A Kapcsolat.hu célja, hogy használói közösséget teremtsenek maguknak elektronikus levelezésre, együttgondolkodásra, megtalálják azokat a cselekvési fórumokat és formákat, ahol a szociáldemokrata értékek érvényesülését a hétköznapokban megtapasztalhatják.
 
Kezdőlap 
Blogszemle « vissza az előző oldalra
2010-01-18 10:00
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Kenyér helyett is cirkusz lesz

„Gazdasági kérdésekben kisebb a mozgástér, mint amit a mai ellenzék el akar hitetni a választókkal.”

 

A balliberális oldalon sokan felettébb borús képet festenek egy esetleges Fidesz győzelem következményeit latolgatva.

Egyik oldalon vannak világos kapaszkodók, tudjuk, hogy mit mondott, mit tett a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt. Ebből nagyjából kikövetkeztethető, hogy mit tenne, ha kormányra kerülne. Nyilván lesz egy kis izmozás: a „nemzetvesztőket”, a „hazaárulókat”, a „tolvaj bandát” megpróbálják meghurcolni egy kicsit(?). A végeredménynél gyanítom fontosabb az eljárás maga, a cirkusz, a bosszúvágy legalább mérsékelt kielégítése. Mégis csak adni kell valamit a felheccelt jobboldali radikálisoknak – gondolhatják a fideszes politikai tervezők. Persze egy ilyen esetben sok múlik az igazságszolgáltatáson, azon, hogy mennyire tudja, akarja kivonni magát a politika megrendelés teljesítése alól. Látva az elmúlt éveket, korántsem lennék nagyon magabiztos abban, hogy egyik-másik eljáró hatóság nem keresné a jobboldal kegyeit a nagy „igazságosztó” hadműveletben.

Az alkotmányos szerkezet átalakításának jelentős fideszes győzelem esetén aligha lesz akadálya. A harmadik Magyar Köztársaság nem sokat ér a jobboldal és vezérének szemében, s talán ami a nagyobb baj, hogy a választók széles köréből is hiányzik a mai alkotmányos berendezkedés tisztelete és védelmének szándéka. Mi változhat meg? A parlamentre vonatkozó szabályozás azért, hogy csökkenjen az ellenzék szerepe, a kormány ellenőrizhetősége, beszámoltathatósága. A választási rendszer annak érdekében, hogy a győztes még többet vigyen. Az állam és az egyház kapcsolata amiatt, hogy a történelmi egyházak nagyobb elismerést, több védelmet és jogot kapjanak. A közmédia felügyelete azért, hogy a kormány akadályok nélkül használhassa saját politikájának érvényesítésére. Elképzelhető, hogy visszatér a sorozott hadsereg. De nem folytatom. Talán nem lenne baj, ha a választók tudnák, tudhatnák, hogy mi várhat rájuk.

Gazdasági kérdésekben kisebb a mozgástér, mint amit a mai ellenzék el akar hitetni a választókkal. Az igazság pillanata gyorsan beköszönt. Az elmúlt évek jobboldali mantrája szerint a nehéz gazdasági helyzetből egyszeri, nagyarányú, legalább ezer milliárd forintos adócsökkentéssel lehet kitörni. Fogadásom van rá, hogy ez nem fog megtörténni. Miért nem? Mert nem tud megtörténni. Helyette trükkök jönnének: kiderül, hogy ezért vagy azért ez mégsem lehetséges.

Aztán csokorba kell kötni az összes eddig benyújtott fideszes kezdeményezést, módosító javaslatot, hogy kiderüljön, mit mennyire gondoltak komolyan. Lesz itt kérem nagy pofára esés!

És mert éppen a legfontosabb kérdésekben nem lehet azt adni, amit ma ígérnek,  nem lesz folytatható a „kenyeret és cirkuszt” politikája. Kenyér helyett is cirkusz lesz. Kötve hinném, hogy lesz kedvünk tapsolni hozzá.

 

Értékelés
Eredmény:
Kedvenc + Nyomtatom MegosztomMegosztom
Trackback
A blogbejegyzés trackback címe: http://kapcsolat.hu/blog/trackback/92155

A funkció használatához lépj be vagy regisztrálj!


Listázás:

kisangyal1
2010-02-11 22:26
#895275
A cirkusz már el is kezdődött.

Botrányos cédulagyűjtés


"...Az, aki egypártrendszert akar kialakítani, és a maga miatt is rosszul működő ajánlószelvény-rendszer hibáit kihasználva akarja elérni, hogy mások ne kerülhessenek a politikai palettára, ne is legyenek választhatók, szerintem a magyar demokrácia ellen cselekszik, ez pedig aggodalommal tölt el.

Az egész kopogtatócédulázás csak arra volt jó az elmúlt két évtizedben, hogy elcsalják, egymást csalással gyanúsítsák, de arra nem volt jó, hogy az emberek kifejezhessék, mit akarnak. Miért ne lehetne több ajánlást is leadnia egy embernek? Vagy miért ne lehetne elfelejteni ezt az egész bohóckodást? A magyar társadalom érdeke, hogy ezen a rendszeren változtassunk, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijavítsuk, átalakítsuk vagy megváltoztassuk. ..."

Blogger adatai


gyurcsany

Blogbejegyzések: 715 db
Blog hozzászólásai: 8 db
Leggyakoribb blog címkéi:
Még nem címkézett

RSS gyurcsany blogjainak RSS csatornája