katiicabogar

Tulajdonképpen az élet szép. Ha nem az, akkor erről az emberek tehetnek.

Hoffmann féle kommandó

"Ellenőrizni fogják a mindennapos testnevelésórák megtartását a gyermekek érdekében – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a fővárosban csütörtökön kezdődött kétnapos országos szakmai tanévnyitón."

Nem értem ezt a nagy igyekezetet. Öt unokám van, négyen négy különböző iskolába járnak, egy pedig óvodás. Sehol nincs gond a testnevelés órák megtartásával, hosszú évek tapasztalata, hogy vannak tornaórák - hol úszás, hol valamilyen teremlabda, és természetesen a torna művelésével telik el a testnevelés óra.

Ugyanebben a cikkben olvastam: "Hangsúlyozta: (Mármint Hoffmann Rózsa) a magyar fiatalok csaknem 50 százaléka küszködik valamilyen betegséggel, és ezek zöme nem alakult volna ki, ha eleget mozognának."

Tulajdonképpen ez a mondat késztetett arra, hogy írjak a témával kapcsolatos gondolataimról. Igen. Elhiszem, hogy a fiatalok csaknek fele valamilyen betegséggel küszködik, azonban nem állítanám, hogy ez (csak) mozgáshiányból adódna. Azt gondolom, hogy hasznosabb lenne, ha nem testnevelésóra kommandót állítanának fel, hanem olyan kommandót ami a fiatalok életmódját ellenőrzi.

Nem keresek utána most statisztikáknak - de a fiatalok nagy többsége rendszeresen fogyaszt szeszesitalt, dohányoznak. Nem akartam írni, hogy "bezzeg az én időmben" - de mégis csak.... Szóval az én időmben is megkóstoltuk az alkoholt, és stikában kipróbáltuk a cigizést is. Aztán ennyi. Esetleg nagy ritkán dugva elszívtunk négyen-öten egy szál cigit. 14-16 évesen. Ugyanilyen korú lányok, fiúk ma nyíltan, és rendszeresen dohányoznak. Az alkoholról pedig már jobb nem is beszélni. Belegondolni is szörnyű, hogy ez mit okoz a fejlődő szervezetükben. Persze, hogy nem otthon a szülők orra előtt csinálják - tehát Hoffmann Rózsa ne a testnevelő tanárokat ellenőriztesse, hanem a fiatalokat. És nem ártana az iskolákban valamilyen egészséges életmódra nevelő tantárgy - hasznosabb lenne, mint a vallásosságra nevelés. Nem csak a gyerekek, hanem a társadalom hasznára is válna.

És szintén "bezzeg az én időmben"... iskolás koromban legkésőbb hétre otthon kellett lennem, ha hétvégén elmehettem "buliba" (ami akkoriban az Ötórai tea volt) akkor is nyolcra már jelentkeznem kellett Édesanyámnál. Ma az este nyolc óra még korai arra, hogy a fiatalok útra keljenek valami zenés helyre. Igazándiból éjfél után kezdődik a hangulat és hajnal van mire hazaérnek. Vagy reggel. Senki nem tudja velem elhitetni, hogy ez egészséges a tizenéves gyerekeknek (akik már nem is hiszik magukat gyereknek) Kialvatlanul, táskás szemmel, szinte gondolkodásra képtelen aggyal vánszorognak el az iskolába. Cigiznek, isznak, jó páran a drogot is megkóstolják - hogy a fenébe ne küszködnének betegségekkel? Egyáltalán milyen felnőtt válik belőlük?

Tudom, nem minden fiatal ilyen. Vannak akik ki tudnak maradni az italozásból, a cigizésből, az éjszakázásból. De tengernyien nem. Azt gondolom, hogy eljött az idő, hogy valamit kellene az ő érdekükben tenni. Pl. a testnevelő tanár ellenőrző kommandó helyett - éjszakai élet kommandót létrehozni és összeszedni a szórakozóhelyekről az éjszakázó, italozó, drogozó gyerekeinket.

