farkas1414

farkasososan a világ

A liberálfasizmus

Hiánypótlónak számítom ezt az írást, mert barátaim és kevésbé barátaim tátott ámulattal kérdezik, mi is az a liberálfasizmus? Azonnal etimológiai kifogást tettek, mert ez a szóösszetétel nem lehetséges tudattartalmat takar szerintük. Itt egy rövid kanyarral megemlíteném, hogy a tüzesvíz sem létezik, hiszen összeegyeztethetetlen tünetegyüttest produkálnak, mégis a gabona pálinkát ezen a néven emlegette az indián lakosság. Látszólag, a szóösszetételben ellentmondás található, hiszen míg a liberalizmus egy tág teret átölelő, megengedő magatartás formára utal, addig a fasizmus az élő diktatúra, komoly kirekesztésekkel.

Ettől frappánsabban mégsem lehet a mostani hazai gyűlölködőket nevezni. Mitől is gyűlölködők ezek az emberek? Liberális szlogeneket hangoztatva nagy általánosságban a demokrácia és a szabadságjogok nagy harcosainak képzelik magukat. Küzdenek a szabadságjogokért, a vélemény és gondolat szabadságért, az általuk elnyomottak és kirekesztetteknek képzeltek életminőségének javításáért. A többség szabadsága és jogai soha nem érdekli őket! Önnön jóságukban vetett hitükben megdicsőülnek és önmagukat demokratának és tévedhetetlennek hiszik. Egyetlen elvet nem tartanak be, amiből a klasszikus liberalizmus gyökerezett, az élni és élni hagyni nemes eszméjét! Ők azok, akik ebben a  harcban a mocsokból felvették a fasizmus piszkos kardját és fasiszta gyakorlatot követve küzdenek az általuk vélt nagy szabadságért. Nem riadnak vissza a kirekesztéstől, a negligálástól és az ellenfelet ellenséggé minősítik, üldözik. Minden olyan gyakorlatot és magatartásformát támogatnak, amelyet a többségi társadalom épp csak megtűr, vagy egyáltalán nem tolerál. Akár szembe mennek a törvénykezéssel is és a tolvajlást bocsánatos bűnné nemesítik. (megélhetési lopás) Mindenki ellen, aki felemeli a szavát a deviancia, a bűn és az el nem fogadott magatartásformák ellen, azonnal harcba szállnak és fasiszta módszerekkel teszik lehetetlenné, akit nemzeti érzelműnek gondolnak. A nemzet fogalma vörös posztó a szemükben, ezzel le is lepleződött valódi arcuk! Nekik köszönhetjük, hogy a legégetőbb társadalmi problémáinkról még beszélni sem szabad! Valójában igazi diktátor fasiszták ezek az emberek, csak liberális álruhát vettek magukra. Akár a hazájukat is képesek elárulni, hiszen csak a cél a lényeg, a haza semmit nem jelent ennek a nagyhangú, saját nagyszerűségük tudatában megdicsőült bűnpártolóknak. Lejáratják az országunkat is, csak ismét a hatalom közelébe kerülhessenek, de itt már kimondták rájuk a NEM-et! Ilyen fasiszta, nemzetellenes csoport nem kell a politikába, és amikor valamilyen csellel visszalopakodnak, a választók megint visszatolják őket oda, ahová valók.  A gazdaság tönkretételéhez, a demagóg fröcsögéshez és a nyílt színi hazudozáshoz értenek leginkább ők, akik a bűnpártolás miatt a köztörvényes briganti névre szolgáltak rá méltán, de magam csak úgy hívom őket: liberálfasiszták!…

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Bocs javítok, mert most láttamcsak hogy elirtam pl Sierra Nevada vagy a Pireneusokba. Így helyes Igaz mindkettőSpanyolországban van de akkor is legyünk pontosak ( A Pireneusok még Franciországba is van, meg Andorrába) De akkor is. Ami pontos az pontos

Newm éreztem magam találva, én ugyan is tudom ezeket veled ellentétben, meg még néhány elképesztő figurával ellentétben. Ráadásul én még komolyan is veszem a kérdést, nem úgy mint ti. Nekám tényleg Hazám Magyarország és nem csak mondom ezt. Tudod nekema világ legmagasabb hegye a Kékestető mert az Magyarországon van, és a legnagyobb folyók a Duna meg a Tisza. Holott megmásztam már sokkal magasabb hegyeket is ( pl. Sierre Nevada- Pireneusokba) És látamm már lényegesen nagyobb folyókat is ( pl. Volga, Mekong) Mégis azt tartom hogy nekemezek a legnagyobbak, A Balatona MAgyar tenger és a legcsodálatosabb ( pedig volt alkalmam néhány tengerbe megmártózni) és a legszebb "sivatag" a Hortobágy- pedig abban is volt részem. De akkor ez Magyarországon van én itt születtem és ez a Hazám- és nem engedem, hogy mindenféle hülye paprikajancsik degradálják ezt a kis országot és fajmagyarkodásukkal ártsanak neki. Ráadásulolyanok akik bunkók és nem tudnak viselkedni, nem európába valók- akik miatt szégyenkeznem kell hogy magyarnak tartom magam, és nem teszekle róla - akik el akarnak üldözni éslehetetlenné akarják tenni az életenmet a baromságaikkal. Ha valaki találva érezheti magát akkor azok ti vagytok fajmagyarok akik nem tudjátok becsülni az a szépet amivel rendelkeztek. Nálatok sokkal kulturabb népek hasra esnének a gyönyörűségtől ha ilyen szép országba lakhatnának, ti meg hülyén elherdáljátok.
Ja és megvetek minden olyan magyarkodót aki ezt nem becsüli, és nem nézem semmibe se.
Nema ttól lesz valaki magyarrá, hogy tányér nagyságu kokárdával rohangál március 15-én, hanem attól hogy becsüli és ezért az országér dolgozik. Már pedig egyetlen határon túli magyar sem dolgozik ezért az országért. Aki pedig az én országomat, hazámat másnak adja, mást dédelget, külhoniaknak ad engedély arra, hogy beleszóljanak az én országomügyeibe az mind hazaáruló és el kell taposni. Érdemtelen arra hogy magyar nevet viseljen.
Tudod ha Goebbesl reinkarnáció lennék akkor nem itt lennék azt ugye tudod? Vagy ezt sem?

