
Adatok töltése folyamatban...
2010-01-27 15:23
Január 27-e a Nemzetközi Holokauszt Emléknapja. Heller Ágnes egy, a holokauszttal foglalkozó esszéjében a következőket írja: „Auschwitzot nem lehet megérteni, mert nem tartozik a racionális történelmi események közé. Az irracionalitás racionális környezetét ki lehetne tapogatni, de teljes egészében semmiféle oksági láncon belül fel nem fogható, s ezért nem értelmezhető.”
A filozófus szavai mintha azt sugallnánk nekünk, hogy minden, a holokauszttal foglalkozó gondolkodás vagy megértés távolabb visz említett eredendő céljától, mintsem közelebb. Filozófiai értelemben talán igaza van Heller Ágnesnek, de – és ezzel ő is biztosan egyetértene – a mindennapokban a megértés szükségessége mindennél előbbre való. Ez ugyanis a hétköznapok diktálta követelmény, hiszen politikai értelemben nem vagyunk túl a holokauszt tapasztalatán. Politikai alatt azt értem, hogy újra és újra a jogállamra, a demokráciára és a demokratikus kulturális emlékezetre veszélyt jelentő mozgalmak, pártok és közösségek nyernek teret. Eközben a politika és a közélet gyakran vitázik azon, mekkora is az előbbi szereplők súlya, mennyire lehet őket tényezőnek tekinteni, milyen demokratikus eszközökkel kellene ellenük fellépni? Közép-Kelet Európában a rendszerváltással nem csak az emlékezés rítusainak és a múltfeldolgozás lehetségességének nyitottunk utat, hanem tőlünk és szándékainktól függetlenül, az antiszemitizmus is erőre kapott. De a vita, amely arról szól, mennyire kell komolyan venni az ezt patronálókat, két szóban összegezhető: feltétel nélkül.
Miért is? Nem csak azért, mert a történelmi fasizmusok is kezdetleges mozgalmakként indultak. Nem csak azért, mert a fasizmus és nácizmus eszméi sem voltak akkoriban hegemón helyzetben. Nem állíthatjuk ugyanis, hogy a II. világháború előtt és alatt országok lakosságának egésze lett volna a nácizmus vagy a fasizmus kollaboránsa, ahogy azt sem, hogy a Horthy-kor Magyarországán mindenki antiszemita lett volna. De épp ezért is komolyan kell vennünk ezeket a mozgalmakat, hiszen mindezekből következik az immáron történelmi tapasztalat. Mégpedig az a tapasztalat, hogy mi történik akkor, ha a demokratikus politikai közösségek nem „figyelnek” eléggé arra, amikor bármilyen marginális politikai kisebbség részéről megkezdődik a jogállam, a demokrácia és a demokratikus politikai közösség szimbolikus, jelképes vagy programokban testet öltő lebontása, relativizálása.
Ha a politika nem tud dűlőre jutni, hogy a holokauszt-tagadás az véleménynyilvánítás vagy bűn, illetve, hogy a holokauszt-relativizálás a szólásszabadság része vagy a demokrácia és II. világháború utáni konszenzust alapjaiban sértő politikai tett, úgy akkor nem tanult semmit a történelemből. Hiszen a negatív hangok politikai mozgalmak felől érkeznek, továbbá olyan politikai pártoktól, amelyek szabad és demokratikus választások révén politikai felhatalmazásra várnak, támogatást igényelnek. A weimari köztársaság példája és Hitler hatalomra kerülése az intő jelek, hogy ezek a mozgalmak és pártok a demokrácia intézményrendszerében is meg tudják találni azokat kiskapukat, amellyel emberek ezreit téveszthetik meg. Ugyanakkor fontos: ez nem a demokrácia, mint intézményrendszer vagy ethosz hibája, hanem a csend és hiány politikájának kudarca. Csend, amely akkor áll be, amikor egyenruhások menetelnek városok utcáin, s a hiányé, amely az antifasiszta jelenlét hiánya, azaz, amikor ki kellene állni a demokratikus értékek mellett.
