
Adatok töltése folyamatban...
2009-12-07 12:35
Maradjunk őszinték, és ne engedjük, hogy elcsábítson az önmagunkkal való szembefordulás látszólag könnyebb útja.
Azért jó lenne tudni, hogy mit gondolnak a Fidesz támogatói, szavazói és a hozzájuk közel álló média kedvenc pártjuk magatartásáról a H1N1 ügyben. Mit gondolnak arról, hogy emberek hallnak meg, és teljesen világos, hogy haláluk megelőzhető lett volna, ha beoltatják magukat, de nem tették, mert – egyéb lehetséges okok mellett – a Fidesz azt terjeszti, hogy nem szabad, nem érdemes beoltatni magukat azzal a vakcinával, amelyet „ezek” adnak. Az természetesen nem számít, hogy az oltóanyagot a WHO kiváló minőségűnek találta. Egy ismerős mondja, munkahelyén úgy fogalmaznak, hogy vannak, akik beoltatják magukat, és vannak a magyarok. Mit gondoltok, büszke magára a Fidesz vezetése, amikor várandós édesanyák válságos állapotáról írnak? Ezt akarták?
De kérdezhetnénk azt is, hogy mit szólnak a támogatók ahhoz, hogy a költségvetés megbuktatására egész oldalas újsághirdetésben felszólító „független” szakértők egyike azt találta mondani egy televíziós műsorban, hogy őt a Fidesz székházból hívták fel, hogy tegye meg ezt a szívességet. Miért játsszák el egyébként tisztességes szakmai hátterű emberek ezt a hazugságot: pártmegrendelésre eladják függetlenségük látszatát. Mi tud a Fidesz, talán delejezi az embereket, hogy vaknak és süketnek mutatják magukat? Vagy ennyit ér a tisztességről, az őszinteségről való szónoklat?
Nincs kétségem, hogy nem kívánt győzelmük esetén kegyetlen mókára és trükkre készülnek a fiúk. Azzal kalkulálnak, hogy miközben számonkérési cirkuszt rendeznek az első időszakban, elengedik a hiányt, és az egészet ráfogják a mai kormányra. De mit mondanak a Költségvetési Tanácsról, a jegybankról, a nemzetközi intézményekről és azokról, akik szemében hiteles a költségvetés. Talán mindenki hazudik, csak a Fidesz nem?
Ne legyen sok kétségünk! Jelentős mértékű, ezer milliárdot kitevő adócsökkenésre nem lesz esélyük, pedig a nagy nemzetmentő ezt ígérte. Nem tudja megtenni, mert ez nem lehetséges. Tavaly nyáron még azt mondta, hogy ha kormányt alakíthatna, akkor már július közepén nagy adócsökkentésről döntenének. Csak emlékeztetek: az új német kormány „hatalmas” adócsökkentése négy év alatt nagyjából a német nemzeti jövedelem egy százaléka. Ez annyi, mintha nálunk valaki négy év alatt háromszáz-milliárd adócsökkentésre vállalkozna. Ez kérem a radikális adócsökkentéshez viszonyítva annyi, mint halottnak a csók. Kommunikációnak sem elég, nagyjából egy nap alatt lelepleződnek. De a nagy igazságmondó és leleplező „jobblojális” sajtó nem elemez, sajnos időnként a középen állók sem. Csodavárás honol, gyakran süketség és vakság.
Legalább mi már átléptük a Rubicont! Nem könnyen, de megtettük 2006 után. Függetlenül attól, hogy most mit gondolnak az emberek, nekünk egyre könnyebb lesz, mert elég csak őszintének maradni. Aki pedig még előtte áll a nagy beismerésnek, annak verejtékes évek jönnek még akkor is, ha ma nyeregben érzi magát.
Maradjunk őszinték, és ne engedjük, hogy elcsábítson az önmagunkkal való szembefordulás látszólag könnyebb útja. Riválisaink ma még magabiztosan hazudhatnak, de előbb vagy utóbb bekövetkezik a lelepleződés. Majd meglátjuk, hogy mit szól ehhez Magyarország…
Trackback
A blogbejegyzés trackback címe: http://kapcsolat.hu/blog/trackback/91536
Hozzászólások
Hozzászólások RSS csatornája
|
Blogger adataigyurcsanyBlogbejegyzések: 714 dbBlog hozzászólásai: 8 db Leggyakoribb blog címkéi: Még nem címkézett Legfrissebb 5 blogjaArchív |
lenezett
2010-01-21 21:48
bécike
2010-01-10 10:37
Kérdezem, hol van ilyenkor a baloldali média, és kampányszerv , miért nem nyilatkoztatja a média a Fidesz összes politikusát, a belföldi, külföldi gazdasági szajértőket, miért nem megy ki a média Svédországban, és ott miért nem szólaltatja meg a svéd nyugdíjasokat, miért nem készített ellemzéseket a Fidesz által bevezetendő svéd modellről, miért nem adja közzé főmüsoridőben a közszolgálati televiziókon, miért nem mutatnak táblázatokat, melyik nyugdíjas , éppen mennyit vesztene, ha a Fidesz jut hatalomra, és bevezetik a " svéd modellt". Ez a Varga Mihály által felvázolt svéd modell tervei Fidesz által feladott magas labdát jelentenek, melyet le kell ütni, a labda hasonlatos Kövér László 2002-es "köteles" beszédéhez, Mikola "hatalom bebetonozás" terveihez.