A HVG cikke

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

No, akkor nekd is, meg Apolitikusnak is.. Ezek szerint nektek ez megfelel... (Nem az iskolaudvaron kéne tiltakozni a félig megfélelmmlített, félig ellehetetlenített pedagógusok ellen, hanem a kormányzati intézkedések ellen.. De hát ugye nem akarásnak...)

Nem úgy van az, hogy a szülők tiltakozzanak... A gyerekeik akkor is abba az iskolába fognak járni. Öt gyerekes szülőként már megtanultam, hogy a gyerekeim érdekében jobb, ha nem tiltakozom :(

Egy ok a sok közül, hogy  legyen  mire "költeni" a pénzt!  Tornatermet kell építeni!

És, ha tiltakoznak akkor mi van? Nem az iskola döntésén múlik, így a szülők sem tudnak tenni ellene.

Mert mindenki tudja a választ.. Nincsenek meg a feltételek, nincs tornaterem, és nem mindehol illeszthető az órarendbe.. (No meg testnevelő tanás sincs elég).. és? Szülők tiltakoztak? Ha nem, akkor szerintük jól van ez így..

Azzal az "aprósággal" bezzeg nem foglalkozik Rózsika, hogy vajon megvannak-e a feltételei minden iskolában a naponta tartott tornaóráknak? Van elég testnevelő tanár? Van-e megfelelő tornaterem, vagy csak egy nagyobb terem funkcionál szükségtornateremként? Be lehet-e illeszteni a megszaporodó tornaórákat a tanrendbe? Miután nem lehet délutánra csúsztatni a tornaórákat, nem esetleg pont azt az időt veszi el a tanulástól, amikor a gyerekek agya még frissebb?

Mostanában divat lett a középiskolákban non-stop sprtnapot tartani. A fiam gimnáziuma is csatlakozott a mozgalomhoz. Ez azt jeleni, hogy pénteken délután 3 órától tart a "sportnap" szombat 3 óráig. Kérdezm én, hogy erre mi szükség van? Ha komolyan gondolnánk a sportnapot, akkor nem a heti utolsó tanítási nap délutánjától kéne tartani, hanem mondjuk szombat reggeltől késő estig. Arról nem is beszélve, hogy éjszaka csak lézengtek a srácok, az nem volt sport. Az ilyen látszatmegmozdulások semmit nem érnek. A koncepció persze illeszkedik a fiatalok szórakozási szokásaihoz, mert éjszakai buliként funkcionál.

Talán nem ezzel kéne foglalkozni, mert éhesen nem igazán tud a gyerek tornázni...

Hoffmann kommandónak  azzal kellene főleg  foglalkozni, hogy  a fiataloknak  iskola után, olyan programokat  állítsanak össze, ami érdekli is  őket. Sőt  !  Az egészségüket is megóvnák ezzel, különösen az az iskolai menzát is  úgy állítanák össze. Arra is nagyobb  figyelmet kellene szentelni, hogy a szülő , tanár kapcsolata milyen.  Ez is a gyerek egészségének megőrzésének egyik  fő  feladata. Én biztos vagyok abban, hogy a testnevelési órát, ellenőrzés nélkül is megtartják. Ez kissé a tanárok  felé bizalmatlanság, ami az oktatásra  kihat.

Bocs- felelősséget

Nem is értem Hoffmann Rózsát?  Mert ellenőrzik a tesnevelési órák megtartását, attól még  nem lesz a gyerek egészségesebb. vagy  kell a foci utánpótlás?  Ennél sokkal komolyabb  problémák vannak, mint  ahogy a blogban is megfogalamztad, Keves katiicsabogár.  Ezekre kellen odafigyelni, de az már kevés . Meg kell akadályozni, hogy a fiatalok érezzék a fellősséget saját  egészségük érdekében, hogy a társadalom  számít  rájuk, hiszen ők is részesei annak.