
Adatok töltése folyamatban...
2009-09-01 10:35
„Hogy egészen világos legyek, engem nem a homoszexualitás vagy a heteroszexualitás foglalkoztat, hanem a szerelem. A szerelem mindennek az alapja."
Nyugodt volt a nyár, nem vitt rá a lélek, hogy „belebeszéljek" ebbe a nyugalomba. Tamás balesete és az ezt követő műtét miatt elmaradt a szokásos csatornahajózás. Az fel sem merült, hogy nélküle, egy kisebb csapattal nekivághatnánk Angliának, így aztán maradtunk a Balatonon, erről talán még írtam is korábban, majd augusztus második felében Horvátországba utaztunk. Tamás lába meggyógyult, már a rossz emlék is elenyészett, az iskolakezdés a fő téma a családban. Miután Anna és Tamás a tavalyi évet Németországban töltötték, így a mostani szeptember egyfajta visszailleszkedés is mindkettőjüknek. Megelégedéssel látom, hogy éppen úgy, várakozva és nem félelmekkel telve várják a mai napot, mint ahogy annak idején én sem bántam soha, hogy vége van a nyárnak, és újra kezdődik az iskola. A napokban volt a kezemben Buda Péter és Gábor György izgalmas, bár nem könnyű olvasmányt jelentő második közös könyve, A politika szolgálólánya. A hiánypótló esszé- és tanulmánygyűjtemény ritkán elemzett oldalát mutatja a társadalmi-politikai folyamatoknak. Azt taglalja, hogy a racionalitásra és a szekularitásra épülő, a felvilágosodásig visszanyúló hagyományokkal rendelkező és azokból is építkező modernitással szemben hogyan lép fel egy, az elmúlt évtizedekben egyre erősödő antimodernista irányzat. Ez utóbbi megkérdőjelezi a szekuláris állam létjogosultságát, relativizálja a jog hatalmát, és helyettük a keresztény erkölcsöt állítja, vagy legalább is javasolja állítani a társadalmi-állami működés középpontjába. Most nem mennék ennél mélyebbre, inkább csak figyelemfelhívásnak szántam e megjegyzést. De szeretnék idézni egy részt ebből a könyvből. A Meleg Büszkeség Napja előtt bizonyára indokolt lehet megismerni, miként vélekedik Európa egyik meghatározó konzervatív politikusa a homoszexualitásról. „Sárközy (...) nem egészen két hónappal a választások előtt interjút adott a Tếtu című melegek és leszbikusok magazinjának. (...) Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint van-e szimbolikus, társadalmi és filozófiai jelentősége annak, hogy valaki heteroszexuális vagy homoszexuális, Sárközy az alábbiakat feleli: ‹Nincs. Hogy egészen világos legyek, engem nem a homoszexualitás vagy a heteroszexualitás foglalkoztat, hanem a szerelem (kiemelés tőlem: GyF). A szerelem mindennek az alapja.› A jobboldali elnökjelölt ezt követően kifejtette, hogy a heteroszexuális szerelem nem magasabb rendű, mint a homoszexuális. Hangsúlyozta, hogy az ember nem választhatja meg szexuális orientációját, ebből következően nagyfokú igazságtalanság minden diszkrimináció ott, ahol szabad választásról nincs szó." Egyetértek Sarkozyvel. Trackback
A blogbejegyzés trackback címe: http://kapcsolat.hu/blog/trackback/89185
Hozzászólások
Hozzászólások RSS csatornája
|
Blogger adataigyurcsanyBlogbejegyzések: 714 dbBlog hozzászólásai: 8 db Leggyakoribb blog címkéi: Még nem címkézett Legfrissebb 5 blogjaArchív |
Visszalépett felhasználó
2010-04-25 16:08
Az ember szexualitása magánügy. De az élet ezen privát területének sérthetetlenségének nem abban kell megnyílvánulnia. Hogy egy azonos nemű pár rettegve titkolja kapcsolatát. Nem! Ez nem igazságos, mert a heteroszexuális pár élete is szintén magánügy, de nekik megvan az a biztonság, hogy nem kell félniük semmilyen hátrányos megkülönböztetéstől az élet semmilyen terén, és mint tudjuk a magyar társadalom rendkívül felvilágosulatlan és elutasító a homoszexualitással kapcsolatban.