A baloldal miért hallgat, miért nem kampányol, miért nem használja fel, és üti le ezeket a feladott magas labdákat ?
Ezzel kapcsolatos napilapokban megjelent egyik cikk:
A Fidesz nyugdíjrendszerének tervei: 70 évesen is dolgozni fogunk Svéd rendszert a nyugdíjasoknak? Akár 70 éves korukig is dolgozhatnának, miközben 10-20 százalékkal kevesebb ellátást kapnának a mai munkavállalók, ha a Fidesz esetleges kormányra kerülésekor megvalósítja a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos terveit. A párt a svéd modellt alkalmazná: a gazdaság állapotához igazítaná, és kizárólag abból fizetné az ellátást, amit a munkavállalók befizettek. Így – a mai demográfiai és munkaerő-piaci helyzettel számolva – kevesebb pénz jutna a kifizetésekre. A rendszer ugyan munkára ösztönöz, de nem ad választ például a legális munkából kiesettek, vagy a megváltozott munkaképességűek problémájára. Óriási társadalmi és politikai feszültségek veszélyét hordozza az a koncepció, amellyel a Fidesz átalakítaná az állami nyugdíjrendszert. Az úgynevezett svéd modell alkalmaznák: a mainál 10-20 százalékkal kisebb nyugdíjat kapna egy idős ember, akinek akár 70 éves koráig kellene ezért dolgoznia. A „svéd rendszer” ugyanakkor nem szorul az adófizetők évi több százmilliárd forintjára, és kisebb teret ad a politikai manipulációknak is.
Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője a Figyelőnek fejtette ki a részleteket. Ha kormányra kerülnek, a nyugdíjakat hozzáigazítanák a gazdaság állapotához, hogy „abból fizessük a nyugdíjat, amit erre a célra félretettünk”. A politikus szerint erre az úgynevezett névleges egyéni számlás (angol elnevezéssel: notional defined contribution ) rendszer a legalkalmasabb, amely Svédországban kiválóan, Olaszországban és Lengyelországban már kevésbé jól, de azért működik. Mint mondta a szisztéma szigorúan önfenntartó, vagyis nem teszi lehetővé, hogy évről évre a maihoz hasonló nagyságú lyukak képződjenek. Szerinte a konstrukció másik előnye, hogy a jelenleginél sokkal követhetőbb, és mindenkit arra ösztönöz, hogy minél magasabb legális keresetet mutasson ki, amiből aztán magasabb nyugdíja is származhat. „Most mi történik? Évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből vagy külföldi hitelekből” – vázolta a helyzetet Varga. „Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni, és szorosabb kapcsolatot kell teremteni a gazdaság állapota és a nyugdíjak között.” Hogy a transzparenciára van igény, azt szerinte már a második nyugdíjpillér népszerűsége is megmutatta: az emberek oda mentek, ahol egyéni számlák vannak, vagyis a megtakarított pénzek egyénenként nyilvántartva, átlátható módon kamatoznak. „A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszernek ezeket az elemeit szeretnék megvalósítani az állami szisztémában is” – jelentette Varga.
A szisztéma azért furcsa a Fidesztől, mert a párt korábban a korhatáremelés nagy ellenzője volt. Szakpolitikusuk azzal érvelt, hogy a fejlett országokban bevált gyakorlat ugyan ez a módszer, de nálunk hiába dolgoznának tovább a munkavállalók, nincs elég munkahely. Iván László szerint ennél is nagyobb baj, hogy a magyar emberek egészségi állapota messze elmarad az unió fejlett tagországában élőkétől. A 13. havi nyugdíj megszüntetése miatt pedig azzal vádolták a kormányt, hogy megélhetési válságba sodorta a nyugdíjasokat.