Korunk társadalmi tereiben gyakran ütközünk fasiszta és náci üzenetekbe. Meg kell teremteni azt az ellenállást, amely ezeket a tereket visszaadja az emlékezőknek. A francia történész, Jacques Le Goff mindezt így fogalmazta meg: „Az emlékezet csakis a jelen és a jövő szolgálatában próbálja megmenteni a múltat. Tegyük lehetővé, hogy a kollektív emlékezet az emberek felszabadítását, ne pedig leigázását szolgálja.” A totalitárius rendszerek épp arra „mutattak” rá, hogy reális veszély lehet az emlékezet eltűnése. Napjaink feléledő totalitárius mozgalmai már nyíltan is erre törekednek. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy párhuzamot húzhassunk és analógiákat keressünk az egykori és napjaink totalitárius mozgalmai között.
Hiszen a holokauszt ezer szállal kötődik mindennapjainkhoz. A holokausztot épp ezért meg kell értenünk: meg kell ismerünk azt a folyamatot, ahogy eljutott az európai történelem a vészkorszakig. Meg kell ismernünk és nem szabad újra elkövetni azokat a hibákat, amellyel az európai politika néha önkéntelenül is, de utat nyitott a szélsőségeknek. Ahogy Komoróczy Géza fogalmazott: …a Holokausztban a nemzet igazi vesztesége az, hogy történelmének legnagyobb népirtását a nemzeti tudat, mondhatni, kiejtette.” Igen, ki kell mondani: a 40-es éveket követően sem került a holokauszt tragédiája be a magyar sorstragédiák közé. Mintha nem is velünk történt volna. Ez a múltnak egy olyan hibája, amelyet elkövetni újra és újra nem csak hiba, hanem aki elköveti, az egyben nem méltó a „demokrata” jelzőre. Legyen az politikus, művész, a tudományok képviselője vagy bármely magyar honfitárs. Ha elkövetjük, úgy a múlt nem holnapig, hanem évtizedekig itt fog kísérteni, és még távolabb kerülünk attól a bizonyos megértéstől.
Az emberi akarat csak a szabadság kiteljesedésére törekedhet. A szabadság pedig csak ott lehetséges, ahol szembenézés, múltfeldolgozás és demokratikus ellenállás van, ahol jelen vannak a szélsőségekkel szembeni demokratikus ellenállás erői.. A múlt – és akkor nem fogalmazok pontosan – hibái nem azok ismételten történő elkövetésére „teremtődtek meg”, hanem olyan súlyos tapasztalatok, amelyek korrekcióját be kell építeni politikai tudásunkba és mindennapjaink politikai krédójába. Ma is egyértelmű, hogy kik a fasiszták, kik a nácik. Ma is világos, hogy hol kísért és milyen elemei a múltnak. És ma már azt is tudjuk, hogyan kellene ellene fellépni.
A roma holokausztra való emlékezés alkalmával írott publicisztikám mottójául Primo Levi egy sorát választottam: „Megesett, tehát megeshet újra.” Intő szavak ezek egy szélsőségekkel teli világban.
A szélsőségek ellen való küzdelem a demokratikus emlékezéssel kezdődik.
Blogbejegyzésem a Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen elmondott beszédem alapján készült. Trackback
A blogbejegyzés trackback címe: http://kapcsolat.hu/blog/trackback/92288
Hozzászólások
Hozzászólások RSS csatornája
|
Blogger adataidrmolnarcsabaBlogbejegyzések: 27 dbBlog hozzászólásai: 0 db Leggyakoribb blog címkéi: » emberi jogok Legfrissebb 5 blogja
Archív |
Visszalépett felhasználó
2010-01-29 17:10
Pannineni1
2010-01-29 16:12
Bizony sokan vannak vevők rá.
iivcs38
2010-01-29 10:35
De a magyar lakosság zöme inkább FELEJTENI AKAR!
