Marika

"Egy hadsereg inváziójának ellen lehet állni, de az eszmék inváziójának lehetetlen." (Victor Hugo)

Miért szavazok Karácsony Gergelyre?

 
Olvastam a programját, figyelemmel kísérem az országjárásáról készített videókat, megnéztem a különböző - vele készített - interjúkat, és mára már egyértelművé vált számomra, hogy a helyes döntést az hozza, aki Karácsony Gergelyre adja a szavazatát.  
 
Találtam a Facebook oldalán: "„Folytatjuk!” Ez az egy mondat volt Orbán Viktor választási programja 2014-ben. És ez a program akkor kétharmadot ért. Nekünk van szövetségünk, árnyékkormányunk, programunk és vannak miniszterelnöki vállalásaim is. Készen állunk. Azt mondom: ne folytassuk! Kezdjük újra."
 
Tehát - ellentétben Orbán Viktor 2014-es választási programjával, Karácsony Gergelynek valóban van programja. Milyen vállalásokat is tett? Ebből csak címszavakban: (Párbeszéd oldaláról)
 
*Havi 30 ezer forint a gyerekeknek, 60 ezer a felnőtteknek, 90 ezres minimum a nyugdíjasoknak
* Nettó 150 ezer forintos minimál- és 250 ezres átlagbér a dolgozóknak
*A gyermekéhezés felszámolása
*A beteg családtagok ápolásának munkaviszonyként történő elismerése
 
*A CSOK átalakítása, a lakásfenntartási támogatás zuglói modelljének országossá tétele
*100 ezer szociális bérlakás, 25 ezer kollégiumi férőhely építése 4 év alatt
*Lakbérplafon bevezetése, a kilakoltatások megelőzése, a hajléktalanság felszámolása
 
*Az alacsony és közepes jövedelmek emelése a szja célzott csökkentésével, az Alapjövedelem bevezetésével és tudatos bérpolitikával
*A nagyvállalatok magasabb társasági adókulcsának visszaállítása, a látványsportok tao-kedvezményeinek eltörlése
*Adó-kivetés a nagy vagyonokra, az offshore ügyletekre, a spekulációra és a környezetszennyezésre
 
*A munkaidő csökkentésének támogatása,  a munkaidőn túli dolgoztatás véget vetése
*Új, munkavállaló-barát munka törvénykönyvet kidolgozása, a szakszervezetek megerősítése,
*a gazdaság kifehérítése, jogbiztonság és igazságos verseny megteremtése
*az értelmetlen közmunka felszámolása, a szociális szövetkezetek segítése 
 
* A tankötelezettség kiterjesztése 18 éves korig
* az első diploma megszerzésének ingyenessé tétele
* Új közmédia létrehozása
 
*50%-os béremelés az ápolóknak és szakdolgozóknak
*a kórházak eszközellátásának nagymértékű bővítése, a kórházi fertőzések visszaszorítése
*Színvonalas és elérhető háziorvosi ellátás  mindenhol
 
*A Fidesz bűnözőállamában a kormányzás a lopásról szól. A kormányváltás után:
*a közpénzből lopott óriásvagyonok visszavétele
*Oligarcha-adó és progresszív földadót bevezetése
*Korrupcióellenes Ügyészség és a Közérdekvédelmi Központ felállítása; a politikusok és családtagjaik vagyonának átláthatóvá tétele
 
Nem emeltem ki minden vállalását - de a legfontosabbakat igen. 
 
Kedves menekültektől rettegő honfitársaim! Karácsony Gergely programjában nem szerepel a kerítés lebontása! Sőt! Nem csak a programjában nem szerepel, de szinte minden beszédében, nyilatkozatában, a vele készített interjúkban elmondja NEM BONTATJA LE A KERÍTÉST. Mint pl. a legutóbbi nagyinterjúban, ami az Indexben olvasható
 
"A kormány és a kormánysajtó nagy erővel sulykolja, hogy ha Karácsony hatalomra kerül, lebontaná a kerítést. Tényleg lebontaná?
 
Nem. A kerítés marad. Orbán megy.
 
És ön is felépítette volna?
 
Azt nem mondom. Akkor építettem volna, ha nem lett volna ennél is hatékonyabb megoldásom a problémára.
 
Azt mondja, hogy nem bontaná le a kerítést, de nem is biztos, hogy felépítette volna. Most akkor mit állít?
 
A kettő nem összeegyeztethető álláspont? Nem én voltam a miniszterelnök, amikor megépült, de én leszek, amikor megmarad."
 
Úgy-e elég indokot hoztam fel annak bizonyításául, hogy miért is kell Karácsony Gergelyre szavazni?
 
Ha még sem elegek ezek az indokok, akkor még hozzáteszem Karácsony Gergellyel kapcsolatos benyomásaimat:
 
Fiatal. Nyílt tekintetű, őszinte, intelligens. Az emberekhez, az emberek nyelvén beszél. Nagyfokú empátiával figyeli az emberi sorsokat, keresi a megoldásokat az ország gondjaira. Tisztessége - még a hibákat nagyítóval kereső Fidesz számára is - kikezdhetetlen.
Nem a hatalomért küzd, nem a hatalomért vállalta el a jelöltséget, hanem - mint többször elmondta - az országot szeretné, és megválasztása esetén fogja is szolgálni.
 
És nem utolsó sorban.  Ha ő lesz a miniszterelnök, akkor Magyarországon minden nap lesz Karácsony :)
Szóval... a fentiek miatt szavazok Karácsony Gergelyre - és mindenkit arra bíztatok, hogy vegyen részt a szavazáson és voksoljon rá!…
Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Köszönöm, Katicabogár!

Aki keres, az talál! :)))
"Képkeresésben" általában jó vagyok.
Másban meg igyekszem, ha nem is mindig sikerül...
 

De jó képet találtál róla :) 

Én azért szeretnék rá szavazni, mert eddig 90 óta nem találkoztam ilyen bizalomgerjesztő arcú politikussal.
Nagyon szimpatikus és becsületes ember benyomását kelti az emberben.
Még semmit nem tudtam róla, de amint megláttam, azonnal arra gondoltam: Ilyennek kell lennie egy ország vezetőjének!
Aki nem így látja, azt csak sajnálni tudom, mert az szerintem valamilyen önös érdekből, vagy rossz befolyásolás alatt állva igencsak "elvakult" lehet.

Igazatok van Katicabogár:
LEGYEN MINDIG KARÁCSONY! :)))
https://debmedia.hu/wp-content/uploads/2018/01/Kar%C3%A1csony-Gergely.jpg
 

Én is így gondolom Kata :)

Aki jót  szeretne és Karácsonyt is, akkor szavazzon Karácsony Gergelyre és az MSZP - Párbeszéd  listájára!