Nem érdekel a sértődöttség én nem a lelkeket ápolni vagyok itt! Találva érezted magad? Én csak a hazaárulókról írtam! Fajmagyar? Ki vagy te? Goebbels reinkarnáció? :-)

Aha, az vagy. Ugyan is már régen nem arról írtam, de erre sem vagy hajlandó válaszolni. Akkor, miért is nem vagy az?
Ami meg a fekélyedet illeti. Én német vagyok, nekem tudnom kellett hogy mit jelent a zászlóban a három szin, hogy mióta van három szine a zászlónak. Mit jelent a címer, és mióta van Árpád ház, meg Árpád házi királyok- azok kik és milyen oldalági leszármazottak vannak. Azt is tudnom kellett, hogy hány szentje van Magyarországnak ebből mennyi a helyi szent és mennyi az egyetemleges szent. Ezt egy echte fajmagyarbak nem kell tudni, mert ez neki állítólag a vérében van (marhaság csak nem tudják és szégyelhetnék magukat)
Vagy, hogy a Himnusz az Verbunk, és a Turul meg Kerecsensólyom – fajmagyarnak ezt sem kell tudni. Na, akkor ki a fekély a nemzet testén kedves Farkas. Ti fajmagyarok az első állampolgársági vizsgán elbuknátok, mert saját történelmetekkel sem vagytok tisztába ennyit a Hazáról szellemetekbe. És még ti akartok bárkit is megszólni – ugyan már.

Aha, az vagy. Ugyan is már régen nem arról írtam, de erre sem vagy hajlandó válaszolni. Akkor, miért is nem vagy az?
AMi meg a fekélyedet illeti. Én német vagyok, nekemtudnom kellett hogy mit jelent a zászlóban a három szin, hogy mióta van

Aha, az vagy. Ugyan is már régen nem arról írtam, de erre sem vagy hajlandó válaszolni. Akkor, miért is nem vagy az?
AMi meg a fekélyedet illeti. Én német vagyok, nekemtudnom kellett hogy mit jelent a zászlóban a három szin, hogy mióta van

Na, ne mond? És mi nem tetszett benne? A nemzet vagy a Haza fogalma.
Persze tudom sérti a fajmagyarkodó lelkületetdet, de ettől még ez a nemzet is meg a Haza fogalma is.
Tehát?

  • 355
  • -326

Ne marjátok egymást! Ez a farkas dolga! Valóban több néven, több helyről vagyok tiltva, mert a véleményem nem változik és nem felel meg a véleményterroristáknak! Nem nyitok vitát a nemzet fogalmáról, mert akinek ez nem szubsztancia, azzal nincs mit beszélni! Mindig és mindenhol leleplezem a liberálfasisztákat, mert ők fekély a nemzet testén! Ja és gyáva lennék? Álmodj királylány! :-)

Te nem is vagy remek :P :)

A hosszú hülyeségedet meg majd máskor olvasom el. Bár az eleje is elmondott róla mindent.

Na, és miért is? Nem ez van leírva a blog bevezetőjében? Az remek, én meg amikor értelmezem, már nem vagyok remek? hogy is van ez?
(Vagy ne tán más van leírva? - csak csendesen kérdezem - ha nem ez akkor mi?)

Mutogatni kéne titeket. Az összes embert eltántorítanátok attól a gondolattól, hogy valaha is az mszpre adja a voksát.

Remek írás :o)

