Üléspont - álláspont

Sokan érvelnek most amellett, hogy az ellenzéki képviselők ne vegyék át a mandátumukat. Legyen csak kormánypárti parlament, úgyis felesleges minden próbálkozás az elsöprő többség ellenében, mint ahogy azt az elmúlt két ciklus ékesen bizonyította. És hogy tüntessünk, meg élőláncozzunk a parlament ellen.

Mert majd ezt észreveszi a világ, és igazság tétetik. A kormány meg lemond, mert nem lenne bőr a képükön, ugye.

Háháháhá.

Először is, persze, észrevenné a világ, megírná a New York Times, a Politico meg a Xinhua is. Másnap meg már másról írnának.

Másodszor: látható, hogy bármihez van bőr a képükön.

Harmadszor: annak idején parlamenti demokráciát választottunk mi mind. Nem királyságot, nem közfelkiáltást, nem kavicsszavazást. Általunk választott képviselőink útján gyakoroljuk a hatalmunkat. Én elhiszem, hogy ezt a 2,6 millió embert, aki az ellenzékre szavazott, most fejbesomta az igazság, miszerint ez nem lesz elég, gyerekek, de ez azért nem ok arra, hogy lemondjon arról a kevés képviseletről is, ami még juthat neki (v.ö. fürdővízzel a gyereket).

Itt szokott jönni az az érv, hogy ha beül az ellenzék a parlamentbe, az legitimálja a torz választási törvénnyel szerzett kétharmadot. De ismét csak: parlamenti demokráciát választottunk, és általános választást. Ahhoz, hogy a jelenlegi torz választási törvényen változtathassunk, indulni kell a torz választási rendszerben – mivel nincs másik  – és meg kell nyerni a torz feltételek között, mert ha nem, cserben hagytuk azt a több mint 2,6 millió szavazót. Csalásgyanú esetén pedig addig kell fellebbezni, ameddig csak lehet.

Bár az ellenzéki javaslatok a parlamentben lesöpörtetnek, sőt kiröhögtetnek, azért vannak. Jelzik, hogy létezik még ember e hazán, aki a közjón gondolkodik, s azért tesz. (És mielőtt bárki elővenné a „megélhetési politikusok” szólamot, tessenek már elgondolkodni egy kicsit, mennyire frusztráló már nyolc évig sikerélmény nélkül, és emiatt egyre csökkenő társadalmi támogatással dolgozni. Az a csoda, hogy van még, aki vállalja az ilyen munkát! Ha az az érv, hogy ennyi juttatásért bárki vállalná, hogy kollégái rendszeresen „kisanyám” néven illessék, a házelnök „alkatilag alkalmatlannak” minősítse arra, hogy csendben maradjon, a miniszterelnök meg bicskanyitogató módon válasz helyett „Boldog karácsonyt”-tal szúrja ki a szemét  /ugyebár azt is mondhatná ezzel az erővel, hogy „bú”/ – az menjen, és próbálja ki. Hol a sok aspiráns, aki elég nagy tábort gyűjtött ahhoz, hogy bekerüljön? Na, ugye.)

Negyedszer, nem minden esetben volt már eddig sem meg az a bűvös kétharmad. Egy-két bődületes disznóságot így már sikerült megakadályozni. Ha nem lenne ott ellenzék, ez nem történhetne meg.

Ötödször, vannak a házszabály szerint kötelezően ellenzéki vezetésű bizottságok, például a Költségvetési vagy a Nemzetbiztonsági Bizottság. Ezeken keresztül az ellenzék érdemi hatást gyakorolhat az országra (most tekintsünk el a nemzetbiztonsági bizottság munkájának ellehetetlenítésétől a kormány legbőnyegesebb bőnyege által a választási kampányban, mert máskülönben a normál működést akár bírósági úton is ki lehetett volna kényszeríteni).

Hatodszor, a parlamenti képviselők többletinformációhoz juthatnak bizottsági tagságaik és plusz jogosítványaik révén. Bejuthatnak oda, ahova Te vagy én vagy a sajtó nem, jogosultak információt kérni és azt közzétenni. Felhatalmazásunkkal és többletjogosítványaikkal megszólíthatnak állami szerveket. Te hányszor kerested már föl a képviselődet, hogy járjon el valamilyen ügyben? Vagy annyira nem érdekelt egy ügy sem? Na, ugye.

Hetedszer, a magyar parlamenti képviselők - pártjuk választási eredményének megfelelően - részt vesznek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének munkájában (Ez nem az Európa-Parlament!).  Magyarország, népességének megfelelően, hét képviselőt küldhet ide. A közgyűlés össz-európai válaszokat igénylő kérdéseket vitat meg – jó színtér a magyar vélemények, köztük az ellenzék véleményének hangoztatására. Ily módon nyilvánvalóvá válhat, hogy Magyarország nemcsak szolgalelkű hülyék és becsapott, megfélemlített nyomorultak gyülekezete.

Nyolcadszor, én nem azért szavaztam a képviselőmre, hogy ne legyen ott, hanem éppen azért, hogy legyen ott, és képviseljen engem akkor is, ha nehéz. Ezért fizetek neki, és a pénzemért elvárom, hogy dolgozzon. Szerintem kb. 2,6 millióan ugyanígy gondolták.

Ha az ellenzéki képviselők nem veszik fel a mandátumukat, az ő körzetükben – de csak abban! – új választást kell kiírni. Még ha meg is tudják ismételni az eredményüket, a torz választási rendszer miatt akkor is marad a kétharmados kormánytöbbség! Mi is akkor az értelme annak, hogy a mandátumot ne vegyék fel?

Az az érzésem, most megint máson – most épp az általunk megválasztott képviselőkön – kérjük számon azt, hogy nem bírjuk kitalálni, hogyan szabaduljunk meg a NER-től. Elverjük rajtuk a port, mert nem képesek megtenni, amire nem sarkalltuk őket és amiben nem támogattuk őket eléggé. Mert nem bírnak azonnali cselekvési tervet felmutatni a mi helyzetünk orvoslására. Akkor, amikor mi magunk, akik tüntetünk a választáson minket ért igazságtalanság ellen, sem bírtuk még normálisan megfogalmazni, mit akarunk.

Nem szeretem az „ellenzékváltás” sokak által meglovagolt gondolatát. Ahogy minket, embereket - sem ellenzékieket, sem kormányoldaliakat - nem lehet leváltani, nem leváltható az ellenzék sem, ami épp a mi érdekeink szószólóiból áll.

Nem megszabadulni kell tehát tőlük. Inkább küldjük őket dolgozni!

 

Jasznevitz László