Ezen kell változtatni, meg kell mutatni és el kell fogadtatni az emberekkel, hogy az LMBT közösség tagjai is egyenértékü emberek, s mint állampolgárok, megilletik őket a jogaik.
Az új Ptk. már megadja a lehetőséget a hivatalos együttélésre, de tovább kell menni, fel kell világosítani a társadalmat, hogy a homoszexuálisok nem alacsonyabb rendűek senkinél. Ha majd az utcán nem buziznak le senkit, ha nem csorbul ezen ügy miatt senkinek az élethez, a boldogsághoz való joga, ha nem tekintenek a szexualitása miatt előítélettel egy emberre, akkor célhoz ért a melegjogi aktivisták törekvése és akkor felszabadultan, szabadon szerethetik az emberek azt, akit természetes hajlamuk szerint választottak.
Devdas
2009-11-07 13:38
Ez a veszély egyre jobban érezhető itt magyarországon, ha a fidesz hosszú távon rendezkedik be a parlamentbe, elkerülhetetlen lesz, hogy magyarország "keresztény" alapú állammá változzon-és ettől a pillanattól fogva a Demokrácia megszűnik majd létezni, és helyette egy diktatorikus rendszerű ál-demokrácia jön létre. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak javaslom, hogy olvassa minnél gyakrabban Buda Péter és Dr.Vankó Zsuzsa teológiai prof írásait. Vankó Zsuzsától tudok ajánlani egy cikket ízelítőnek:
http://www.adventizmus.adn.hu/irasok/miabaj.htm
stapel
2009-09-30 00:33
Nem olvastam végig minden hozzászólást de hadd mondjam el, nem ártana tisztázni azt, hogy a melegek miért vonulnak fel világszerte. New Yorkban a hetvenes években a Kristóf utcai melegbárok látogatóit folymatosan rendôrök zaklatták. Szinte mindennaposak voltak a rendôri támadások, majd egy napon egy halálos kimenetelû támadás miatt melegek és humanisták százai demonstráltak a homofóbok ellen. Azóta minden évben, szinte minden demokratikus államban a melegek demonstrálnak kirekesztésük ellen.
Biztos vagyok benne, ha a Magyar melegérdekeltségû szervezetek elegendô anyagi háttérrel rendelkeznének, elegendô büdzsével folyamatosan PR kampányolhatna, hogy imázsukat megváltoztassák a tévében vagy a nyomtatott sajtóban. MIndenz csak pénz kérdése.
Egészen addíg, amíg erre nem áll megfelelô fedezet a kommunkációjuk hatastalan, erôtlen marad. Valóban hozzáértô kommunikációs szakember vagy szakemberekbôl álló csoport néhány év alatt eltudná érni, hogy a magyar átlag elfogadja a homoszexualitást és azzal együtt a homoszexuális életstílusra berendezkedett állampolgárokat.
Magam 9 éve élek boldog melegházasságban külföldön. Ez itt teljesen természetes. Nem beszélnek genetikai rendellenességrôl vagy betegségrôl. Nem mutogatnak rám az utcán, nem köpnek le. Büszke bal liberálisként és jó szakemberként élem napjaimat. Csak ezek számítanak. A melegfelvonulás pedig egy party vagy olyan mint egy karnevál. Egy kicsit mindenki ôrültté válik akár a love parade vagy mint odahaza a budapest parádén. Nincs ebben semmi különös.
Sôt élményparkokban (vidámpark), ahol családosok vannak jelen is szerveznek konszolidáltabb meleg napokat, hogy a szülônek módja legyen felvilágosítani a gyerekét. A szomszédomban is él egy meleg férfipár akik adoptált gyereket nevelnek együtt. NIcs ebben semmi különös, ha az ember hétköznapjaivá válik. Nem kell tôlünk félni. Mert a félelem, felvilágosulatlanság minden kirekesztés alapja. Ha valaki elolvasott annak köszönöm szépen.
Beuci53
2009-09-25 10:30
andriko
2009-09-19 23:14
Én ilyen családdal nem találkoztam a valóságban. Válással, csalódással, veszekedéssel, egymás hibáztatásával, a gyerekekkel törődés teljes hiányával annál inkább.
Akkor ez a "természetes" kapcsolat, ami utáni vágyakozásra "át kell programozni" az (esetleg boldog párkapcsolatban élő) melegeket?
Mire fel?!
norcsa
2009-09-10 18:56
Azokat te fizeted?
