
Adatok töltése folyamatban...
2010-03-12 08:39
Csonka Magyarország mellett tett hitet a Fidesz, amikor szövetségi szerződést kötött a nemzeti újjáépítésért.
Csonka Magyarország mellett tett hitet a Fidesz, amikor szövetségi szerződést kötött a nemzeti újjáépítésért, hitet tett a kirekesztés mellett! Mert a nemzetet mások is képviselik azokon kívül, akik a szerződést aláírták. A Fideszen kívül vannak még más pártok és szervezetek ebben a hazában, olyanok, amelyek nem feltétlenül osztják nézeteit. A Kereszténydemokrata Néppárton kívül, laknak errefelé más hívők is, akik vallásgyakorlásukkal megkülönböztetik magukat attól. A Fidelitás mellett található még ebben az országban más ifjúsági szervezet is, ha politikai nézeteikben különböznek is attól. A Kisgazda Polgári Egyesület is csak része már a sok vihart megélt kisgazdák tömegének. A Lungo Dromról nem is beszélve. Ki hinné el azt ma már, hogy a cigányság egészét ők képviselik Magyarországon? A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségéről ugyancsak nem állítaná azt senki, hogy a magyar gazdák összképviselete. A Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjáról nem is beszélve. A Nemzeti Fórum lakitelki maradványközössége pedig jól tükrözi a szövetségi szerződés egészének politikai jelentőségét. De mi lesz azokkal, akik kívülmaradtak a fenti szövetségből? Ők kitagadottak? Ők nem lehetnek e hazának megbecsült és hasznos fiai, lányai? Mert szocialisták, mert más vallásúak, mert mások, mint a szövetségi szerződést aláírók? Ők talán tagadják azokat a magasztos célokat, melyeket a szövetségi szerződés tartalmaz s melyek bármely korban, bármely kormány számára nemzeti célként kitűzhetők?! A Fidesz szövetséget kötött azokkal, akik a nemzet egy részét képviselik csak! Ők így készülnek a nemzeti ünnepre! Kinyílvánítják, hogy a nemzet azoknak az otthona, akik szerződtek velük az újjáépítésére! A többi meg hontalan! Mi más lenne kiolvasható ebből a szerződésből, ha nem ez?! Mintha a kívülrekedtektől megvonnák azt a jogot, hogy a nemzethez való ragaszkodásukat, hazaszeretetüket kifejezhessék! Mintha a szerződést aláírók , legalábbis kételkednének ebben! Így osztja meg a társadalmat a nemzeti ünnep előtt a Fidesz! Így lesz ünneprontó és ez lesz majdan bukásának oka is!
Hozzászólások
Hozzászólások RSS csatornája
|
Blogger adataiparittyaBlogbejegyzések: 189 dbBlog hozzászólásai: 1533 db Leggyakoribb blog címkéi: Még nem címkézett Legfrissebb 5 blogjaArchív |
Silverhorse62
2010-03-13 06:15
Ami a nagytokesekkel valo osszeborulasat illeti Orbannak, hat az nem ujdonsag. Jol peldazza az egyszeri "kiralykodasanak" az idoszaka. Azota is azok penzelik a tenykedeset, de az ostoba ugy erzi, erezheti ,hogy maguk koze emletek, kozuluk valonak kepzeli magat, pedig o csak egy marionette babu. Sajnos ha hatalomhoz jutnak akkor nemcsak a most, a kolompos vezeruru utan masirozok fogjak megszenvedni a tenykedeset , hanem Magyarorszag minden allampolgara, de meg azt is el tudom kepzelni, hogy a hataron tuli Magyaroknak is artani fog a mar elorevetitett konfrontacios szandekaival.
Stumbek
2010-03-12 15:42
antalszegedi
2010-03-12 15:41
Az még csak rendben volna, hogy engem kitagadtak, nem vagyok szerintük magyar meg stb, de mit kapnak, ill. mik lesznek szemükben majd az általuk elámított hívők, miután megtették amit elvártak tőlük a kolomp szavával.
Ha sorsunk netán kedvük szerint alakul, én ennek a nyájnak szeretném látni az arcát. Részemre ez lenne a nem kívánt jutalom.
nyusziful
2010-03-12 14:47
nyusziful
2010-03-12 14:46
páápua
2010-03-12 11:43