Szudo

A valóra vált rémálom

Ellenzéki összefogás? 2017-02-14

Elkapott a reménytelenség a 2018-as választásokkal kapcsolatban. Figyelem az MSzP és a többi ellenzéki "erő" működését és számomra egyre zavarosabb a kép. Mi van az előválasztás ötletével, mi van az ellenzék összefogásával, mi van a közös miniszterelnök jelölttel, mi van a közösen támogatott ellenzéki köztársasági elnök-jelölttel? Valaki mondja meg, mi ez a kapkodó, aztán hamvába hulló, egységes koncepciót nélkülöző, politizálásnak nem nevezhető össze-vissza bénázás? Tényleg el kell hinnem Demeter Márta, most kilépett szocialista képviselőnek, hogy az MSzP nem is akar kormányváltást. Legalábbis a vezetés meghatározó része, mert gondolom, az ő soraikban is vannak elhivatott emberek, akik véget akarnak vetni ennek a kártékony, országrontó kormányzásnak. De abban biztos vagyok, hogy akik valódi befolyással bírnának a pártban, azok vagy gyávák vagy határozatlanok vagy koncepció nélküliek, kényelmesek és megalkudnak a jelenlegi helyzettel, mint amin nem lehet változtatni.

Az igaz, hogy a nagyon nehéz a megmaradt demokratikus lehetőségek keretei között érdemben mozogni, de egy határozott, erős pártvezetés világos célokat kitűzve nagyobb tábort tudna toborozni a jelenleginél. Először is talán szakítani kellene a Gyurcsány-féle párttal, mert ezt az embert nem lehet partnernek, netán szövetségesnek tekinteni semmiféle együttműködésben. Világossá kell tenni, hogy ilyen öntörvényű, az egyezségeket felrúgó emberrel nem lehet új politikát csnálni. Csak visszahúz mindenkit a céltalan iszapbirkózásba. Másodszor pedig meg kell végre határozni a többi ellenzéki erővel közösen az összefogás kereteit. De nem úgy, hogy az MSzP miniszterelnök-jelöltje kinyilatkoztatja a feltételeit, amelyek mentén hajlandó az összefogásra. Ez riasztóan öntelt dolog, amivel nem lehet tárgyalásokat kezdeményezni. A megállapodás kereteit együtt kell kidolgozni minden előzetes feltétel-szabás nélkül. A feltételekben a tárgyalásokon kell megállapodni úgy, hogy minden, az öszzsfogásban résztvevő erő érvényesíthesse reális elképzeléseit. A jelenlegi "majd én megmondom, hogy mi legyen" hozzáállás elvágja a további tárgyalások útját.

Nem tudom, olvassa-e valaki az eszmefuttatásaimat, csak remélni tudom, hogy vannak még hasonlóan gondolkodó, józan, egyensúlyra törekedő emberek, akiknem még szavuk is van  és nemcsak magukban morfondíroznak.