Könyv_Embere
2009-09-09 16:01
Mindenkinek joga van egyetérteni.
Csak kötelező ne legyen.
Tiszteletem Gyurcsány Ferenc úrnak, és Sarkozy úrnak, a jóindulatú, emberséges humanistáknak, de
részemről mégis inkább Czeizel Endre álláspontját tartom e témakörben mérvadónak.
Nem vitatom Sarkozy úr tanácsadóinak felkészültségét, sem Gyurcsány úr rátermettségét, inkább csak megemlíteném, hogy Czeizel Endre ma is nemzetközi szaktekintélynek számít a genetika terén.
Ő a kutatásai alapján nem tartja egyértelműen bizonyítottnak azt, hogy bizonyos gének kizárólagosan determinálnának a homoszexualitásra.
A személyes meglátásom szerint a melegek közül sokan vágynának hagyományos, tisztes, férfi-nő házasságra, saját gyermekekre, unokákra.
Ezt azoknak az exmelegeknek a személyes beszámolóiból tudom, akik vállalták, hogy megosszák életük árnyoldalainak és helyreállásuknak kalandos történetét.
Őszintén beszámoltak arról, hogy nem mindíg vonzódtak azonos neműek felé, hanem az életüknek egy bizonyos szakaszában érte őket olyan hatás, ami után létrejött bennük az ellenállhatalan vágy.
A belső vívódásaikról, félelmeikről is nyíltan beszéltek.
Kedvező külső hatások miatt sokan ismét viszanyerték bizonyos idő alatt a "természetes" vonzódásra való képességüket és teljesen megszűnt bennük a vágy a hasonló neműek irányában.
Homoszexuális voltam címen elérhető a google-n egy személyes interjú, ami a változás lehetőségét igazolja.
Régóta jelen van bizonyos, mérsékelten megalapozott bizonyítékokon álló tudományos kutatási ágazat, ami a melegek determinált voltát hivatott igazolni.
Valamint erőteljesen észlelhető egy olyan tendencia, atmoszféra, közbeszéd (homofília) ami bizonyos értelemben rövidre zárja a melegek kitörési lehetőségét, valós lehetőségeik felmérését, rejtett vágyaik, szeretetéhségük, szeretettséghez való joguk kiteljesedésének reményét egy hétköznapi családban.
Több és jobb lehetőségeik vannak, mint ahogyan azt mi gondolni véljük.
A praxis, a pozitív tapasztalatok gyakran rácáfolnak a kilátástalannak tűnő valóságra.
A melegek érdekeit szerintem humánus és európai módon úgy tudjuk legjobban támogatni, ha nem zárjuk skatulyába, nem determináljuk őket, hanem a valós lehetőségeik, a kitörésre irányuló személyes választásaik tiszteletben tartásával, a helyreálláshoz való joguk el nem vitatásával állunk ki mellettük.
A melegektől sem szabad elvitatnunk azokat a lehetőségeket amiket "normális" férfi-nő kapcsolatban élő emberként megélhetnek.
A melegek ugyanolyan szeretetéhes, befogadó, pozitív változásokra nyitott lények mint mi.
Nem lenne szabad oly rútul megfosztani őket reményeiktől, mint ahogy eddig tettük a labilis alapokon álló tudományos nyilatkozatok és az őket determináló, beskatulyázó közbeszédünkkel.
Minden embernek joga van a reményhez.
A reménységhez való jogtól nem szabad többé
megfosztanunk a melegeket!
deakevi
2009-09-09 13:38
Az mégiscsak nonszensz, hogy a fél város felborul miattuk. Szerintem az már olyan adok-kapok játék mindkét tábor részéről. Azért jó lenne mások nyugalmát nem felborítani.
Egyébként fizessék meg a rendőrségnek a biztosítást, ha mindenáron ki akarnak vonulni az utcára. De mások um.szabadság jogával ne éljenek vissza és ne korlátozzák a közlekedésben.
vicus51
2009-09-05 21:32
danus43
2009-09-05 17:56
A Budapest Parádé miért nem akasztotta ki a közönséget:
Igazán meglepő -fellépők is voltak, mégsem dobált senki az erkölcs ne védelme nevében!!!
Videók:
Budapest parádé 2006
Kattints ide
Budapest parádé 2005
Kattints ide
Budapest parádé 2006 10 perces
Kattints ide
Képek:
Kattints ide