Kunhalmi Ágnes kifüggesztette az EU-s zászlót a Parlament épületére

Kunhalmi Ágnes a társadalmi támogatásról     

Az ország több mint fele nem a Fideszre szavazott a választáson, és az emberek most mélyen elkeseredettek, hogy nem sikerült a kormányt leváltani – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP politikusa a HírTV-ben. Azt mondta: „Szeretném kifejezni bocsánatkérésemet az egész ellenzék nevében, hogy az ellenzék nem tudta ezt a társadalmi többséget politikai többséggé kovácsolni.” „Nem normális az a rezsim”, amely ignorálja, megsemmisíti, kirekeszti a létből azt, aki nem szavaz rájuk. A rendszerváltás utáni legnehezebb évek jönnek minden magyar emberre, de főleg azokra, akik nem hajlandók beállni a rendszerbe. „Élhetetlenné vált Magyarország” – mondta. A változtatáshoz pedig kevés az MSZP vagy akár a teljes ellenzék önmagában: „Nemhogy egyedül, de közösen is kevesen vagyunk. Minden eszközre, minden parlamenti és parlamenten kívüli eszközre is szükségünk van” – mondta.