Kedves farkas!
Mondjuk azt hogy nem csalódtam benned – gyáva alak vagy. Nem mered felvállalni. No majd én megteszem helyetted.
A nemzetet már leírtam. Most leírom a Haza fogalmát is.
A Haza: életteret jelent, hol az ember születik, nevelkedik és meghal. Ez meghatározza az ember további életét. Az élet a világ bármely részére sodorja, a szülőhely, hol felnevelkedett, mindig eszébe jut, ha rágondol, szívét melegség önti el és vágyik vissza. Az téves eszme, hogy a hazát etnikai hovatartozás és annak többsége határozza meg, és a többi kisebbség.
A Hazát egyetlen nemzetiség etnikum sem sajátíthatja ki magának. A Haza az országhatárain belüli terület. Az itt élő nemzet sajátja, tulajdona, de nem tulajdona a határon kívűlieknek. Legyen az bármely nemzetiség tagja, még akkor sem, ha esetleg a Hazában az államalkotó nemzetiséghez tartozik. Német nemzetiségként nekem Magyarország a Hazám és nem Németország. Éppen ezért a Romániába élő magyarnak Románia a hazája és nem Magyarország. ( Ő ott született, ott nevelkedett, oda köti minden) Hazája csak egy van egy embernek és ezt sem politikai rendszerek sem pedig Hatalmi konglomerátumok és döntések nem befolyásolják. Az élettér tulajdont jelent. Ezt egy azonos etnikai csoport nem sajátíthatja ki. Akik azonos élettérben születnek és nőnek fel, azonos jogok és kötelességek illetik meg. Ők a hazának állampolgárai, így nincs kisebbség. A származási hely nem azonos a hazával.
A nemzetiségekben lehetnek különböző származási helyek, de ez nem jelenti azt hogy azonos lenne a Hazájuk. Aki a nemzetiséget a nemzet fülé emeli az a Hazának az ellensége. Ugyan is eladja az életteret a tulajdont másnak. Így amikor a határon túli magyarok állampolgárok lehetnek az én Hazámban anélkül, hogy ide jönnének, aki ezt támogatja az eladja a Hazáját.
Ez ilyen egyszerű. Nem az számít, hogy hány szerződés meg határvonal van, hanem a mindenkori államhatár, a nemzet ez számít és nem az óhaj.
Na, akkor most a szövegedre visszatérek.
„Mitől is gyűlölködők ezek az emberek? Liberális szlogeneket hangoztatva nagy általánosságban a demokrácia és a szabadságjogok nagy harcosainak képzelik magukat. Küzdenek a szabadságjogokért, a vélemény és gondolat szabadságért, az általuk elnyomottak és kirekesztetteknek képzeltek életminőségének javításáért.”
A liberalizmus jobboldali ideológia, mivel a szubjektum elsődlegességét tekinti mérvadónak, már pedig a szubjektivizmus
A szubjektum elsőségét és objektivitás dialektikáját az objektivitás kárára megsértő ideológia Legtöbbször a hanyatló uralkodó osztályok, a retrográd társadalmi jelenségek apológiáját szolgálja, s tagadja a realizmus és a pártosság követelményét. Formai szempontból gyakran formalrimusban, modorosságban, excentricitásban nyilvánul meg.
Ez azt jelenti hogy az embert tekinti relatívumnak és a környezetet pedig abszolutumnak. AZ ilyen megközelítés viszont a jobboldalra jellemző és annak az általános meghatározása. Tehát ha vissza utalok a te mondandód első lényeges meglátására akkor aliberálfasizmus képviselői a jobboldalhoz tartozók lehetnek csak. Alátámasztja ez az is hogy a szabadelvűség megfogalmazásában szabadságjogokról beszélnek, de a liberálisok nem tudnak abban megegyezni hogy melyek lennének ezek a szabadságjogok. Másrészről pedig a demokráciát hatalomgyakorlásként értelmezik ( miként a diktatúrát is- pedig az sem az) és a szabadságot, pedig szabadságjogok formájában akarják garantálni. Pedig ahol szabadságjogokat garantálnak ott nem lehet szabadság hisz a szabadság az nem a szabadságjogok együttese, hanem a természeti és társadalomi törvényszerűségek szükségszerű ismeretében hozott döntés. Minél szabadabb az ember annál szükségszerűbb, ez a széles ismeret. A nem-ismeret következtében felszaporodott döntések közötti önkényes választás ennek a szükségszerűségnek a hiányát jelenti csak, és azt hogy a eseménynek, törvényszerűségek és dolgok uralkodnak az ember felett és nem az ember uralja őket. Összességében megállapítom, hogy az első bekezdésed tökéletes leírása egy jobboldali önkényuralmat kiépítő rendszernek- mint például Orbán Viktor által épített rendszer.
Nézzük a második gondolatsort.
„A többség szabadsága és jogai soha nem érdekli őket! Önnön jóságukban vetett hitükben megdicsőülnek és önmagukat demokratának és tévedhetetlennek hiszik. Egyetlen elvet nem tartanak be, amiből a klasszikus liberalizmus gyökerezett, az élni és élni hagyni nemes eszméjét!”
Természetesen egy jobboldali beállítottságu,pláne meg egy szélsőjobboldali kormányt, pártot miért is érdekelné a többség szabadsága és jogai. Mint már mondtam a demokráciát a hatalomgyakorlás mikéntjének és politikai haszonelvűségnek tekintik. Ebből következik az hogy megvalósítják a kisebbség uralma egy többség felett című alfejezetet – lásd a választók akaratából hatalomra jutott FIDESZ, vagy a bejutott Jobbik,amely különböző követelésekkel méginkább akisebbség hatalmát akarja megerősíteni. A Jobbiknak eszébe sincs követelnia hatalmi ágak szétválasztását- amely az önkényuralom legbiztosabb jele( például Montesquiei szerint az államba), de még ha a hatalmi ágak közöti fékek és dinamizmusok hiányát sem teszi szóvá ( Hogy erre is egy példát mondjak: A Monetáris Tanács elnök, elnökhelyetttes alelnök és tagok kinevezéséhez a Miniszterelnök szükséges, vagy ellenjegyzés vagy kinevezés szintjén, ezzel csorbítva nem csak a Monetáris Tanács, de KE jogkörét is)
Az élni és élni hagyni elv – nem a klasszikus liberalizmus alapelve ebben tévedsz. Még a klasszikus gazdasági liberalizmus sem mondott ilyet ki( pedig az igazán klasszikus liberalizmus az az) Ez az Oweni Szocializmus alapelvei közé tartozik. Tehát ha ezt a liberálisoknak ítéled meg akkor tévedsz.
Lássuk a következő gondolatsort.
„Ők azok, akik ebben a harcban a mocsokból felvették a fasizmus piszkos kardját és fasiszta gyakorlatot követve küzdenek az általuk vélt nagy szabadságért. Nem riadnak vissza a kirekesztéstől, a negligálástól és az ellenfelet ellenséggé minősítik, üldözik.”
Nos hát akkor nézzük először is a fasizmust ( nem a gyüjtőfogalmat, hanem a fasizmust magát – gondolom erre gondoltál.
A fasizmus egy ókori hatalmi jelvény elnevezéséből a "fasces" szóból származik, amely eredetileg a teremtett világ egységét és a hatalmat szimbolizálta. Jelentése: az egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb forrása. Afsizmus egy tekintélyuralmi rendszer, amely jobboldali értékeket tekint magáénak A Családot tekinti alapegységnek, az isteni behatás következtében egy központosított akaratnak rendeli alá a nemzetet, a hősiességre alapoz, ugyan akkor pedig retorikájában a nacionalizmust részesíti előnybe, amit patriotizmusnak álcáz. Kifejezetten szélsőjobboldali ideológia, melyben a kirekesztés és negligálás alapvető eleme a tekintélyuralmi rendszernek - nálunk ilyen a Jobbik.
Természetesen ehhez az is hozzá tartozik hogy a politikai ellenfeleket el kell taposni, meg kell semmisíteni ebben az igénybeveendő eszközt szentesíti a cél. A fizikai megsemmisítéstől az üldözésen keresztül, a hazugságok(alternernatív igazságok) terjesztésén át, a féligazságok és ferdítések agitációjával, az ellenségnek minősített politikai ellenfél lejáratása a cél. Vagy nem a Jobbik szokot időnként a FIDESZ és a KDNP –is őrületes módon kommunistázni és mutogatni egy olyan rendszerre, ami oly messze volt a kommunizmustól mint ama bizonyos Makó vitéz Jeruzsálemtől. Nem annak minősít minden előremutató lépést amely a hatalmát veszélyezteti, vagy ajól átgondolt hatalmi elit tekintélyuralmát akarja lerombolni?
Következő gondolatsor.