Van is mit: Mert vagy AKTÍV,- vagy "passzív" szemlélője volt a HOLOCAUSTNAK.
Amire emlékezni SZÉGYELL.
Ezért inkább "tagadja",- mert az EMLÉKEK lelkiismeretfurdalással járnak.
Ezért fel sem "világosította" gyermekeit,- unokáit az a GENERÁCIÓ az akkori időkről. Ezért a mai "ifjúságnak" FOGALMA NINCS,- miről folyik a vita.
Talán ha KÖTELEZŐ OLVASMÁNY LENNE ! /-nem tiltott könyv/ a MEIN KAMPF,- lenne fogalma a dolgokról.
Dokumentumfilmek VETÍTÉSE is segítene a megértésben.
Akkor nem biztos,- hogy a GÁRDA ma olyan népszerű lenne a fiatalok körében.
És eszükbe se jutna DISZNÓLÁBAT TENNI a Dunaparton levő EMLÉKHELY cipőibe!
felix49
2010-01-29 07:26
És nincs ok okozati összefüggés a gazdasági válságok és az zsidoság között.
De akkor mire gondolhatott az időközben ,,eltünk" bologos társunk amikor ezt tagadta.
Komolyan érdekelt volna a véleménye.
De ezt már soha nem fogom fogjuk meg tudni.
Azt sem, hogy miért ürölt Popper vagy szélsőséges Heller.
mawmawk
2010-01-28 22:38
Próbáld meg ezt pl egy sivatagban. Ha túléled, akkor nem volt irracionális, ha nem élet túl, akkor irracionális volt. Itt nem emberiségről van szó, hanem egyének sokaságáról, ahol minden egyes egyén szinte mindenre képes.
Németországban bizony az emlékezetes gazdasági válság hatására bizony óriási volt a munkanélküliség, emberek tömegei éheztek, miközben a nagyobb pártok a saját érdekeik szerint cselekedtek. Ebben a helyzetben, bárki, akinek elhitték volna, hogy képes a munkahelyteremtésre, élelmiszerellátás biztosítására, a többség megválasztotta volna. És nagyon hamar így is lett... ebben sehol nem fogsz irracionalitást találni.
Abban viszont találhatsz, hogy egy kisebbség komolyan abban látta a gondok megoldását, hogy egész népeket akart kiírtani. Ez az irracionalitás is megtörtént.
Azonban az egyén irracionalitását nem lehet egyszerűen "elkenni", mert ez csak általánosítást eredményez. Ugyanúgy, ahogy mások irracionalitása abban jelentkezett, hogy egész "népeket" egyénekről ítélt meg.
"De mi oka volt a holokausznak és mi lett volna a haszna a szidó kérdés végleges megoldásának, egyáltalán mi volt a kérdés."
A nürnbergi perekben a legtöbb német vádlott nem látta a saját irracionalitását, mert komolyan hitte, hogy racionálisan cselekedtek. Szóval arra nem fogsz választ kapni, hogy pontosan miért, és mit akartak. De erre nincs is szükség, ha az ember a humánumban hisz. Ez ha sérül, akkor azonnal irracionálissá teszi a kiváltó okot.
Hogy ennek mi a köze a holocausthoz ? Megfordítanám. A történelemhez van köze a holocaustnak. A történelem jutott oda, hogy a holocaust megvalósult. Ebben a történelemben minden egyes egyén szereplő volt, de nem mind volt irracionális tetteiben, és minden egyes egyénnek voltak irracionális, és racionális tettei is. Azok akik irracionálisak voltak - jóval kevesebben voltak -, azonban azzal, hogy még saját magukban sem ismerték fel az irracionalitást - mások ezt mégnehezebben teszik - nagyban hozzájárultak a történelemben véghezvitt cselekedetekhez. Hitler nélkül nem biztos, hogy lett volna holocaust - úgy ahogy mi "ismerjük".
