A Kapcsolat.hu célja, hogy használói közösséget teremtsenek maguknak elektronikus levelezésre, együttgondolkodásra, megtalálják azokat a cselekvési fórumokat és formákat, ahol a szociáldemokrata értékek érvényesülését a hétköznapokban megtapasztalhatják.
 
Kezdőlap 
Blogszemle « vissza az előző oldalra
2009-11-26 16:40
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Időzónák közti utazások

Mi, magyarok, hajlamosak vagyunk balsorsunkat hibáztatni. Szociálpszichológiai evidencia, hogy kudarcainkat egyénileg hajlamosak vagyunk a körülményekre fogni.
Az időzónák közti utazások, az időeltolódások rendesen felforgatták az életünket. Azt mondják, hogy éppen annyi nap kell az átálláshoz, ahány óra különbség van két időzóna között. Pekingben hét órával több van, mint Budapesten. Amikor itthon délután van, ott akkor mentünk aludni, és éppen akkor keltünk fel, amikor itthon lefekvéshez készülődtek. Pechünkre visszafelé ez éppen fordítva van. Miután hazatértünk egyetlen éjszakára, mehettünk Moszkvába, ahol megint két órával több van, mint itthon.
Nyilván ez az oka annak, hogy Moszkvában is már hajnalban fenn voltam. Olvastam, televíziót néztem. A BBC-n hosszú tudósítás volt az Anglia északi részén pusztító árvizekről, hatásos, személyessé tett riportokban mutatták be a hatalmas esőzések által felborított, tönkretett életeket. A felkavaró képek végén a riporter a következő mondattal fejezte be az anyagot: „Együtt túl leszünk majd a nehézségeken”. Azon gondolkodtam, hogy vajon ilyen mondat elhangozhatna-e nálunk. Attól tartok, hogy nem.
 
Sok-sok hónappal ezelőtt hosszan idéztem itt a blogon Phelps Nobel-díjas amerikai közgazda kutatásait. Eszerint az országok sorsát elsősorban az dönti el, hogy miként gondolkodnak, viselkednek az emberek, milyen értékeket vallanak a közösségek. A nemzetek versenye mögött kultúrák versenye van. Siker és sikertelenség között társadalmi, kulturális beállítódások közötti különbség van.
 
Mi, magyarok, hajlamosak vagyunk balsorsunkat hibáztatni. Szociálpszichológiai evidencia, hogy kudarcainkat egyénileg hajlamosak vagyunk a körülményekre fogni. Ebben nem különböznek egymástól a más-más nemzethez tartozó emberek. A mi esetünkben többről is szó van. Egyfajta évszázados panaszkultúráról.

Pedig jobban járnánk, ha bíznánk magunkban, ha nem a világban keresnénk a hibát. A körülményekre nem érdemes haragudni, azok sokfélék lehetnek. A mi dolgunk, hogy bármilyenek is legyenek, próbáljuk meg a magunk javára fordítani azokat. Az ismert alapvicc szerint arra a kérdésre, hogy miként érezzük magunkat, röviden azt válaszoljuk, hogy jól. Hosszabban meg azt, hogy nem jól.

Persze tudom én, hogy szokásokat, gondolkodást és mentalitást átalakítani a legnehezebb. De az ország vezetői, a közszereplők sokat tehetnek azért, hogy mi, magyarok bátrabban, pozitívabban nézzünk a világra. Panasz helyett bíztatásra van szüksége az országnak annak elhitetésére, hogy sikeres lehet saját erejéből, van hozzá tehetsége, ereje.

Abban kellene versenyezni, hogy ki tud ezért többet tenni.
Értékelés
Eredmény:
Kedvenc + Nyomtatom MegosztomMegosztom
Trackback
A blogbejegyzés trackback címe: http://kapcsolat.hu/blog/trackback/91350

A funkció használatához lépj be vagy regisztrálj!

«« « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 »»

Listázás:

iohannes
2009-12-13 15:48
#854575 | Válasz Manka42 #851315 hozzászólására:
 Nézzük végig, milyen reformok mentek végbe! Sorold, mert én csak katasztrófát látok! És milyen pénzelnyelő rendszerekhez nyúltak hozzá? A Zuschlag-féle pénzelnyelésre gondolsz? Mert az olyasmit tényleg felvirágoztatták.
  A szociális háló szakadozása az MSZP felelőssége. Azzal, hogy nem sikerült a munkaerőpiacra hozni az embereket, hanem az államtól való nagyobb függés és így a szavazatszerzés érdekében egyre szélesítették, bátorították egy darabig a segélyezést, az az MSZP felelőssége. Amikor Gyurcsány az egyéni felelősségvállalásra buzdít, akkor az a hamis benne, hogy az ő pártja kényeztette el a segély-vadászokat, az MSZP alakította ki a "nekem jogom van minden segélyhez, és nem akarok dolgozni" szemléletet az emberekben.
 A hitelfelvétel korlátozására igenis szükség van. Egyetértek. A kormány hitelfelvételét kell korlátozni, mert amit most ők kipumpálnak a klientúra számára azok gazdasági szervezeteibe, azt az adófizetők fogják megfizetni. A BKV-s végkielégítések most az IMF-től jönnek, és hosszú évekig kamatostul fogom én fizetni az IMF-nek.

Manka42
2009-12-09 01:27
#851315 | Válasz nadirugo #849151 hozzászólására:
Amit írsz az nagggyon jól hangzik. S már elégszer hallotta mindenki. Csakhogy
nézzük  már meg, hogy ott milyen reformok mentek végbe, milyen nagy pénznyelő rendszerekhez nyúltak hozzá és milyen ott a szociális háló, milyen például a rokkantok aránya a társadalomban stb. stb. S végül mi működik másként egy cseh ember fejében. Az előbb szóltam hozzá a hitelfelvétel korlátozásával kapcsolatos fórumhoz. Ide másolom. Mert szerintem ide illik:

"Ez nem vissza a múltba. Épp ellenkezőleg a múlt berögzült rossz szokásaitól próbálják "megvédeni" kedves honfitársainkat., akik nyakló nélkül minden alap nélkül mindig tovább nyújtózkodnak, mint ahgy a takaró ér. Ideje volt valamit csinálni, mert nálunk nem működik a normális önkontroll és pénzügyi racionalitás mint tőlünk nyugatabbra..
Egy egyszerű példa:  Az egyik nagy élelmiszerlánc igazgatója azt nyilatkozta, hogy a válság beköszöntével felkészültek arra, hogy a kelet-európai régióban visszaesik majd a vásárlási kedv. AHA.!!!! Mindenhol visszaesett (cseheknél, szlovákoknál, lengyeleknél, románoknál, stb. ) KIVÉVE Magyarországot, ahol NÖVEKEDETT a bevétel sőt egyes termékeknél rekordot dönt az ezévi bevétel.....
A hitelfelvétel korlátozásra igen is szükség van."

Amadeus
2009-12-07 23:53
#850170 | Válasz barragon #849289 hozzászólására:
Kedves Barragon!

Nem a megszólítást vettem zokon, hanem az utána következô, összesen négy felkiáltójelet tartalmazó két mondatot. Szerintem nem szolgáltam rá.