„Minden olyan gyakorlatot és magatartásformát támogatnak, amelyet a többségi társadalom épp csak megtűr, vagy egyáltalán nem tolerál. Akár szembe mennek a törvénykezéssel is és a tolvajlást bocsánatos bűnné nemesítik. (megélhetési lopás) Mindenki ellen, aki felemeli a szavát a deviancia, a bűn és az el nem fogadott magatartásformák ellen, azonnal harcba szállnak és fasiszta módszerekkel teszik lehetetlenné, akit nemzeti érzelműnek gondolnak. A nemzet fogalma vörös posztó a szemükben, ezzel le is lepleződött valódi arcuk! Nekik köszönhetjük, hogy a legégetőbb társadalmi problémáinkról még beszélni sem szabad! Valójában igazi diktátor fasiszták ezek az emberek, csak liberális álruhát vettek magukra. Akár a hazájukat is képesek elárulni, hiszen csak a cél a lényeg, a haza semmit nem jelent ennek a nagyhangú, saját nagyszerűségük tudatában megdicsőült bűnpártolóknak. Lejáratják az országunkat is, csak ismét a hatalom közelébe kerülhessenek,”

Na igen de mit is vársz el egy olyan társaságtól akik,a diktatúrát pejoratív értelemben használják, saját céljaiknak megfelelően alkalmazzák a pejoratív jelzőt, és nem törekednek annak igazi tartalmát megjeleníteni. (Hívatal)
Vagy mit vársz egy olyan társaságtól, akik a harácsolásban nagyok - és a Miniszteri Hivatal ( dictator) szerint mindenki annyit ér, amennyit meg tud szerezni - mit vársz, egy olyan ideológiától amely arról szól hogy a devianciát letagadjam ( Cigánybűnözés nincs) és behelyettesítsem egy másikkal amire hivatkozva, üldözhetem a számomra kellemetlen alakokat( Viszont van egyenruhás bűnözés), amely a társadalom perifériájára szorultakat bűnözőnek tekinti és nem tesz semmit ennek a devianciának a felszámolásáért.
Támogatja a rasszizmust és antiszemitizmus legocsmányabb formáját. Csak utalnék az 1947-es TV.harmadik cikkely- amely kimondja, hogy fasiszta csoportok működése, alakítása nem engedélyezett – mégis vígan menetel a Magyar Gárda, Véderőegylet a Betyársereg, fegyveres kiképzést tart a Magyar Nemzeti Arcvonal és még lehetne sorolni néhány rasszista és antiszemita csoport ténykedését. Megvonja a jogalkalmazók jogosítványait, ugyan akkor látszatintézkedésekkel biztosítja azt, hogy a rasszizmus és antiszemitizmus minél jobban elterjedjen az országban. Az erőszakra való felbujtás a Családi erőszak ellenes törvénnyel kapcsolatos magatartás is ( Czakó Úr és tsa. állásfoglalása)
A magyar nemzetiség erőszakos állampolgárosítása nem hogy nem használ a nemzetiség ügyének, de kifejezetten ártalmas, nem beszélve arról hogy a Haza elárulása is egyben. Nem véletlen, hogy Kövér László Persona non Grata lett Erdélyben.
Ami pedig az ország lejáratását illeti, azt hiszem nem kell indokolnom, hogy ez miért illik a jobboldalra, ( azeri baltás gyilkos esete, Welnes szállodák a börtönökből stb.)
ALalpvetően ha ezekre gondoltál akkor nagyon egyet tudunk érteni,mert a jelenlegi jobboldal a legsötétebb árnyat vetíti az országra, nem csak politikai téren de gazdasági téren is. Nemzetközi tekintélyünk sajnos tevékenységüknek köszönhetően a bányász béka hátsó része alatt van három ásónyommal, tartalékainkat pedig sikerült 2 év alatt felélni (30 milla Eurót), amit előtte 13 éven keresztül kuporgattunk össze. Hát mit ne mondjak dicső teljesítmény az már egyszer biztos. Ha ez a liberálfasizmus- akkor ez nagyon találó név a most regnáló jobboldalra nézve. Fedezi a valóságot. Ez van.