Az egyén irracionalitását nem látja senki előre. Még a saját irracionalitás felismerése is nehéz. Pl fogalmam sincs, hogy német éhezőként, munkanélküliként hogyan éltem volna, és mit tettem volna. Legfeljebb reménykedhetek abban, hogy lett volna elég humanizmus bennem ahhoz, hogy ne támogassam az általam vélt vagy valós állapotokat, tetteket... Így ez csak annyit jelenthet, hogy az irracionalitás, és a racionalitás is bennem van. Az énem, és a körülmények határozzák meg ezeket. Jelen pillanatban - és eddig életemben mindig - elítéltem mindent ami embert ölt, mert a humanizmust az egyik legalapvetőbb "értéknek" tartom.
felix49
2010-01-28 22:07
Mert a ,,riogatás" éberen tart.
felix49
2010-01-28 21:59
A felhozott példáid ugy rosszak ahogy vannak.
A lessz kajámban nincs semmi iracionitás mert a föld képes ellátni az emberíséget kajával, az az a cél nem elérhetettlen.
Tehát a cél racionális.
Az ellopom a másét mert éhesvagyok is racionális cél.
De mi oka volt a holokausznak és mi lett volna a haszna a szidó kérdés végleges megoldásának, egyáltalán mi volt a kérdés.
Hogy elvették a vagyonát abban volt racionalitás mert szerezni lehetett, de évszázadokon keresztül üldözni egy nép minden tagját a koldustol a gazdagig, csak alapon az nem lehet racionális.
Mert az üldöztetés az nem hitlerrel kezdődött, és igy a történelmi távlat jóval nagyobb.
Kriszti
2010-01-28 21:47
12-13 éves voltam mikor katolikusnak keresztelt nagyapám és ateista édesanyám elvittek szülővárosomban Tapolcán a zsidó temetőbe és megmutatták nekem azt az emlékművet melyre ezt a feliratot vésték:
„1944 Auschwitz. Őrizze ezen emlékmű Tapolca és vidékéről 1944. június 19-én elhurcolt 800 mártírhalált halt testvérünk emlékét. Emelte a 112 életbenmaradott. Gyilkos kezek elpusztítottak benneteket, / Lelketek nem szállt el a füsttel, / Örökké emlékezünk 1944 véres júniusára.”
Nagyapám elmesélte, voltak akik segítettek, élelmet vittek a gettóba, a szentgyörgyhegyi, badacsonyi présházakba bújtattak embereket.
De a város több ezer polgára mégis néma maradt 1944 júniusában.
Nagyapám már nem él, s sajnos édesanyám sem. De azt a napot nem felejtettem, s a családban mi is elvittük oda a gyerekeket.
Ennél azonban több kell.
Nagyon sok civil jóakaratú ember is megmozdult, s gyűjtöttek aláírásokat, hogy legyen törvényünk a holokauszt tagadása ellen.
Nem sikerült.
a FIDESZ most sem akarja engedni, hogy sikerüljön.
Kriszti
2010-01-28 21:42
Minden nap harcolni kell az apátia és azon késztetés ellen, hogy az ember elforduljon a világ borzalmaitól. Szokásunkká kell tenni az empátiát
(Barack Obama)
mawmawk
2010-01-28 21:38
Nem erről írtam ?
"Mert ugyan igaz, hogy pár ember - a német lakossághoz viszonyitva egy nagyon kicsike csoport -, az átlagemberhez képes irracionálisan viselkedett."
"Csak ők is úgy csináltak mint Te, nem hallok, nem látok, nem beszélek."
Örülnék, ha ezt valamivel alá is támasztaná, hisz indok nélkül ez nem más, mint rágalmazás, és becsületsértés...