A napokban a helyi szocialisták meghívására Gyulán jártam. A városközpont lenyűgöző arcát mutatta a késő délutáni, majd esti órákban. A felújított terek, utcák szökőkutjai mellett, az apró utcai öblök padjain emberek sokasága múlatta az időt, a teraszokon meglepően sokan ültek, kávéztak, söröztek a nyugodt őszi estén. Elegáns lett a város. Többet változott, mint a korábbi évtizedekben együttvéve.

Régóta hívtak már a helyiek egy beszélgetésre. Én nem siettem el a találkozást, mint ahogy más esetben is inkább tartózkodó vagyok. Elmondtam a gyulaiaknak is őszintén, most írom itt is: azt tartom helyesnek, hogy leköszönt miniszterelnökként, pártelnökként egy jó ideig visszafogottan vegyek részt a közéletben. Sokak ragaszkodása, szeretete persze jól esik, de a politika elsősorban nem személyes kérdés. A kormánynak és a pártnak új vezetése van, őket kell erősíteni. Nem visszafelé nézünk, hanem előre. Nem szabad olyat tennünk, ami növeli a terméketlen belső feszültség esélyét, ami gyengíti a kormányt vagy az MSZP-t.

Jó fél év múlva választások lesznek. A balliberális nemzeti progresszió ügyét az MSZP-n kívül talán senki sem tudja majd képviselni a következő parlamentben. Bár nyilván vannak viták a baloldalon, a mostani nem a belső ideológiai, politikai vagy éppen személyi-hatalmi viták ideje. Vitapartnerei, és nem ellenfelei vagyunk egymásnak. Politikai ellenfeleink a fideszes/jobbikos jobboldalon vannak. A küzdelmet most nem az MSZP-n belül, hanem a jobboldallal szemben kell folytatni.

Aztán ha túl leszünk a választásokon, majd megbeszélhetjük, hogy mi volt az elmúlt évek tanulsága, és azt is, hogy mi következik ebből. Nem a tisztázó elemzések, a belső viták, vagy az értelmes diskurzus ellen vagyok. Nem azt mondom, hogy söpörjük szőnyeg alá sok év felhalmozódott konfliktusát. De mindennek megvan a maga ideje. Most együtt maradni, kormányozni, dolgozni, az igazunkért megküzdeni, kampányolni kell. Aztán majd eljön az idő, hogy kibeszéljük az eddig kibeszéletlent.

De mindent a maga idejében.