Ennek ellenére most Varga úgy fogalmazott: előállhat az a helyzet, hogy a nyugdíjasok kevesebb pénzt kapnak, mint a mai rendszerben. A koncepció kidolgozatlanságát mutatja, hogy arra sem tudott felelni, mekkora ellátást lehetne fizetni. Ha nem keletkezik hiány, és a tendenciák sem változnak, könnyen kikövetkeztethető, hogy kevesebb pénz jut majd nyugdíjra. Az új rendszer a legális munkából kiesettek problémáira sem ad választ. Muhari Judit
Editke
2010-01-09 21:57
Visszalépett felhasználó
2010-01-09 15:31
evianna
2010-01-08 21:59
"... kijelentette: garantálni fogják, hogy állami tulajdonban maradjanak a nyugdíjasok befizetései, a nyugdíjalap, és azt is, hogy a nyugdíjak megőrizzék értékállóságukat. Közölte: a Fidesz eltökélt abban, hogy a nyugdíjasok pénzét, a nyugdíjalapot mindenképpen állami keretek között tartsa; "ne hagyjuk, hogy ezt privatizálják, ne hagyjuk, hogy az MSZP ezt az állami nyugdíjalapot bármilyen módon is elkezdje kisajátítani, esetleg offshore cégekbe menteni".
(http://nol.hu/belfold/varga_mihaly__a_fideszre_var _a_munkahelyek_es_a_nyugdijasok_megvedese_)
nekem nagyon úgy tűnik, hogy az állami nyugdíjalapba magától értetődően beleveszik a magánnyugdíjpénztárak 2,3-2,4 ezer milliárd forintnyi vagyonát - más nem lehet.
ezt firtatni kellene!
mert ez a magánnyugdíjpénztárak államosítása, virtuális számlákká való átalakítása.
rotnak
2010-01-08 11:45
Egy rövidke hír.
Népszava a nyugdíjfolyósítótól azt a tájékoztatást kapta, hogy egy visszaélési kísérlet miatt egy-két napos csúszással számolhat az, aki bankszámlára kapja nyugdíját. Akiknek ez postán érkezik, a szokásosnál két-három nappal később vehetik át a pénzüket. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a nevükben kiküldött hamis levelek miatt feljelentést tett a rendőrségen és belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, kell-e szigorítani a jelenleg működő ügyviteli renden.
Etetés magas fokon. Ennél egyszerűbb dolgokat sem tudott a rendőrség kinyomozni 2-3 nap alatt. Egyszerűen arról van szó, hogy 2-3 napig is forgatják a pénzünket valahol, hogy fialjon nekik. Nem nekünk, nekik
evianna
2010-01-02 17:34
ha lenyúlják a magánnyugdíjpénztárakat.
jelenleg ugyanis kétezer-valahányszáz milliárdnyi befizetés + hozam van ezekben a pénztárakban, amelyeket ugyan átszerveznének biztosítókká (tehát már nem lenne olyan könnyű kiszedni onnan a pénzt), de azt meg akarják akadályozni, minden áron.
erre pedig egyetlen magyarázat lehetséges:
az állami nyugdíjakra is bevezetik az "egyéni számla" rendszert, így könnyen integrálható a meglévő, szintén egyéni számlán alapuló pénztári állomány.
mivel pedig az állami számla deklaráltan virtuális pénz lenne, "virtualizálódna" az a vagyon, amely 2008-ban hatalmas veszteségeket szenvedett ugyan el, de 2009 második felére már helyrerázódtak a dolgok, a vagyonvesztést behozták.
az államilag vezetett, integrált számla mögül azonban a pénz bármikor eltüntethető, hiszen ez nem külön intézmény (alap, önkormányzat stb. lenne), hanem egy állami kötelezettség, amit majd szépen tologatnak maguk előtt - nem kell vele foglalkozni. (külön öröm, hogy a magánpénztárakkal és biztosítókkal ellentétben így nem kéne foglalkozni a hozam kérdésével: ennyi van a számlán, örülj neki, egy darabig úgyse jutsz hozzá, nem mindegy, hogy nem fial az a pénz?)
a szomorú az egészben az, hogy az adócsökkentés csak a magas jövedelmű rétegeknek kedvezne, míg az 1998-tól kötelezően pénztártag fiatalok és a jelenlegi középkorúak szerintem meg lennének kopasztva.
aztán, hogy majd, egy még tervezetben sem létező nyugdíjtörvény szerint mit kapnak és hogyan, az legyen meglepetés, nem igaz?
én ezt nagyon komoly veszélynek tartom, a sebtiben kitalált lózung meg (a magánpénztárak "privatizálása" egy marhaság - valójában ők a teljes állomány államosítására készülnek. ezt így nem mondják, de szerintem ez a terv.)
kamuci
2009-12-31 05:43
Annyit azonban észrevételezek, hogy miért csak ezen a blogon jelenik meg az Ön véleménye, és miért nem hallani napról- napra a médiákban,ahogy azt a FIDESZ teszi/tette ellenkező előjellel?
Wakker
2009-12-23 11:24
sz-neica
2009-12-23 07:34
Én kezdek félni a választás eredményétől. Ha ezek nyernek le sem merem írni milesz itt?!