Kifejtenéd a listaállítás lényegét kicsit bôvebben? A budapesti lista elejérôl is?
Kösz.

barragon
2009-12-07 08:56
#849289 | Válasz Amadeus #848139 hozzászólására:
Abszolút nem erről van szó, hanem arról, hogy másról szól a lista állítás!Kételyeim nakem is vannak! Sajnos nem is kevés! A személyes megszólítás, csak a válasz miatt történt! Legközelebb talán ezt sem kell személyesítenem?!

nadirugo
2009-12-06 20:41
#849153
Az IDŐZÓNÁHOZ szóltam hozzá az előbb!!!

nadirugo
2009-12-06 20:39
#849151
Feri! Zsinórban hatszor juttattátok koldúsbotra az államháztartást!
Mostanság 1200 md kamatot nyögünk, kb. 800md-dal többet, mintha
Szlovákiával tartottuk volna a lépést ,amelynek , 2001-ben a miénkkel
majd azonos 50% körüli volt az államadóssága!!!!!
"Büszkén", bátran abba gondolj bele, évi plussz 800milliárddal hol
tarthatnánk?

Amadeus
2009-12-05 18:19
#848139 | Válasz barragon #847934 hozzászólására:
Bántottalak?

Feltettem egy friss infót - az erre járóknak - elolvasásra, alatta hangot adtam kételyeimnek. Szerintem ennyi volt, nem több. Semmi személyre szóló nem volt benne.

Mi a baj vele, vagy netán velem?

barragon
2009-12-05 13:13
#847934 | Válasz Amadeus #847483 hozzászólására:
Tisztelt Amadeus! Talán tételezd fel, hogy ezt én is tudom!!! És tényleg tudom! De az országos listának nem a szavzólapon, hanem a párt kommunkációjában van olyan jelentősége, hogy mit is képvislnek azok a személyek, akik az elsők között szerpelnek??? Azaz a párt egészének kommunkációja, összhangban van-e azzal, amit a SZEMÉLYEK képviselnek? Vagy valamiféle folyamatosságot, vagy valamilyen megújulási szándékot lehet-.e feltételezni, illetve ezeknek milyen arányát "jelképezi" a lista!? ha a kommunikáció tartlama arra irányul, hogy bizony sok szép eredményeket értek el a kormányztai ciklus (ciklusok) során, ami persze igaz, de azért a megújulásra is szükség van, sőt a követett politikai stratégia alpvetően helyes volt (2206 után!!), de nem eléggé következtesen és hibákkal terhesen végeztük, akkor a személyi összetételnek is ezt ILLIK "közvetíteni"!!! Ha pedig alapvető VÁLTOZÁSRA irányul a politikai strtégia, akkor nyilván olyan személyi összetétel kell, amely ezt az "üzenetet" közvetíti!!Hogy a Szili-féle "alapvető változást" követelő stratégia nem alkalmas sem azz ország valóságos helyzetében komoly politikai változásokra, mert a folytatott munka iránya alapvetően jó, akkor logikus, hogy ő ne is szerpeljes a listán előkelő helyen! Szerintem  a személyes sértődés mellett, Szili ,HELYESEN belátta ezt!

Visszalépett felhasználó
2009-12-05 11:04
#847822 | Válasz Támasz #847760 hozzászólására:
A Népszabadság értesülései benne van Molnár Csaba:
Ezt írja a Népszabadság:
Kattints ide

Egyébként meg ma ülésezik a választmány ma dől el, kit javasolnak és milyen sorrendben a listán, amit a jövőheti kongresszus elé terjesztenek.
Majd estére már többet tudunk.

Támasz
2009-12-05 10:21
#847766 | Válasz Visszalépett felhasználó #847683 hozzászólására:
Szanyi Tibor blogjában és - tőle.

Gondoltam: ebben csak hiteles?

Ha nem, annak nagyon örülnék. Az MSZP gyors jópontokat szerezhetne - ha már egyszer nem kezdeményezett hivatalos vizsgálatot a felelősség megállapítására -, ha az említett urat a lista környékére sem engedné. (Nem félteném az egzisztenciáját, valamelyik mobiltelefon-társaság biztos örömmel alkalmazná: értékesítő ügynöknek...)
«« « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 »»

Blogger adatai


gyurcsany

Blogbejegyzések: 714 db
Blog hozzászólásai: 8 db
Leggyakoribb blog címkéi:
Még nem címkézett

RSS gyurcsany blogjainak RSS csatornája