-n már próbálkoztak, és arra akartak rávenni, hogy Orbán Viktorról azt állítsam, hogy diktátor. Nem tudom, hogy olvastad-e ezt a vitát, én mindig (és persze most is) azt állítottam/állítom, hogy OVM nem diktátor. Miért? Mert ez következett/következik a demokráciaelméletemből! S az ehhez való ragaszkodás nekem többet ért/ér, mint minden egyéb politikai hozadék.

 

Szóval így áll a helyzet a tisztességes újságíróknál. Én úgy gondolom, hogy közéjük tartozom.

 

T.

1., Ismerve B.Zs. eddigi tevékenységét nyugodtan megállapíthatjuk, hogy nem buta. Pontosan fel tudja mérni saját érdekeit és az szerint cselekszik. Ezt a cikket sem duhaj jókedvében vagy hirtelen felindulásból írta. Szerintem megbízásból tette. Egyrészt segít azoknak akik magyarországot rasszista színben szeretnék feltüntetni Európában, másrészt közelegnek a választások és szavazókat akar átcsábítani a jobbiktól.

2., Cigányprobléma létezik. Különben nem lenne a sok cigány felzárkóztató program, kivándorlás Kanadába, ilyen-olyan gárda, iskolai szegregációs perek ...stb. Viszont a probléma megoldásához nem visznek közelebb az ilyen és hasonló írások. Az vinne közelebb a megoldáshoz, ha a problémát ott kezelnék ahol felmerül. Minden törvénysértés ellen gyorsan és következetesen kellene fellépni, függetlenül az elkövető nemzetiségétől vagy etnikumától. magyarországon elméletileg ugyanazok a törvények vonatkoznak mindenkire, ezt kellene átültetni a gyakorlatba.