Lehet, hogy egy kicsit naiv vagyok :o)

"ettől a teljesen provokativ blogbejegyzéstől távol tartják magukat.

Vajon miért? :p"

Jól írod :) Kérdésedben a válasz :) Részemről legalábbis

Kicsit döbbenetes, hogy az emeszpé helyi védelmezői, akik például minden ártatlan, és bizobnyosan az összes igaz  megjegyzésemre ugranak, irják a választ és ráülnek a dislike gombra, ettől a teljesen provokativ blogbejegyzéstől távol tartják magukat.

Vajon miért? :p

Kedves Wolf!

Nos, ettől frappánsabb jellemzést, még nem olvastam, a jelenlegi hatalom gyakorlóiról.
Szinte minden megállapítás, rájuk illik.

Ez például kimondottan, találó:
"...A gazdaság tönkretételéhez, a demagóg fröcsögéshez és a nyílt színi hazudozáshoz értenek leginkább ők, akik a bűnpártolás miatt a köztörvényes briganti névre szolgáltak rá méltán,..."

Kedves Wolf !

Te már egypárszor ki lettél tíltva, ha igaz, egyes oldalakról !

 

Én is várom a világos megfogalmazásod és igazat adok playának !

irgum burgum!

"nem bántott akit üldözök és akit védek nem szeretem..."

Senkit nem védek! Ha nektek a haza és a nemzet fogalma nem egyértelmű, minek beszélgessünk? Ezek olyan állandók, amiről nem nyitunk polémiát!

Attól tartok nem fog, kibúvókat keres csak - mert ha válaszolna akkor pontosan azokat kéne sárral megdobálnia, akiket éppen védeni akar és azokat kéne felmagasztalnia akiket éppen támadni akar. Így aztán nem fűzök sok reményt ahhoz hogy értelmesen fog válaszolni. pedig amúgy érdekes lenne a téma és akár meg is lehetne vitatni,hogy ez a szóösszetétel jelent-e valamit, vagyis hogy tényleg lehet e liberálfasizmusról beszélni ( gondolok itt például a Falangizmusrra az valamilyen szinten felfogható liberálfasizmusnak) Persze nem gondolom, hogy pont erre gondolt volna barátunk éppen ezért goondolom, hogy nem fog érdemben válaszolni.

Már egyszer megindokoltam neked, hogy miért kérem. Csak azért, hogy ugyan arról beszéljünk és ne elbeszéljünk egymás mellett, de nem vagy hajlandó semmire se. legalább azt leírtad volna, hogy a nemzet fogalmával egyetértesz-e. Azon már el tudnánánk indulni. Itt többen arra várunk, hogy érdemben válaszolj, hogymeg tudjuk vitatni ezt a liberálfasizmus kérdést. De amíg nem tisztázzuk hogy mit értsünk a nemzet, a haza az ország, az állam fogalmai alatt addig nem kerülhet sor semmire sem, mert általában a legöbben ezekket összekeverik és nem ott használják ahol kell. Csak ezt akarjuk elkerülni. Nos lássuk a medvét.
A kérdésemet kiegészítem, az ország, az állam és a nemzetiség fogalmával, Ha ezeket tisztáztuk akkor nekieshetünk annak, hogy valójában kik ezek a liberálfasiszták és van e ilyen egyáltalán, valamint ha van akkor mitől az vagy nem az. Tehát várom az érdemi feleletet. látod -már többen is várják nem csak én.

Fogsz érdemben is válaszolni, vagy csak a szavakon lovagolsz?

Most a Haza fogalmával jössz! :-)  Egyéb ötlet? A libaatop megfogalmazását sem kérted, pedig nem egyértelmű növény! :-)

Állok rendelkezésre a vitára de ne a határozott névelő tudattartamát vizsgáljuk!

:0)

Kedves farkas!
Na, jó akkor csak neked, hogy lásd kivel van dolgod ide írom neked a nemzet fogalmát!
Tudod, én le merem írni, és meg is tudom védeni. Te viszont nem mered leírni. No lássuk mi a véleményed erről?
A nemzet az ország határain belül élő népességet jelenti, az ország boldogulásának forrása, a haladásának letéteményese. A nemzetet nemzetiségek alkothatják és nem összekeverendő a kettő.
Egy nemzetbe több nemzetiség is tartozhat, például a francia nemzetbe tartozik a breton, a normand, a szász, flamand, stb. egy nemzetiség több nemzetnek is lehet része: például a német ( Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország, mint nemzethez is tartozhat)
Látod, én le merem írni – nem félek a fogalomtól. Te miért féltél? Nem fáj ám – bár ugaz én nem írkálok, olyat még a szélsőjobbról sem, hogy nemzetellenesek – pedig aztán ők tényleg azok – (fajmagyarkodók akik csak ártanak a nemzetnek.)
Na, most kedves farkas ezek után kérdezem tőled, kik is azok, akiknek vörös posztó a nemzet?
Csak nem azok akik a nemzetiséget összekeverik a nemzettel és a nemzetet arra akarják felhasználni, hogy nacionalizmusukat, sovinizmusukat akarják prezentálni. Tán csak nem ezeket hívod liberálfasisztáknak? Ne tévedj nincs egészséges nacionalizmus, ez hazugság, lehet patritizmusról beszélni de ennek nincs köze a nacionalizmushoz sem az egészségeshez sem az egészségtelenhez.
Azt írod:
„EGY KÖZÖS PONTOT FOGADOK EL: A HAZÁÉRT!”
Kedves farkas mit értesz haza alatt? Mert a nacionalizmus az nem a hazáért van, ebbe megegyezhetünk.
Aki viszont a nacionalizmust részesíti előnybe az a haza ellen van, mert árt annak.
Ahhoz hogy közös pont legyen akkor most a következő kérdést is felteszem.
Szóval akkor próbáld megfogalmazni mi a haza?
Ha ezt sem tudod, akkor miről akarsz beszélni. Kivel akarsz közös pontra kerülni?
Nem gondolom, hogy te igazándiból akarsz valakivel, is konszenzusra kerülni, a fizetett provik nem szoktak ugyan is ilyet tenni. Vagy tisztességes vagy, és vállalod magad?
Ez jó duma
„Nem nyitok vitát alapfogalmakon! Ha valaki nem tudja, mi nemzet, én nem fogom tanítani!”
Nem is azt kértem, hogy taníts meg rá, hanem azt hogy mond meg mi a nemzet. Gyáva vagy nem tudsz vitázni, és még te akarsz konszenzusra kerülni valakivel- ugyan már. Na akkor halljuk mi az a Haza. Netán ezt sem tudod? Akkor milyen közös pontot fogadsz el?

