
Adatok töltése folyamatban...
2009-11-23 14:31
Ha nekem kellene mondanom valamit a siker kulcsáról, akkor elsőre azt említeném, hogy a kínaiak szeretnek dolgozni.
Kína lenyűgöző! Nincs sok kétségem afelől, hogy a következő pár évtized ennek az országnak a felemelkedéséről és ennek következményeiről fog szólni.
Miniszterelnökként három alkalommal jártam Kínában. Azt gondoltam, és most sem látom másként, hogy Kína nélkül nem lehet majd megérteni azt a világot, ami a következő évtizedekben el fog jönni. Ezúttal azért mentem, mert meghívott az ország legnagyobb high-tech kiállításának szervező bizottsága, hogy legyek a díszvendégük, és tartsak néhány beszédet, köszöntőt.
Ez alkalommal könnyebben mozogtunk, szabadabbak voltunk, nem korlátozott bennünket a helyenként nagyon terhes protokoll. Így aztán többet láttunk és tapasztaltunk, mint korábban. Shenzhen, ez a tizenkétmilliós dél-kínai város olyan ütemben száguld, ami európai, vagy akár amerikai szemmel elképzelhetetlennek tűnik. A harminc éve még álmos, porlepte halászváros, ma felhőkarcolókkal zsúfolt metropolis, gazdaságának növekedése a válság közepette is kétszámjegyű.
Nyilván mindenki tudni szeretné a titkot. Ha nekem kellene mondanom valamit a siker kulcsáról, akkor elsőre azt említeném, hogy a kínaiak szeretnek dolgozni. Egyik beszélgetőtársam szerint a reform kezdetekor az volt a legfontosabb feladat, hogy mindenkinek megtanítsák: mostantól csak munkával és munkából lehet megélni.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a kínaiak semmit sem kapnak ingyen. Fizetni kell az egészségügyért, az iskoláért (bizony, pár éve még az általános iskoláért is, most csak a középiskoláért és az egyetemért), és azt már hozzá sem teszem, hogy nincs általános, mindenkire kiterjedő nyugdíjrendszer. Ebből persze az is következik, hogy alacsonyak az adók, nem terheli sokfajta elvonás a jövedelmeket, vagy a vállalkozásokat.
Kínában rend van, legalábbis sokkal nagyobb rend, mint sok európai országban. Az is igaz, hogy egypártrendszer van, ami alapvetően jogállami keretek között működik. Mindez piacgazdasággal, és – az angol nyelvű lapokat olvasva – mérsékelt, vagy ha úgy tetszik, korlátozott sajtószabadsággal párosul. Akikkel találkoztam – akár hívei voltak a sajátos kínai kommunizmusnak, akár nem – azt állították: egypártrendszer nélkül, a világra nyitott „piaci kommunisták” nélkül sem rend, sem siker nem lenne Kínában.
Persze nem lehet átugrani évszázadokat. A nagyvárosok csillogása mögött még sok helyen tapintható a szegénység, a külvárosok sikátorszerű, poros utcáira lerobbant, kicsi lakások ablakai néznek. A falusi Kína nyilván még szegényebb. A gyors fejlődés következményeképpen annyi réteg rakódik egymásra, olyan távolságok vannak egy országon belül, amit mi elképzelni is nehezen tudunk. Mégis, egyben van az ország, optimista és fejlődik. Szurkolok nekik.
Amíg én beszédeket tartottam, a város vezetőivel találkoztam és időnként szó szerint ijesztő kinézetű ételbe kellett belekóstolnom a tiszteletünkre adott díszebédeken és vacsorákon, addig az üzletemberek számtalan üzletet kötöttek. Röpködtek az euro tíz- és százmilliók. Persze ezek nem az égből pottyantak, a legtöbbjük mögött több éves előkészítés, tárgyalás van. Most sokan révbe értek, és határozottan büszke vagyok arra, hogy ennek is tanúja lehettem.
Trackback
A blogbejegyzés trackback címe: http://kapcsolat.hu/blog/trackback/91294
Hozzászólások
Hozzászólások RSS csatornája
|
Blogger adataigyurcsanyBlogbejegyzések: 714 dbBlog hozzászólásai: 8 db Leggyakoribb blog címkéi: Még nem címkézett Legfrissebb 5 blogjaArchív |
polivita
2010-01-01 12:04
Láttam egy dokumentum filmet a Kínai Munkásokról!!
Köszönöm de abból nem kérek..
Szeretnek dolgozni ? A magyar ember is szeretett dolgozni,De már nem látja értelmét,Miért ?? Mert a Haza,Ország nem fejlődik,s ezáltal Ő Se,Ennyi fizetésért ami lassan csak arra elég ,hogy a rezsiket és megélhetést kifizesse..
Miért szeretne dolgozni?? Amikor látja, aki csal,simlizik jobban boldogul mint aki normálisan dolgozik!! Akkor ne beszéljünk,ne példálozzunk más Országbani dolgozók munkához való hozzá állásáról...
Ne sugalljuk a magyar munkás a hibás .... mert nem szeret dolgozni !!!!
Hanem Tegyen valamit ,hogy igenis legyen egy Jövő képe !!
http://polivita2010.lapunk.hu
trockij66
2009-12-09 20:40
csorgol
2009-12-06 00:24
Erről jutott eszembe, hogy az a fajta marakodás ami most jellemzi az aktuálpolitikát , és a társadalom egy jelentős részét - el fog múlni. No nem azért mert az emberek feleszmélnének, hanem azért mert ez lesz a legkisebb bajuk, ugyanis szerintem egy sokkal nagyobb problémát fognak kapni.
Szinte teljes mértékben igazat adok Sorosnak. Szerintem még 2014 előtt be fog következni az 1. fázis, és 17 előtt a második.
Az első változás még csak közvetve fog érinteni bennünket, a második közvetlenebbül.
Lehet hogy sok ember számára hihetetlen, de most, és az elkövetkező években leszünk a csúcson - és ez majdnem független az ország teljesítményétől.
Ettől függetlenül nagyon fontos lenne megtisztítani a közéletet addig, igaz erről mindig szó van, de ez esetben nem csak papíron - hanem ténylegesen.
lepkemuzeum
2009-12-04 18:59
Sugovica
2009-12-03 20:06
ircsi540521
2009-12-03 19:36
kanász
2009-12-03 12:47
Tisztára, mint egy chat-szoba.
Pedig volna mit megbeszélni belőle, például: "Egyik beszélgetőtársam szerint a reform kezdetekor az volt a legfontosabb feladat, hogy mindenkinek megtanítsák: mostantól csak munkával és munkából lehet megélni."
Aztán a másik: "Fizetni kell az egészségügyért, az iskoláért (bizony, pár éve még az általános iskoláért is, most csak a középiskoláért és az egyetemért), és azt már hozzá sem teszem, hogy nincs általános, mindenkire kiterjedő nyugdíjrendszer."
De talán ezek miatt fejlődtek 30 év alatt ilyen hatalmasat, nálunk meg - mivel még itt sem beszélünk róluk - emiatt tartunk ott, ahol tartunk.
lobbista
2009-11-27 13:40
Valaki mondja meg.....
Visszalépett felhasználó
2009-11-27 07:34
Erre van-e alapjuk, az más kérdés.
Vannak olyan nickek is akik moderátornak képzelik magukat, remélem forditva ez nem igaz!
Igaz Támasz?
Visszalépett felhasználó
2009-11-27 07:31