Emily Jane Brontë: MÁR ROKON SEM IDÉZI, ÍM

Már rokon sem idézi, ím,
körülcsodált vonásaim:
mi barna fürt volt egykoron,
gyűrűk hófehér arc körül,
most vad árny nap égett nyakon,
folyondár, mely vállamra dűl;

a nemes vér szép bíborát
cigányos tűz tompítja le;
a víg mosolyt gond járja át,
sötét a lélek hangszíne.

Ám tudnod kell: mint gyermeket
vigyáztak engem hű szemek;
édes hang óvta álmomat,
selyemrojt pelyhes ágyamat;

könnyemre zeneszó felelt,
kacagásom válaszra lelt;
és szólongattak: "tünde Blanche" -
zengett tőle terem, lugas

Becéztek, és gyűlt nyárra nyár,
királyi udvar fénye vár,
s egy uralkodó halmoz el 
pazar kincsek bőségivel.

De felhők jöttek, túl korán;
s nem mert öreg vagy vétkezik,
Blanche sorsa nem azért magány;
rontatlan arc és tiszta szív:
e két áldás még megvan itt.

Gergely Ágnes


e két áldás még megvan itt.

Gergely ÁgnesYuri Yarosh : maszkok

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kedves Jadzia!

Olvasgatva Emily Jane Brontë különös hangulatú verseit, melyek teljesen felidézik bennem az általa írt "Üvöltő szelek" c. híres regényét, az járt a fejemben, talán jó lenne kicsit bemutatni őt a szintén írónő testvéreivel együtt.
Nem is tudtam, hogy verseket is írt Emily...

Mindjárt hozom is őket! :)