Elolvasva ezt a szösszenetet, lenne egy kérdésem az íróhoz Ha elfogadom a liberálfasiszta fogalmat, és ezt az írást annak, hogy ezt definiálja, akkor nem értem azt a részt, mely szerint "Lejáratják az országunkat is, csak ismét a hatalom közelébe kerülhessenek, de itt már kimondták rájuk a NEM-et! Ilyen fasiszta, nemzetellenes csoport nem kell a politikába,".

Hiszen azok a politikusok, akikre ráillik a jellemrajz most éppen 2/3-os többséggel ülnek a parlamentben. Most akkor mi van?

Kollégák!

Nem nyitok vitát alapfogalmakon! Ha valaki nem tudja, mi  nemzet, én nem fogom tanítani! Amit ír a Kolléga, hogy a fejét nem harapták, le az igaz, de kitiltják és negligálják az eltérő véleményt! Szívesen válaszolok, ha lehetőségem lesz.

EGY KÖZÖS PONTOT FOGADOK EL: A HAZÁÉRT! Aki így áll hozzá, azzal nincs olyan téma, hogy ne legyen vele konszenzus!

Kedves dmolnár!
Na, igen. Nagyon valószínű, hogy nem tudja. ( azért ajánlotta nekem a Google-t, ne hogy le kelljen neki írni. De még azt is el tudom képzelni, hogy azért nem meri leírni, mert tudja, hogy azonnal beborulna, kis légvára. Tudod a nemzet vörös posztó című bekezdésben foglaltak.
Az is gond, hogy azonnal lehetne rákérdezni erre a „liberálfasiszta” jelzős szerkezet mibenlétére, és hiánypótlásként leírt írásmű nem érne semmit.
Azt gondolom, hogy ezekkel nem az a probléma, hogy megjelennek, mert bizonyos vonatkozásban nem jelentenek ezek gondot, - a probléma ezekkel az, hogy nem mernek aztán megszólalni, nem mernek kiállni a véleményük mellett. Nem merik felvállalni, szóval silány fickók. Én el mertem mondani szélsőjobbos portálon is, hogy miért nem értek velük egyet, és vitázni is mertem velük, sőt le is győztem némelyiküket- ez a kedves blogíró hallgat, mint ama bizonyos a fűben. Ugyan is, ha ez saját véleménye és megalapozott véleménye lenne, akkor lennének érvei is annak alátámasztására, hogy amit leírt azt vajon mi a görcsnek írta le.
Azt mondja, hogy szeretne vitázni – de óvatos – szerintem meg gyáva, mert még senkinek sem harapták le a fejét azért mert esetleg eltérő véleményével jelentkezett a portálon-( élő példa én valék- aki igen provokatív blogot írtam, nem is egyet, ugye emlékszel)
Csak hát a kisszerű, fizetett provik sorsa már csak ez. Lejáratják magukat, persze azért a kis pénzért meg kell ám küzdeni. Csak azt nem értem, hogy lehet ilyet elvállalni, vagy pénzért mindent? Mitől jobb akkor ő, mint az általa ostorozott liberálfasiszták? Szerintem semmivel sem, sőt mivel elbújik, még rosszabb is.

  • 373
  • -350

Jaj plalyA! Most mi a jó bánatos istent írjon ide? Azt, hogy fi..gom sincs, mi a nemzet, sőt, még csak alapszinten sem tudom elmakogni, mire is gondolok, de idemásoltam ezt a sz@rt, mert annyira megfizettek érte? Most ezt írja le? Hát ugye ez azért túlzó elvárás lenne.. Mondjuk mindig is csodáltam a moderátorokat (bár inkább értetlenül állok a tény előtt), hogy ilyen szemeteket miért tűrnek meg egy órányit is..

Kedves farkas!
na ne, ez azért egy kicsit meredek. Csak azt kértem hogy írd le hogy mi a nemzet szerinted,nem a pedig azt hogy forditsd le Mein Kampf-ot. Akkor mitől is vagy óvatos,
Úgy ahogy a lilla mondja frászt, gyáva vagy, mert tudod hogy ha leírnád, akkor nem lenne védhető az álláspontod. Ennyi, miért is nem kell elismerned? Festegetsz szép színes képeket. Még hogy óvatos ugyan már.

Kedves farkas!
ína ne, ez azért egy kicsit meredek. Csak azt kértem hogy írd le hogy mi a nemzet szerinted,nem a pedig azt hogy forditsd le Mein Kampf-ot. Akkor mitől is vagy óvatos,
Úgy ahogy a lilla mondja frászt, gyáva vagy, mert tudod hogy ha leírnád, akkor nem lenne védhető az álláspontod. Ennyi, miért is nem kell elismerned? Festegetsz szép színes képeket. Még hogy óvatos ugyan már.

Kedves farkas!
ína ne, ez azért egy kicsit meredek. Csak azt kértem hogy írd le hogy mi a nemzet szerinted,nem a pedig azt hogy forditsd le Mein Kampf-ot. Akkor mitől is vagy óvatos,
Úgy ahogy a lilla mondja frászt gyáva vagy, mert tudod hogy ha leírnád akkor nemlenne védhető az álláspontod. Ennyi, miért is nem kell elismerned? Festegetsz szép színes képeket. Még hogy óvatos ugyan már.

fráásszt--csak akkor kiderülne, hogy nincs mondanivalód a paneleke n  kívül.

 

Vitatkozni szeretnétek? Én is csak a cenzúra nem mindig engedi. Én nem vagyok gyáva, csak ismerve a liberálfasisztákat, óvatos!

Kedves lilla,

az egész hozzáállás kérdése :o)

- az emberek nagyon sok mindent kibirnak (lásd még az elmúlthúszévet és Etiópiát) Tehát nem arra van szükség, hogy rögtön minden gyomrot betömj, minden igényt teljesits kivéve vidéken, azért, hogy megszűnjön a lopás, ami olcsóbb mint a rendőrséget és a börtönpopulációt felépiteni

- ami a reményhez kell az érthető, őszinte poiitizálás. A cselekvés egy sora, amiből látszik, hogy a kormányzat

0) törődik a lakossággal

1) cselekszik

2) ez belátható időn belül a helyzet javulásához vezet

A konkrét lépések egyszerűek mint az egyszeregy. A hiteleseknek és az időseknek biztonság kell, a vidékieknek munka, a fiataloknak lakás és munka, a cigányoknak némi segitség. Szerintem te is tudnál ötletelni. De ez nem kérdés, mert nincs pénz. Se most se a belátható jövőben. Hát ezért kellene mielőbb "kormányozni".

 Ami hiányzik, az nem a lehetőség a helyzet javitására, hanem az akarat. Először az MSZP-nek el kell magát határoznia, hogy portásosdi helyett aktualice kormányozni fog.

Ajánlom figyelmedbe F.D.R. amerikai elnök munkásságát.

Ő sem úgy kezdte, hogy egyből megoldott minden problémát. De neki el lehetett hinni, hogy valóban odateszi magát és ő oda is tette. De a megoldást a II. vh hozta el, mert az hozott valódi gazdasági kormányzást. De MI nem engedhetjük meg magunkan ezt a luxust mert MI nem vagyunk annyira gazdagok mint az USA.

  • 376
  • -326

Szóval gyáva vagy és nem mered ide írni:
Gondolhattam volna előre. Ezért nem ér ma véleményed semmit sem. Nem történt más, mint beléptél a fajmagyarkodók közé. Ezt akartad megjeleniteni. Hát sikerült. Nem csak az általad emlegetett, hogy is írtad:
„Ők azok, akik ebben a harcban a mocsokból felvették a fasizmus piszkos kardját és fasiszta gyakorlatot követve küzdenek az általuk vélt nagy szabadságért.” –
elemek, az ártalmasak, hanem te és a hozzád hasonló sunyi, fajmagyarkodó alakok is.
Akikről írtál legalább annyi tisztesség van bennük, hogy nyíltan csinálják, te viszont megbújva a nemzet kérdése mögött, onnan lövöldözöl a nemzeti érdek és nemzeti felháborodás nyilaival. Hogy is fogalmaztál:
„Nekik köszönhetjük, hogy a legégetőbb társadalmi problémáinkról még beszélni sem szabad!”
Meg neked és a veled egy követ fúvóknak. Akik becsomagolják magukat az álságos nemzeti keretekbe és törölgetitek szemeteket a nemzeti trikolor sarkába azon meditálva, hogy „milyen nagyok voltunk hajdanán, de mit tettek velünk azok a gonosz szomszédaink”. Neked köszönhető, hogy utálnak bennünket Európa szerte, hogy nem lehetett végigmennem Hollandiába, Németországba és Spanyolországba a városok utcáin, hogy ne találkozzak dehonesztáló feliratokkal, amit úgymond magyarságunknak adtak egy-egy pofont ( „Magyar ne lopj - Magyar menj haza zabrálni” stb. stb hogy csak a „kevésbé” durvákat említsem)
Miattatok kellett lehajtott fejjel munkába mennem, és miattatok kellett szégyenkeznem a tengerparton, mert viselkedni azt nem tudtok, csak másokat megszólni, és lenézni. A tolerancia képességetek a nullával egyenlő. Ezek vagytok ti. És te akarod minősíteni a politikusokat? Csak olyanok amilyenek ti vagytok az átlag fajmagyarkodó. Nem csak ők a hibásak, hanem ti is. Akik osztrákabbak voltatok az osztrákoknál 1914-ben, aztán persze sírtatok Trianon miatt, Németebbek a németnél 1944-ben – aztán pedig sírtatok, hogy nem revidiálták Trianont, aztán meg oroszabbak voltatok az oroszoknál aztán pedig sírtatok a legvidámabb barakk miatt Nektek mindig sírni kell valamiért, mert ha nem akkor csak megkeresitek. Most amiatt sírtok, mert „liberálfasizmus” van – aztán ki a fene csinálta? Ki jött ide, hogy az legyen? Tán valaki korbáccsal kergetett bennetek, hogy de bizony annak kell lenni? Nem kedves farkas, senki sem hajtott benneteket a vágóhídra, mentetek ti magatoktól. - Legalább beismernéd, de gyáva vagy hozzá. Másokat okolsz magad helyett. Megint másokra mutogatsz magad helyett. Meg adtam, neked az esélyt, hátha lehet értelmesen kideríteni, hogy mi is történik, de veled nem lehet – fajmagyar vagy az is maradsz.
Nem csak ők a brigantik, hanem te illetve ti a gárdázók, a menetelők, a békétlenkedők az elégedetlenek és legfőképpen az álszentek, akik a nemzet fogalmát ahelyett, hogy leírná, hivatkozik mindenféle dologra, mert ha egyszer megtenné, akkor rögtön kiderülne fajmagyarsága is az a mérhetetlen gyűlölete, és tolerancia hiánya, ami jellemzi. Ez van kedves farkas. Jó, hogy leírtad, legalább tisztáztuk a dolgot. Persze azt is tudom, hogy most szépen törölni fogod a véleményem, mert sérti fajmagyarkodó lelkületedet. De nem baj. Ezzel sem teszel mást, mint azt bizonyítod, hogy nincs bennetek semmi Európai, semmi tolerancia, balkánibbak vagytok a balkánnál és még ti meritek leszólni őket. Na, hajrá akkor a gyűlölködésben csak csináljátok az értelmesek úgy is elmennek ebből az országból, mert elüldözitek őket, és marad a barakkba valók meg azok, akiket már sikerült annyira megnyomorítanotok, hogy nem tud elmenni.

Na erre talán még a jósok sem képesek!

valaki mondhatna már a

jól bejárátatott ostoba bizonyíthatatlan panelek helyett

néhány szót, hogy Orbán után mivféle intézkedésekkel

és

 mennyi idő alatt lenne képes érzékelhető változást előidézni

a közérzetben

a valóságos életfeltételek változtatásában

az egész társadalom életében.

 

hogy csak a legégetőbbtársadalmi problémákat említsem.

Kedves Playa!

Barátod a google! Talán próbálj a Wikipediában rákeresni! Nekem sikerült!

Sok szerencsét!  :-)

  • 369
  • -349

Kedves farkas!
Lehet, hogy árulkodó – ezt nem vitatom, te tudod. Ettől viszont én a bugyuta nem tudom, hogy ki a nemzet, úgy hogy légszíves világosíts fel engem ebben a fontos kérdésben. Ugyan is hülyén halok meg, ha nem tudom meg tőled, hogy a nemzet kikből áll.
Van némi sejtésem ugyan róla, de ilyen szakavatott előadásban még nem fogalmazták meg a nemzet mibenlétét. Éppen ezért érdeklődöm.
Tudod, azt gondolom, hogy ahhoz hogy tisztába jöhessünk azzal, hogy ki milyen „bűnöket” követett el, és ezeknek mekkora a súlya a nemzet szempontjából, létfontosságú, hogy mindannyian jól értsük a nemzet fogalmát. Ugyan is, ha nem egyről beszélünk, akkor elképzelhető az, hogy bár neked lehet, hogy igazad van - de nem fognak igazat adni, azért mert elbeszélünk egymás mellett. Tehát akkor marad a nagykérdés
Kikből áll a nemzet?
Ja én félig német származású vagyok- én lehetek tagja a nemzetnek?
És a hottentota ismerősöm ő is lehet tagja a nemzetnek? Hidd el nagyon fontos kérdések ám ezek, és feltétlenül tudnom kell a választ rá, mert hogy néz az ki, hogy itt élek Magyarországon és nem vagyok tisztába a nemzet felemelő nagyszerűségével úgy magyar módra. Na akkor ki a nemzet?
Vagy pedig téged is sorolhatunk azok közé a gyáva cenk alakok közé akik a nemzet fogalma mögé bújva, holmi mondvacsinált és semmitmondó válaszokkal akarnak kikerülni a válaszadás alól, leplezni akarják, hogy fogalmuk sincs róla, csak mivel hallották ezért mintegy felhúzott gramofon ismételgetik. Te is ilyen gyáva lennél, kedves farkas. Vagy pedig vagy olyan bevállalós, hogy ország-világ elé mered tárni, hogy mit is gondolsz erről hogy ki is a nemzet. Na akkor most választhatsz. Vagy gyáva vagy és elütöd holmi olyan válaszzsal hogy mindenkinek tudni kell, te tudod és ennyi- vagy pedig be mered vallani, hogy fogalmad sincs róla, esetleg a harmadik verzió, hogy karakánul leírod hogy ki is az a nemzet.
Ha helyedbe lennék és ily módon fogalmazom meg a véleményemet akkor a legutolsót választanám- én ugyan is bevállalós típus vagyok. Hát te?
Na, akkor ki is a nemzet?

"Nekik köszönhetjük, hogy a legégetőbb társadalmi problémáinkról még beszélni sem szabad!"

Nem igazán. Ezt azoknak a politikusoknak köszönhetjük, akik gőzerővel söprik a problémákat a szőnyeg alá, mert úgy kényelmesebb :p

Huuuuuuuuu, de magasszintű beszélgetés :)

Bizony, céloztam valakikre! :-)

Kik a nemzet? Már a kérdés is árulkodó! Nagyon! :-)

mert céloztál valakire?

 

Kedves farkas!
Lehet egy kérdéssel több?
Ki vagy kik a nemzet? Mert erre hívatkozol - ideje lenne definiálnod, hogy kik is azok. Csak azért hogy mégjobban megértsül ezt a liberál fasiszta összetételt. Nos akkor kikből is áll a nemzet?

  • 362
  • -335

Felismertél valakit? :-))))))))))))))))

farkas1414

Ma már ne igyál többet!